A család és a gyermekkori hatások szerepe a túlsúlyproblémákban és az evészavarokban

„Amióta az eszemet tudom túlsúlyos vagyok. De gyerekkoromban ez egyáltalán nem zavart. A mi családunkban az evésnek, az ételeknek fontos szerepe volt, a szüleim és a nagyszüleim mindig elismeréssel nyugtázták, ha sokat ettünk. Sőt, sokszor a rokonoknak is dicsekedtek vele, hogy gyerek létünkre mennyi mindent meg tudunk enni. Tulajdonképpen semmi mással nem sikerült akkora elismerést kivívnom apámnál, mint amikor 8 évesen egy ültő helyemben megettem 2.5 kg lekváros linzert. Minden ünnepnek elengedhetetlen kelléke volt a rengeteg étel. Ugyanakkor ezt szinte soha nem együtt ettük meg, nem emlékszem arra, mikor ültünk négyen egy asztalnál, anyám, apám, nővérem és én. Tálcákról ettünk a tévé előtt, majd nagyjából tíz éves koromtól kezdve mindenki a saját szobájában, a saját tévéje vagy számítógépe előtt ette meg, amit a tálcájára halmozott. Ennek oka az volt, hogy mindig összevesztünk azon, hogy melyik csatornát nézzük. Apám nem bírta a veszekedést hallgatni, így inkább vett mindenkinek egy tévét és akkor nyugi lett otthon. Karácsonykor 20 kg szaloncukor volt a minimum, amit megvett – ezt persze meg is ettük, de mégsem ez volt a lényeg, hanem, hogy „legyen”. Így, felnőttként visszatekintve a gyermekkoromra úgy látom, hogy apámnak az jelentette a biztonságot, hogy felhalmozta otthon az ételeket. Mi persze gyerekként örültünk neki, hogy a kedvenc édességünkből egy kartonnyit vett és nem egy zacskón kellett kettőnknek osztozni (mint más családokban), ő pedig talán ilyenkor azt érezte, hogy jó szülő, aki képes örömet és biztonságot nyújtani a gyerekeinek. Más értelmet nem igazán tudok ennek találni, hiszen 5 perc sétára 3 élelmiszerbolt is volt a lakásunk környékén, sőt éjjel-nappal nyitva-tartó üzlet is. Azon túl, hogy ennivalót vásárolt nekünk (jóval többet, mint amire szükségünk volt), apám mást nemigen foglalkozott velünk. Sohasem játszott velünk, nem tanított meg biciklizni, focizni, korcsolyázni, fára mászni. Nem vitt el soha semmilyen sportra sem, mert nem volt kedve és energiája átbumlizni velünk a várost. Kövér is volt, hamar elfáradt, már akkor folyt róla a veríték, ha a cipőjét lehajolt megkötni. Ezen felül pedig mindig olyan érzésem volt, hogy zavarjuk, idegesítjük őt a kérdéseinkkel, a kéréseinkkel, az igényeinkkel, a vágyainkkal, de leginkább a puszta létezésünkkel. És mindezek mellett folyamatos anyagi gondokkal küzdöttünk. Egyik oldalról ott volt a folyamatos habzsi-dőzsi, másrészről pedig a szüleim folyamatosan és egész álló nap a pénzt hajtották. Tele voltunk befizetetlen számlákkal és a szülinapi, karácsonyi ajándékokra rendszerint a nagyszüleimtől kellett kölcsönkérniük. Ha kinőttünk egy papucsot, egy nadrágot, hónapokig nem tudtak újat venni – és hát, elég hamar kinőttük, helyesebben szólva kihíztuk a tavalyit. Az anyagi nehézségek miatt állandó feszültség volt a szüleim között, s gyakran ennek okán voltak velünk is iszonyú türelmetlenek. Sok ordibálás, sírás volt otthon, de mire eljött az evés ideje, általában kibékültek. Ha apám megsértette anyámat, akkor mindig valami kedvenc édességgel engesztelte ki, ha anyám vetette el a sulykot, akkor főzött egy nagy vájlingnyi zúzapörköltet, mert ez volt apám kedvenc eledele. De a vitákat valójában sohasem sikerült rendezniük egymás között, hiszen mindig ugyanazokon a dolgokon robbant ki a veszekedés. Nem tudom, hogy a kövérségem, az ügyetlenségem vagy a magányosságom volt az oka vagy valami más, de a szüleim mindig kisgyerekként kezeltek, akárhány éves voltam. Ez megnyilvánult a lekezelő stílusukban, abban, hogy nem beszélgettek velem, nem érdekelte őket a véleményem, hogy ki vagyok, milyen érzéseim és gondolataim vannak. Sokszor kaptam verést is, nem egyszer teljesen ok nélkül, mert apám „benézte”, s nem is volt közöm az adott dologhoz. De aztán ha ez számára világossá vált, akkor sem kért soha bocsánatot.

Aztán a serdülőkorom kezdetén az osztálytársaim felhívták a figyelmemet arra, hogy kövérnek lenni nem túl trendi dolog. Elkezdtem fogyókúrázni és egyre inkább azt vettem észre magamon, hogy rettegek attól, hogy úgy fogok kinézni és ami még rosszabb, hogy úgy fogok viselkedni is, mint az anyám vagy az apám. Nem tudom, sikerül-e valaha megszabadulnom a berögződött helytelen gyerekkori étkezési szokásaimtól. Ma már tudom, hogy a szüleim legtöbbször evésbe fojtották a bánatukat. Gyakran veszem észre, hogy ugyanezt teszem én is.”

Kutatási adatok szerint, ha mindkét szülő elhízott, akkor 80% az esélye annak, hogy a gyermek is elhízott lesz. Az okoknak csak egy része biológiai, emellett pszichológiai és szociális tényezőknek is szerepük van. Utóbbinál ne az anyagiakra vagy a társadalmi réteghelyzetre gondoljunk elsősorban, hanem a személyes kapcsolatokra és az azok kialakításához és fenntartásához szükséges készségekre.

A kaotikus evési szokások ugyanúgy továbbadhatók a gyereknek, mint a gének. A szülő modellként szolgál a gyerek számára az evésben, a mozgásban, a stressz-kezelésben, az önérvényesítésben, az önértékelésben, az önkifejezésben csakúgy, mint az élet összes területén.

Nyilván meghatározó az is, hogy mi kerül az asztalra. A gyerekeknél különösen fontosak a szokások az ételválasztásban. Hiába készítenek el vagy tálalnak tetszetősen egy fogást, ha otthon nem ezt látta, akkor idegenkedve fogja fogadni. Persze ebben szerepet játszik az is, hogy a családi asztalra milyen gyakran kerülnek újdonságok, vagy rendre ugyanazt a néhány féle ételt eszik. Ha valamelyik szülő vagy a gyermek számára más fontos személy grimaszol egy-egy új fogás láttán, akkor nem valószínű, hogy a gyerek meg fogja azt enni.

Ha a gyermek is túlsúlyos, akkor nagyon korán megtapasztalhatja a kortárscsoportokban a kiközösítés élményét, amely tovább rombolja az önbizalmát. Az is előfordul, hogy ellenkezőleg, a társai között nagy népszerűségre tesz szert. Meg kell nézni, hogy mivel szerezte ezt meg. Előfordul ugyanis, hogy túlsúlyos gyerekek felveszik a bohóc szerepét, mert rájönnek arra, hogy ha szórakoztatnak másokat, akkor könnyebben elfogadják őket. Ez viszont ráerősít arra, amit az elhízott felnőtteknél tapasztalunk, hogy a negatív érzéseket (a dühöt, a fájdalmat, a félelmet) nem merik mások felé kommunikálni, mert tartanak attól, hogy akkor nem fogadják el őket. Ezért akkor is mosolyognak, ha egy velük megesett tragédiáról vagy szomorú eseményről mesélnek.

Nagyon lényeges kérdés az, hogy ha egy anya túlsúlyos vagy evési zavarral küzd (például túlevései vannak és hánytatja magát) de azt mindig titokban teszi, akkor is hatással lehet-e ez a gyereke táplálkozására? A legtöbben szeretnék azt hinni, hogy nem. A valóság sajnos nem ez.

Nagyon sokszor hallottam már a hozzám fordulóktól, hogy nekik hiába vannak túlevéseik, ebből a gyermekük semmit nem tapasztal, mert nagyon vigyáznak arra, hogy azok titokban történjenek. Kínosan ügyelnek arra is, hogy a gyerekek helyesen és rendszeresen táplálkozzanak. Volt közöttük olyan család is, ahol a gyerekek egyáltalán nem kaphattak csokoládét, még ajándékba sem. Édességet kizárólag az anya evett, csak magának vásárolt és azt fogyasztotta el a falásrohamok alatt. Teljesen elkerülni, hogy csokival találkozzon a gyermek így sem tudták, mert az iskolában és a nagyszülőknél megkínálták vele. Ugyanakkor nem is attól lesz valaki túlsúlyos, mert tudja mi az édesség, hanem mert túl sokat eszik belőle. Kérdéses, hogy ha nem találkozik édességgel, akkor hogyan tanulja meg a mértéket? A másik, hogy a tiltott dolgok vonzereje általában nő, de ami még nagyobb gond, hogy bűntudat keletkezik, ha megeszi, hiszen ő most éppen tilosban jár. Tulajdonképpen ezek már megfelelő alapok ahhoz, hogy ez a gyermek később titokban falja az édességet, pont ugyanúgy, mint az anyukája.

A kérdés a túlsúlyproblémákban inkább az, hogy miért eszik abból vagy másból többet, mint amennyire biológiailag szüksége lenne? Valószínűleg azért, mert az étel számára nem csak a táplálkozást jelenti, hanem egyben feszültségcsökkentő funkciót is betölt. Feszültség pedig keletkezhet konfliktusokból (a nem felvállaltakból is), az érzelemkifejezés problémáiból, az önérvényesítés hiányosságaiból, a saját igények nem ismeretéből vagy nem felvállalásából, önbizalom-problémákból, szorongásból is. Láthatjuk, hogy a háttér eléggé összetett, sokféle megküzdési készségből áll össze. És hiába eszik titokban az anya, az igazi veszteség ott keletkezik, hogy a különböző élethelyzetekből keletkező feszültségek levezetésére a gyermek nem lát megfelelő mintát.

Az evési problémák – különösen a súlyosabb kórformák – kialakulásában a gyermekkori hatások szerepe alapvető. Az első hajlamosító tényezők egy olyan életszakaszban jelentkeznek, amikor a személy – korából és társadalmi helyzetéből adódóan – tehetetlen, korlátozott mértékben tud csak ellenállni az őt érő hatásoknak, a megküzdési kapacitása alacsony. Nem azért, mert ostoba, életképtelen vagy túlérzékeny, hanem mert a gyermeki lét egyik sajátossága a kiszolgáltatottság. Amennyiben a gyermekkori negatív hatások olyan jellegűek, hogy ezt a tehetetlenséget érintik (például fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazás), nagy a valószínűsége annak, hogy az evési problémával küzdő személy felnőttként is kiszolgáltatottnak fogja érezni magát. Ennek következtében gyakran kiengedi kezéből az élete irányítása feletti kontrollt, mások véleménye fontosabb számára, mint a saját igényei, nehezen hoz döntéseket.

Amennyiben az evési zavaros és/vagy túlsúlyos ember tudatosítja magában, hogy már nem az a tehetetlen gyermek, akivel mindent meg lehetett tenni, esélye nyílik a változás/gyógyulás feletti kontroll megszerzésére, saját kezébe veheti problémája megoldását.

Az evési és túlsúlyproblémák családi és egyéni pszichológiai hátteréről is olvashatsz bővebben Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák című könyvben.

GYERMEKKORI EVÉSZAVAROK

Elhízás gyermekkorban

A gyermekkori elhízás – amelynek gyakorisági csúcsa 7-12 éves kor között van - többféle okra vezethető vissza. Ezek egyike a csecsemő túletetése, amely során hibás tanulási folyamat alakul ki. Nem könnyű értelmezni a csecsemők jelzéseit, amelyek a szükségleteik kielégítésére vonatkoznak – az anyák többsége mégis jól reagál. Előfordul azonban, hogy az anyaszereptől való félelem, azt eredményezi, hogy az anya nem megfelelően válaszol a gyermek nyugtalanság-jelzéseire és ételt ad akkor is, ha a baba éppen fél vagy unatkozik. Az érzelmek később összekapcsolódnak az evéssel és felnőttként is enni fog a nehéz érzelmi helyzetekben. Ugyancsak oka lehet a téves jelzésértelmezésnek, ha a gondozó (akár az anya, akár az apa, de ne feledkezzünk meg a nagyszülőkről sem!) nincs tisztában a saját igényeivel a táplálkozás terén, illetve ő maga is gyakran nyugtatja vagy jutalmazza magát étellel. Ezért a gyermekkori elhízás legfontosabb védőfaktora az, ha a leendő szülők még azelőtt rendezik saját evési szokásaikat, hogy gyermekük születne.

A gyerekkori testsúly szempontjából nagyon fontosak a szülői étkezési, testedzési, stresszkezelési és érzelemkifejezési minták. Kutatási adatok szerint, ha az egyik szülő elhízott, akkor a gyermek esélye az elhízásra 40%, ha mindkét szülő súlyfelesleggel küzd, akkor a gyermekkori elhízás esélye már 80%. Ugyanakkor a normál testsúlyú szülők gyermekeinél mindössze 7%-ban találtak túlsúly-problémákat. Ez az adat több tényezőre hívja fel a figyelmet: a gyerekek táplálkozási és mozgási szokásai tág határok között módosíthatók. A szülőktől mentalitást és attitűdöt (viszonyulást) vesznek át, amely megalapozhatja az egészséges életmódhoz való hozzáállásukat. Ezért is fontos nagyon, hogy szülőként, hitelesek legyünk – és ez természetesen nem csak a táplálkozásra és az életmódunkra, életvitelünkre igaz. Sokan okolják a reklámokat a gyermekek egészségtelen táplálkozási preferenciáinak kialakulásában, amelyeknek valóban van formáló szerepe, de ne feledkezzünk meg saját lehetőségeinkről a gyermekek táplálkozási és aktivitási szükségleteinek kialakításában.

Amikor egy felnőtt elkezd diétázni, akkor ez első változtatás, amit megtesz, hogy csökkenti a bevitt szénhidrátok mennyiségét. A szénhidrát-korlátozással a gyerekeknél azonban óvatosan kell bánni, őket nem lehet drasztikus fogyókúrára fogni, kivéve azokat, akik alvási apnoéban (légzés kimaradás) vagy más egyéb, a túlsúllyal járó súlyos betegségben szenvednek. Amíg növésben van a ducibb gyerek, a negyedét vagy felét hízhatja annak, amennyit nő. Vagyis ha négy centit nő, akkor két kilogrammot hízhat, így egész egyszerűen a növéssel tűnik el a súlytöbblet. Ha ettől többet vagy gyorsabb ütemben hízik, akkor ne reménykedjen a szülő abban, hogy „majd kinövi” a túlsúlyt a gyermek. Ez figyelemfelhívó jele lehet annak is, hogy a gyermek táplálkozása, életvitele nem megfelelő.

Nem mindig az ételekkel, hanem gyakran a napi rendszerességgel fogyasztott italokkal van a baj. A napi szintű kakaóztatás, a gyümölcslevek, a cukrozott vagy mézzel édesített gyümölcsteák, a joghurtitalok (főleg ha utóbbiakat víz helyett issza a család vagy a gyermek) ugyancsak több kiló súlyfeleslegért tehetők felelőssé és a felnőttkori elhízás felé vezető út mérföldkövei lehetnek.

Az elhízott gyerekeknél – hiába adják le később felesleges kilóikat – megmarad az elhízással kéz a kézben járó betegségekre - epehólyag-problémák, szív- és érrendszeri, daganatos betegségek, magas vérnyomás, diabétesz - való hajlam.

Gyermekkori elhízás és elszigetelődés

A gyermektársadalom meglehetősen kritikus a súlyfelesleggel küzdő kortársakkal szemben. Pszichológiai szempontból a gyermekkori elhízás legnagyobb hátránya az, hogy a túlsúlyos gyerekek gyakran kerülnek a közösségek perifériájára és egyre inkább visszahúzódnak a társas kapcsolatoktól. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy gátlásosak lesznek és a szociális ügyességük (például hogyan kell viselkedni társaságban) elmarad a többiekétől. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek testsúlyának rendezésével egyidejűleg társas készségeik fejlődésére is figyeljünk. Így jelentősen csökken a visszahízás esélye is.

További gyermekkori evészavarok

A csecsemők/gyermekek táplálkozását tekintve a kisebb átmeneti problémák igen gyakoriak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a szülő erre hogyan reagál, egyáltalán reagál-e vagy teljesen figyelmen kívül hagyja. A korai negatív étkezési tapasztalatok későbbi viselkedészavarok kiindulópontjai lehetnek. A 2-3. életévben az étvágy jelentősen csökken, a növekedés is lassul. A 4-6 éves kor között gyakran előforduló válogatósság hátterében a szülők frusztrálása is állhat, amely fontos figyelemfelhívó jel.

Ruminatio

Az elfogyasztott étel ismételt visszaöklendezését jelenti, amely egy szándékos cselekvés és örömet okoz a csecsemőnek. Általában az első életévben jelentkezik. Növekedés és fejlődésbeli elmaradást okozhat, a halálozási arány 25% körüli. Spontán gyógyulás, javulás is előfordulhat.

Gyarapodási elégtelenség

A növekedésben és testsúlygyarapodásban való elmaradás, amely születéstől fennállhat vagy előzetes normál időszak után jelentkezik. Leggyakrabban 2-3 hónapos és 2 éves kor között jellemző. Okai lehetnek:

  • központi idegrendszeri károsodás
  • anatómiai és élettani rendellenességek (pl.: gyomor-bél, keringési rendszer, idegrendszer és a keringési szervek krónikus megbetegedései)
  • anya-gyermek kapcsolati zavar
  • nem megfelelő etetési körülmények
  • érzelmi elhanyagolás
  • a gyermek bántalmazása

A gyarapodási elégtelenség következményeként mentális és motoros (mozgásos) fejlődésbeli elmaradásra lehet számítani. Ha az 1. életévben tartósan fennáll, az idegrendszer fejlődését károsítja, melynek eredményeképpen határérték intelligencia vagy mérsékelt szellemi retardáció (fogyatékosság) várható. Jellemző még a verbális működések (nyelvfejlődés, olvasási képesség, verbális intelligencia) zavara.

Pica (ejtsd: „pika”)

Nem ehető anyagok (papír, haj, homok, állati vagy emberi ürülék, kavics, szemét stb.) evését jelenti. Általában jellemző a kisgyerekekre, hogy mindent a szájukba vesznek, éppen ezért akkor kell pica-ra gyanakodnunk, ha ez 1,5 éves kor után is fennáll. A normál ételeket is ugyanúgy elfogyasztják ezek a gyerekek. Különösen gyakran fordul elő azoknál, akiket érzelmileg elhanyagolnak, gyakran egyedül hagynak, valamint autista, értelmi fogyatékos és pszichotikus gyermekek körében. Következménye lehet mérgezés (gyógyszerekkel, vegyszerekkel), bélféreg-fertőzés, és sokszor a lenyelt tárgy csak sebészeti úton távolítható el. Serdülőkorban bulimia nervosa megjelenésére hajlamosíthat. A hatékony kezelésének része egyrészt az, hogy tanítsuk meg a gyermeknek, hogy mi ehető és mi nem, erősítsük meg, ha elkerüli az ehetetlen anyagokat, másrészt egy biztonságos és ingergazdag környezetet alakítsunk ki számára.

Szelektív evés

Amennyiben a gyermek legalább egy éven keresztül maximum 10 féle ételt hajlandó elfogyasztani. Vannak, akik bizonyos színű, állagú (darabos, főtt) vagy táplálék-kategóriába (pl. zöldség, gyümölcs) ételeket utasítanak el következetesen. Hiánybetegségek kialakulásához vezethet. Hátterében az érzelmi biztonság hiánya vagy annak megingása, olykor az anya-gyermek kapcsolat ambivalens volta állhat. Az elutasított ételek feletti csatározás csak fokozza a gyermek ellenállását.

Traumás evés

A gyermek valamely életkorában bekövetkezett, az evéssel kapcsolatba hozható trauma miatt utasítja el bizonyos ételek elfogyasztását. Pl. hányt tőle, fulladozott, erőszakkal megetették valamilyen étellel. A kiváltó helyzet felismerése és érzelmi feldolgozása szükséges ahhoz, hogy a tünetek elmúljanak.

Fiatalkori anorexia és bulimia

A klasszikus evészavarok (mint az anorexia és a bulimia) jellemzően női betegségeknek számítanak. Sajnos, mindkét zavarnál az életkori kezdet előretolódását figyelhetjük meg, és a szülők aggódva tapasztalják 8-10 éves korú lányaikon, hogy félnek az elhízástól, koplalni kezdenek, és a szupervékony modellek a példaképeik. Arról nem is beszélve, hogy egy hazai felmérés szerint a 12 éves korú lányok közül minden hetedik (!) már túl van egy fogyókúrán. Sajnos, fogyókúrázni divattá is vált. Ennek pedig a fiatal korosztályra vonatkozóan súlyos következményei lehetnek. Az anorexia és a bulimia rendszerint egy diétával kezdődik. Másrészt a növésben lévő csontrendszerben és a fejlődő szervezetben a táplálék-illetve tápanyagmegvonás komoly fejlődésbeli lemaradásokat okozhat. A hossznövekedés elmaradása, a csontröntgen 2-3 éves elmaradást mutat. A másodlagos nemi jegyek kialakulása késik. Tünetei: állandó testgyakorlás, evési magatartás megváltozása. Eleinte nincs súlyvesztés, „csak” lassabban vagy egyáltalán nem nő a gyermek. Gyakran jelentkezik olyan fiatal serdülő lányoknál, akiket korábban (akár gyermekkorukban) szexuálisan zaklattak.

Az utóbbi években több tanulmány vizsgálja a nemi különbségeket gyerekeknél a testi elégedettség szempontjából. Eszerint míg a lányok túlsúlyosan elégedetlenek testi megjelenésükkel, addig a fiúk inkább esetleges soványságuk miatt aggódnak, viszont a 10-12 év körüli fiúkat korántsem foglalkoztatja annyira a testi megjelenésük, a testalkatuk, mint az azonos korú lányokat. További vizsgálatok pozitív kapcsolatot találtak gyerekeknél is a testi elégedettség és az önértékelés között.

Legutóbbi blogbejegyzések az gyermekkorral kapcsolatban

Tovább

    Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

    A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás