A terapeuta esetei – Lenyelt vágyak (HVG Könyvek Kiadó, 2017)


A második könyvem a Lenyelt vágyak volt, 2017-ben a HVG Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg, A terapeuta esetei című sorozat első tagjaként. Bár korábban nem voltak hasonló terveim, de jó ötletnek tűnt annak bemutatása, hogyan lehet pszichológusként evési problémával küzdő pácienssel dolgozni. Ekkor már több, mint 15 éve foglalkoztam evészavaros és elhízással élő páciensekkel pszichoterápiás egyéni tanácsadás keretein belül.
Felvillanyozott a lehetőség, hogy közelebbről bemutathatom ezt a munkát és úgy éreztem, hogy a kíváncsiság felkeltésén és kielégítésén túl még hasznos is lehet ez a kis kötet ezen problémákban érintett emberek és hozzátartozóik számára. Olyan alapvető tévhitek, gondolkodásbeli hibás tartalmak bemutatására helyeztem a hangsúlyt, amelyek sokak számára ismerősek, mégsem kérdőjelezik meg azokat, és nem hozzák összefüggésbe a krónikus testsúlyproblémáikkal vagy a testi megjelenésükkel kapcsolatos szorongásaikkal. Ha mégis, akkor azok jelentőségét alábecsülik: csak több akaraterő kell és sok mozgás, akkor majd nem csak a felesleges kilók olvadnak le, de minden más nehézség is eltűnik az életükből. Az ilyen visszatérő, sémaszerűen működő gondolkodási hibák viszont gyakorlatilag egy tévúton tartják a testsúlyproblémával küzdő személyt, aki akár évekig-évtizedekig ugyanazokat a köröket futja: szorong-diétázik-túleszik-hízik-szorong-diétázik-túleszik-hízik…. A testsúlycsökkentésben látja a megoldást a szorongására, a kishitűségére, a kapcsolati nehézségeire vagy arra, hogy miért nem tudja elfogadni önmagát. Jellemzően diétáról - diétára ugrál, miközben egyre reménytelenebbnek látja a helyzetét és önmagát. Ennek a hibás ördögi körnek a megtörése már önmagában elindíthat valakit a testi-lelki változás és a gyógyulás útján. Ebben a könyvben bemutattam néhány „technikát” is, amelyeket annak érdekében alkalmazhatunk, hogy pontosabban és reálisabban lássuk az evési-és/vagy testsúlyprobléma hátterét és a megoldási lehetőségeinket.
A kiadó szabad kezet adott abban, hogy milyen típusú evési problémával küzdő páciens terápiáját mutatom be. Azért döntöttem végül egy súlytöbblettel élő falászavaros kliens mellett, mert egyrészt többeket érintő problémáról van szó, mint esetleg az anorexia vagy a bulimia, másrészt a célom volt az is, hogy bemutassam a súlytöbblet mögött esetlegesen meghúzódó lélektani okokat, a családi-párkapcsolati hátteret. Korábban ugyanis sem a túlsúly, sem az elhízás, sem a rendszeres, súlytöbblettel járó túlevés pszichológiai aspektusból történő megközelítését nem tartották adekvátnak. Az elhízást belgyógyászati betegségként, míg a túlsúlyt akaratgyengeségként aposztrofálták. Evészavaroknak kizárólag az anorexiát és a bulimiát tekintették, igaz ezeknek már nem csak a klinikai súlyosságú formáit, hanem az ún. szubklinikai (vagy atípusos) megjelenését is leírták.

Idézetek a könyvből


„A legtöbben azt hiszik: a fogyás csak akaraterő kérdése. Edina is így volt ezzel, amikor huszonkét év szélmalomharc után felkereste a pszichológust. A kötetből megtudhatjuk, hogyan derült fény a koplalás és a túlevés mögött rejlő lelki okokra, hogyan ismerte fel és tanulta meg Edina kifejezni a valódi vágyait és a testi-lelki igényeit.
A kliens a túlsúlyával jelezni akar valamit a környezete felé, így számomra is üzenete van, amit fontos megértenem ahhoz, hogy a közös munkánk sikeres legyen. Pszichológusként nem az a feladatom, hogy mint egy okos kívülálló megmondjam mi a megoldás és bizonyítsam: ismerem a fogyás titkát. Először bele akartam helyezkedni Edina világába és ott megérteni őt: a reakcióit, a gondolatait, az érzéseit.
Fontos, hogy beszéljünk az evésről is, arról a témáról, ami őt régóta és sokat foglalkoztatja. Fontos, hogy valaki most máshogy hallgassa, hogy elmondhassa azokat a gondolatait is, amelyeket a barátnő, a munkatárs vagy a szerelme nem értene meg. Hogy feltárhassa az ételekhez és az evéshez fűződő különleges, ámbár sok szenvedést okozó viszonyát minden szégyenérzet nélkül és megbotránkozástól mentesen."
(Lukács Liza: Lenyelt vágyak)

„A mai kor túlsúlyos emberének dilemmája, hogy megtalálja az evés helyét az életében. Legyen elég rugalmas a hozzáállása, ugyanakkor kontrollálja a vágyait, nehogy a túlfogyasztás csapdájába essen. Élvezze az étkezést, de ne helyettesítsen vele más szükségletet, jóllakjon, de meg is éhezzen, egyen változatosan, mégse túl sokat és sokfélét egyszerre. Adjon jót, egészségest, táplálót a testének úgy, hogy ne szakadjon el teljesen a gyermekkor ízeitől, a származási család ízvilágától sem. A családi étkezőasztal szimbolizálja az összetartozást, de ne az egyetlen találkozási pont legyen a családtagok között. Egyenek közösen úgy, hogy mindenki a saját ízlése szerint válasszon ételt és ne kelljen senkinek magyarázkodnia azért, mert más, kevesebb, vagy épp több esik neki jól. Mindeközben pedig folyamatosan kapunk üzeneteket a külvilágból arról, hogy milyen ételeket kellene szeretnünk vagy elkerülnünk, hogy bűnösnek illene éreznünk magunkat bizonyos ételek elfogyasztása alatt és után vagy épp arról, hogy adjuk át magunkat az ízek élvezetének, de azért annyira ne, különben nem fogjuk tudni megállni, hogy rendszeresen többet együnk a kelleténél. Sok az ellentétes hatás, az egymásnak ellentmondó tanács is, amitől csak nő a zavar a fejekben, s végül az evés nagyon távol került attól, ami az eredeti funkciója: a test táplálása és közösségformáló rítus. Ami helyette van, az sokaknál egyre inkább a lelki/érzelmi hiányok pótlása és a szorongás. Az evési zavarral kísért túlsúlyproblémák átszövik egy ember egész életét: megváltoztatják a gondolkodásmódját, átrendezik az emberi kapcsolatait, a súlyfelesleggel való küzdelem nem csak a hétköznapok részévé válik, de meghatározza a legjelesebb napok hangulatát is.”
(Lukács Liza: Lenyelt vágyak)

"Az evészavarral küzdő emberek nem akarnak lemondani a figyelemről. Nem akarnak olyan kapcsolatokban élni, ahol szülő és gyerek, férj és feleség nem kíváncsi egymásra, nem nyitott a másik tapasztalásaira, fejlődésére, megújulására, avagy kudarcaira. Küzdeni akarásuk újra és újra lenyűgöz és meggyőződésem, hogy jóval az átlag feletti túlélési képességekkel, életerővel rendelkeznek. Sajnos, hiányos konfliktuskezelési és kommunikációs készségeik nem teszik lehetővé számukra a hatékony megküzdést, ezért menekülnek az evés-fogyókúra börtönébe. Az evési problémákkal küzdő emberek mindennapos harca és szenvedése arról is szól, hogy nem adják fel. Rengeteg negatív tapasztalat, csalódás, hitevesztettség és szeretetlenség birtokában veselkednek neki újra és újra annak az útnak, amit gyógyulásnak hívnak."
(Lukács Liza: Lenyelt vágyak)

"Egyre több reményvesztett túlsúlyos és evészavaros emberrel találkozom, akik kétségbeesve kérdezik, hogy akkor most hogyan egyenek, mit iktassanak ki a táplálkozásukból, melyik életmódprogram az „igazi”? Az evési és a túlsúly problémákkal küzdő emberekre jellemző, hogy vonzódnak a kompakt ajánlásokhoz, legyen szó akár egy menüsorról vagy egy életre szóló, a betegségek elkerülését célzó étrendváltoztatásról. Nem hisznek abban, hogy képesek a saját eddigi tapasztalataik alapján kialakítani a hozzájuk leginkább illeszkedő életmódot. Tartanak attól, hogy elrontják, hogy úgysem fogják tudni mi a jó és mennyi az elég nekik, nem bíznak a testük jelzéseiben és nehéz is befelé figyelniük, észlelni és kommunikálni a saját igényeiket. Ugyanakkor lázadnak a megkötések ellen, amelyet a komplett útmutatások jelentenek egy-egy táplálkozási elvrendszerben. E kettősség sokuknál végül oda vezet, hogy az ételmegvonás és a falás tölti ki az életüket. Vágynak a kontrollra, de vágynak a szabadságra is. És rendszerint kívülről várják, hogy valakitől vagy valamitől mindkettőt megkapják, hogy valaki végre azt mondja, hogy lehet jókat enni és úgy is lehet fogyni – de lehetőleg ez is egy szabályos és jól körülírt, kicentizett életmódprogram formájában legyen tálalva. Vagy egy kapszulában, amit elég bőséges folyadékkal lenyelni."
(Lukács Liza: Lenyelt vágyak)

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás