Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés (Kulcslyuk Kiadó, 2022)


Ehhez a könyvhöz különleges kapcsolat fűz. Ha őszinte vagyok: az első gondolattól fogva, ami megfogalmazódott bennem ( nagyjából 2010-ben) ezt a könyvet készültem megírni. De egyfelől nekem, másfelől az olvasóközönségnek is meg kellett érni(e) ahhoz, hogy ez a kötet megszülethessen a testsúlyproblémák területén. Nagyon személyes, nagyon mély, sokáig érlelt munka volt, valódi flow élményekkel teli belső utazás szakmailag és emberileg is. Ugyanakkor az evési – és testsúlyproblémák témájának lekerekítése is számomra ez a könyv.
Nem kell attól tartania az olvasónak, hogy átfedésekkel találkozik a témában korábban megjelent könyveimmel. Számomra is fontos, hogy mindig újabb és újabb témákat vessek fel, egy-egy újabb aspektust beemelve egy kevésbé nyilvánvaló szemszögből mutassam be az evési-és testsúlyproblémákat. Ebben a könyvben a legerősebb a szerzői jelenlét, végig ott vagyok az olvasó mellett, együtt megyünk, kísérem az úton, amelyre rálép. Kérdezgetve, tanítgatva, beszélgetve. Mesélek magamról is, a saját megéléseimről, zsákutcáimról, felépülésemről, de nem azért, hogy bármit is igazoljak vagy bizonyítsak. Nem is azért, hogy példakép legyek. Hanem azért, hogy ezzel bátorítsam az olvasómat: ő is merjen elgondolkodni önmagán akár a kötetben felvetett szempontok alapján, és a mindeközben felszakadó érzések – legyenek bármilyen fájdalmasak vagy traumatikusak is – a jelenben elhordozhatók. Gondolkodás-érzés-cselekvés hármas összhangja jellemzi a könyvet, mindhárom fontos, mindegyikre szükség van: a megfelelő helyen és időben.
Nemrég azt mondta valaki, hogy neki az tetszik a legjobban ebben a könyvben, hogy már az elején egy szintre kerülök az olvasóval: őt emelem, ne bújjon el, ne szégyenkezzen véletlenül sem az evési problémája vagy a túlsúlya miatt! Magamat pedig megmutatom annyira, hogy érezze: az evéssel kapcsolatos történetünk szövetségessé tesz minket. Ebben a szövetségben hívom meg az olvasót a saját családtörténetének és az evéshez való viszonyának megismerésére. Ez az odafordulás nem szándékos írói vagy terapeutai fogás volt részemről, hanem teljesen természetes és magától értetődő viselkedés számomra, amely fel sem tűnt mindaddig, amíg ez az olvasó ezt vissza nem csatolta.
Ebben a könyvben fajsúlyos témákat gyűjtöttem össze. Igyekszem tisztázni, hogy miért nélkülözhetetlen a testsúlyproblémák pszichológiai megközelítése IS – a biológiai (dietetikai, orvosi) mellett (legyen szó akár evészavarokról, akár testsúlycsökkentésről). Sajnos, a mai napig sok a félreértés ezzel kapcsolatban nem csak a laikus érintettek és hozzátartozók, de sokszor a szakemberek vagy a társszakmák képviselői sem elég tájékozottak ebben a tekintetben. Egy teljes fejezetet szenteltem a transzgenerációs hatásoknak az evés, etetés területén. Az első életévekben minden családban kialakul egy olyan etetési stílus, amely aztán hosszútávon (akár egy élethosszon át) meghatározza a gyermek, majd később a tinédzser és a felnőtt étkezését (s ezen keresztül a testsúlyát és az egészségi állapotát is). Szülőként nem csak a családi recepteket, hanem az evéshez fűződő viszonyunkat is továbbadjuk a gyermekeinknek. Hiába változik az étel-repertoár, ami az asztalunkra kerül (mert esetleg felismertük, hogy létezik egészségesebb verziója is a táplálkozásnak), az, hogy mi mindenre használjuk még az ételeket és az evés élményét a testünk táplálásán túlmenően, ugyancsak hatással lesz a gyermekeink testsúlyára és egészségére. Az érzelmi evés fogalma egyre inkább része a közgondolkodásnak, ugyanakkor időről-időre találkozom a félreértelmezésével is. Külön fejezetben mutatom be ezt a jelenséget a legfrissebb hazai és nemzetközi szakirodalmi források felhasználásával és gyakorlati példákkal megalapozottan. A testünkhöz fűződő viszony, a testismeret, a testtudatosság elengedhetetlenül része annak, ahogyan önmagunkra tekintünk, ahogyan magunkról gondoskodunk. A testszégyenítéssel kapcsolatos élmények mélyen karcolnak a lelkünkbe. A könyv második részében ebből az aspektusból is rátekinthetsz arra, hogy vajon mit cipelsz magaddal.
Múlt-jelen-jövő: mindhárom idői, érzelmi és gondolati síkon vezet ez a könyv. Mind nagyon fontos, de a közöttük felismert kölcsönhatások a leginkább. Mégis, bennem a legerősebb motiváció volt ennek a könyvnek az írásakor a megelőzés fontosságának hangsúlyozása, vagyis a jövőbe tekintés: hogyan ne adjuk tovább a hibás mintáinkat az etetés és a táplálkozás területén és miként alapozhatunk meg olyan viszonyt a táplálkozással szülőként, nagyszülőként a gyermekeink, óvónőként, tanárként, edzőként a tanítványaink életében, melyek életre szólóan hasznos testi-lelki útravalót jelentenek.

Idézetek a könyvből


„Amikor egy felnőtt túlsúlyos/evészavaros ember azt mondja, hogy „nem tudom abbahagyni az evést” vagy „inkább koplalok, mert ha elkezdek enni, akkor úgysem tudom megállni, hogy ne kezdjek el zabálni”, akkor ő valójában azt mondja el nekünk, hogy: „nem én irányítom a testemet”.
Ez az ember valószínűleg úgy nőtt fel, hogy nem volt lehetősége meghozni az életkorának megfelelő döntéseket. Ha pedig valaki így érez önmagával kapcsolatban, akkor elmondhatom neki ezerszer is, hogy „a fogyás fejben dől el”, nem fogja érteni és nem is tud mit kezdeni vele. Egy dolog történik csak: tehetetlennek fogja érezni magát, mert immár nem csak a túlsúlyával/evési zavarával nem tud megküzdeni, de még azt is rásütötték, hogy akaratgyenge.
Én irányítom az étkezésemet vagy az étkezés irányít engem? Erre az egy kérdésre adott válasz megmutatja, hogy milyen viszonyban vagyok az evéssel, ez ételekkel, a testemmel: függésben vagyok, avagy nálam a kontroll és én döntök? Nem mindegy – még akkor sem, ha nincsenek súlyproblémáim.
Akiket az étkezés irányít ők úgy élik meg, hogy az ételek felettük állnak: képtelenek ellenállni a látványnak, az íznek, az illatnak vagy csak későbbi sóvárgás, hiányérzet árán tudják ezt megtenni. „Imádnak enni”, ami a saját értelmezésük szerint azt jelenti, hogy sokszor, sokat és sokfélét. Az étel elérhetősége, külleme, íze, a tálalás módja fontosabb szempont számukra amikor arról döntenek, hogy elfogyasztják-e vagy sem, mint a saját testi igényeik, az aktuális jóllakottságuk. Mindemellett gyakran fejeznek ki félelmet is az ételekkel kapcsolatban: tartanak attól, hogy nem tudnak ellenállni azoknak, kontrollálhatatlanul elragadja őket az evési vágy, ezért sokszor megkérik a családtagjaikat, hogy rejtsék el vagy egyék meg előlük az ételt. Fontos számukra, hogy az általuk készített ételt mások pozitívan értékeljék, leginkább azáltal, hogy azt maradéktalanul elfogyasztják és szóban is többször visszacsatolják, hogy az mennyire finom volt. Ők maguk is nehezen utasítják el a kínálást, ezért inkább elkerülik az olyan helyzeteket, ahol ki vannak téve annak, hogy enniük „kell”, vagy időszakosan feloldozzák magukat a kontroll alól, és – gyakori szóhasználatukkal élve – „bűnöznek”.
(Lukács Liza: Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

„Ahogy frappánsan mondani szokták: a fogyás titka, hogy jókor kell abbahagyni az evést. Ezzel nehéz vitatkozni, ráadásul ez a legtöbb embernél hatékony módja a testsúlycsökkentésnek. Azonban, hogy miért eszünk – akár mennyiségben, akár kalóriában – többet, mint amennyire a testünknek szüksége van, az szinte teljesen egyéni életút, egyedi élettapasztalatok kérdése. Az egyendiéták, az egy kaptafára készült életmódprogramok, az ilyen-olyan porok és pirulák, a „sokaknak bevált” gyógyszerek, a csomagban árult mozgásprogramok szerepelnek többnyire a kínálatban, ha fogyásról van szó, amelyek éppen a lényeget nélkülözik: az egyéni szükségletek, hiányok felismerését és a valódi, bármely körülmények között hatékony önkontroll fejlesztését.
A hazai, aktuális adatok szerint a magyarok 62%-a túlsúlyos vagy elhízott. Ez a szám arra utal, hogy a többség számára az evés nem pusztán a jóllakásig tart és az ételek, valamint az étkezés körülményei olyan pluszjelentést hordoznak, ami miatt rendszeresen és lényegesen többet eszünk, mint, amennyire a testünknek szüksége van. A hibás evési minták, amelyek kisebb-nagyobb, de tartós súlytöbblethez vezetnek nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Születésünktől fogva formálódik bennünk egy kép arról, hogy mit jelent az evés, mit jelent az étel. Szorosan, illetve elsődlegesen kapcsolódik-e a szeretetkifejezéshez, az összetartozáshoz, az egymás iránti elfogadáshoz vagy a figyelemhez? Összefonódik-e a biztonságérzettel és a megnyugvással? Része-e a kapcsolatainknak, akár úgy, hogy mások szabályozzák mit és mennyit együnk? Lehet-e, tudunk-e nekik nemet mondani, amikor „csak most, csak nekünk” hozták/készítették az adott finomságot? Mit jelent, ha visszautasítjuk?”
(Lukács Liza: Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

„Dr. Lukács Liza rendkívüli érzékenységgel és empátiával megírt, élményszerű könyvében nem csupán szakemberként, de egykori érintettként is megszólal, bepillantást nyújtva saját evési problémáinak, majd gyógyulásának történetébe. Olvasóját egy transzgenerációs önismereti utazáson vezeti végig, rátekintve arra is, hogy a magyar gasztronómia jellegzetességei, illetve a történelmünk során átélt nélkülözés-élmények miként függenek össze a ma elszaporodó testsúlyproblémákkal.” (Nyitott Akadémia)

„Az evési és testsúlyproblémák kezelésének leggyakoribb hibás megközelítése csak egy-két kiváltó vagy fenntartó tényező megszüntetésére törekszik – ilyenek például az ételmegvonással járó dömping-diéták és a testmozgás általi kalória-kompenzáció.
Mintha a súlytöbbletnek egyetlen aspektusa lenne. Túlsúlyod van? Fogyj le! Az ilyen megközelítések nem látják az összképet, nem érzékenyek a háttérben húzódó okok szövedékére. Kiragadnak egy tüneti elemet, és úgy gondolják, hogy ha azon változtatnak, akkor azzal tartósan meg is oldódik a probléma. Ez azonban sosincs így, és a kínkeservvel (sőt, egyre nehezebben) leadott kilók végül némi ráadással kúsznak vissza.
Ha az evés át van itatva más, fontos személyes, családi, társas élményekkel és pozitív vagy negatív érzésekkel, ha az étel jókora többletjelentést hordoz a családban, akkor hiába az átmeneti vagy többször sikeres súlycsökkentés, a személy mindaddig vissza fog hízni (esetleg sok szorongás és kompenzáló cselekedet árán fogja tudni megtartani az alacsonyabb testsúlyát), amíg az evéshez fűződő viszonya nem változik.”
(Lukács Liza - Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

„Az elmúlt pár évben a magyar nyelvben is egyre gyakrabban emlegetett szóösszetétel: a testszégyenítés („body-shaming”). Ide tartozik minden olyan szóbeli vagy viselkedésbeli megnyilvánulás, amikor valakit a külseje miatt negatív jelzővel illetnek, vagy kiközösítenek, hátrányosan megkülönböztetnek. Amikor degradáló vagy élcelődő megjegyzéseket tesznek valakinek a külsejére, vagy egy adott testrészére akkor elégtelennek, hibásnak, szégyenteljesnek élheti meg önmagát. Sokszor épp ez a cél. Azonban előfordul, hogy mások előtt szeretne jobb színben feltűnni az, aki megszégyenít valaki mást a testi adottságai vagy a külső megjelenése miatt.
Nem kell ahhoz tökéletes külsővel rendelkezni, hogy valaki negatívan minősítsen másokat akár a súlyfeleslegük miatt. Nem is gondolnánk mennyire gyakori, hogy épp a túlsúllyal küzdő szülő/testvér/nagyszülő tesz becsmérlő megjegyzéseket valamelyik családtagra vagy általában véve az elhízással küzdő emberekre. De időről-időre találkozhatunk azzal is (például a közösségi média posztjaihoz kapcsolódó kommentek között), hogy bármely témában az eltérő véleményre ilyen reakció érkezik: ”ha ilyen fejem lenne…” vagy „mit várhatunk attól, aki így néz ki” és ehhez hasonló oda nem illő, de a másikat pillanatok alatt porig alázó megjegyzések.
Minden egyes krónikus súlytöbblettel élő embernél számolnunk kell azzal, hogy már szerezhetett ilyen élményeket és az aktuális állapota, hozzáállása a fogyáshoz és az önmagához fűződő viszonya ezeket is leképezi. A belső motiváció kialakulásának támogatása a segítő szakember (orvos, pszichológus, dietetikus, gyógytornász, edző) oldaláról sokszor azzal kezdődik, hogy a kliens a korábban szerzett negatív tapasztalatait megoszthatja velünk, elismerjük azok szerepét a súlytöbblet vagy a szövődménybetegségek tartós fennállásában. Emellett, a közös munkánk során hozzáállásunkkal (nyitottság, empátia, kíváncsiság, értő figyelem) a megfelelő kapcsolati élmények megszerzésében is segítjük.”
(Lukács Liza: Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

„Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke magabiztos, a saját képességeit, készségeit, igényeit, határait ismerő és azokat kommunikálni képes felnőtté érjen, aki tud felelősséget vállalni, döntéseket hozni és kitartani a céljai mellett.
Ha a táplálkozás területén letörjük az akaratát, felülírjuk vagy felülbíráljuk az igényeit, a döntéseit, akkor az azt jelenti, hogy egy nagyon elemi szinten kommunikáljuk az ellenkezőjét mindannak, amit el szeretnénk érni. Ha viszont mindent ráhagyunk: egyen úgy, akkor, azt és annyit, amennyit akar, akkor ugyanúgy nem lesz képes felismerni a saját valódi igényeit és határokat húzni.
Sok szülő azért csapódik a másik végletbe, mert a saját gyermekkorában jellemzően rákényszerítettek bizonyos evési szokásokat. Csakhogy nem az ellenreakció a megoldás. A kulcsszó a kooperáció lesz szülő és gyermek között a táplálkozás kereteinek kialakításában.
Úgy képzeljük el, hogy a szülő ad egy bizonyos mozgásteret, ami jelent idői, mennyiségi, minőségi korlátokat. Azonban ezeken belül a gyermek hozhasson saját döntéseket és váljon aktív részesévé, alakítójává a saját táplálkozásának.
Akik ezeket nem tapasztalhatták meg, ők sokkal fogékonyabbnak mutatkoznak később felnőttként arra, hogy valaki más mutassa a fogyás útját számukra, porciózza és szállítsa ki az ételt, felügyelje a testedzést és dorgálja meg őket rendesen, ha letértek a „helyes” útról.
A pszichológiai tanácsadás során az egyik legfontosabb, de egyben a legnehezebb feladat az, hogy elérjük: a súlyproblémával küzdő ember vállaljon felelősséget önmagáért, a saját testi és lelki egészségéért. Ne egy újabb csodaszertől vagy karizmatikus életmódtanácsadótól várja, hogy lefogyjon. Erősebb legyen a saját, belső motivációja, mint a valakinek vagy valaminek való megfelelés.”
(Lukács Liza: Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

„Sokan úgy beszélnek a súlytöbbletükről, mint ami csak úgy megtörtént velük, s ezzel együtt várják, hogy a fogyás is majd ugyanúgy megtörténik egyszer. Ők próbálkoznak ezzel-azzal, de egy bizonyos ponton túl már mintha nem rajtuk múlna, tehetetlenek: „nem tudtam megállni, hogy megegyem”, nem bírtam ki, nem tudtam ellenállni, elbuktam…és ezekhez hasonló kifejezéseik változatos formában jelzik, hogy a súlytöbblet és a többletfogyasztás csak egy bizonyos pontig kézben tartható számukra, majd mintha valaki vagy valami más venné át az irányítást felettük, „enniük kell”.
Ezt a külső kontroll attitűdöt és a vele gyakran karöltve jelentkező tanult tehetetlenséget erősíti tovább minden olyan életmódváltást, fogyást hirdető program, „guru”, vagy termék, amely elhiteti, hogy kizárólag kívülről érkezik számodra a használható segítség. Sőt, te inkább ne is nagyon kotnyeleskedj bele a saját táplálkozásodba, mert úgyis csak elrontod, mint ahogy elrontottad már milliószor. Majd valaki (vagy egy gép) kiméri, kiadagolja, te pedig szépen megeszed és követed az utasításokat, az apróbetűs részt is beleértve. Azért annyit vállalj be te is, hogy ráülsz a kezedre, nehogy más harapnivaló után nyúlj, mint a kiporciózott adag vagy a megfelelő logóval ellátott termék.
Az evési zavar és a krónikus súlytöbblet egy rejtvény, egy titkos térkép önmagunkhoz. Vannak, akik mindig valamilyen kulcsot keresnek, s hiába a sok ellentmondás, töretlenül hisznek abban, hogy van valahol, valakinél egy bizonyos kulcs, amit ha megtalálnak, akkor megoldották a feladatot, jutalmuk egy ellenállhatatlan külső lesz. Az evési és testsúlyproblémák sok összetevős szövevények. Gyakran generációk hosszú sora őrzi és adja tovább tudatosan vagy tudattalanul az egyes elemeket, amelyek képesek összekapcsolódni egymással és elindítani vagy fenntartani ezeket a problémákat.”
(Lukács Liza: Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

"Sok olyan elképzeléssel találkozom, ami arról szól, hogy a túlsúly valami nem jó rész bennünk, egy hibás kiegészítő rajtunk, egy kiirtandó probléma, amit magunk mögött kell tudni mielőbb. Lehetőleg úgy, hogy vissza se nézzünk. Ne is kelljen még csak gondolni se rá többet. „Szeretném megszüntetni az évtizedek óta tartó súlyproblémámat.” Hány levelet olvastam már, amiben szóról-szóra ugyanez a mondat szerepelt! Ilyenkor az én szememet mindig a megszüntetni szó üti meg először, s máris tudom, hogy ha elkezdünk együtt dolgozni, messziről indulunk.
Hosszú folyamat, sokszor hónapokig vagy évekig tart, hogy valaki ne megszüntetni, hanem megérteni akarja a súlyproblémáját. Megérteni, de nem pusztán ésszel felfogni, hanem megismerni szívvel is. Hogy nem lehet és nem is szabad kiirtani magunkból. Mert bármennyire is távoli gondolatnak tűnik: a túlsúly, a túlevés vagy az evés és a testsúly miatti állandó, bénító szorongás életünk egy fontos tanúja, ami őrzi mindazokat az élményeinket, amikkel valaha nem tudtunk megküzdeni. Amelyek mentén érthetővé és elfogadhatóvá válik az, aki ma vagyunk: a tökéletlenségünkkel, a szorongásainkkal, a kihagyott lehetőségeinkkel, a meg nem élt pillanatainkkal. A súlytöbblet, a kipárnázottság nem véd meg semmitől, hanem megőrzi nekünk azt az önmagunkat, akivel találkoznunk kell ahhoz, hogy teljességében megismerhessük a saját, valódi történetünket."
(Lukács Liza: Ne cipeld tovább! Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés)

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás