terhességi cukorbetegség

Végre valóban eltűnőben van az a nézet, miszerint „egy kismamának kettő helyett kell ennie”. Ma már sokan inkább azt hangoztatják, hogy a baba úgyis elveszi az anya szervezetétől, ami neki kell. Leggyakrabban mégis azzal találkozunk, hogy a kismamákat azzal bíztatják: „a súlyoddal ráérsz majd a szülés után foglalkozni”. Valóban így van ez? Ez a legjobb hozzáállás? Az alábbiakban az evészavarok okairól, a fogyókúrázók leggyakoribb kudarcairól, a változatás mikéntjéről, feltételeiről és a várandósság okozta súlygyarapodás következményeiről olvashatsz kérdezz-felelek formában.

Milyen plusz kihívásokkal néz szembe egy várandós nő a táplálkozás területén?

A két leggyakoribb az émelygés és a kívánóság. Mondhatnánk, hogy mindkettő biológiai probléma, de nem pusztán az. Akinek nincs rendben az evéshez való viszonya, aki nem ismeri jól a saját teste éhség-és jóllakottság jelzéseit, a saját tényleges igényeit az hajlamos lesz biológiai szempontból rosszul reagálni mindkét dologra. Ilyen tipikus rossz reakció az émelygésre az állandó rágcsálás, főleg ha azok édes ételek, kekszek. Az édes ízre és a rágcsálásra külön-külön is és általában véve is igaz, hogy meg is nyugtatnak, ami jelzi azt, hogy a személy a kellemetlen testi állapot okozta stresszre is reagál az evéssel. Sokaknál már a terhesség előtt megfigyelhető, hogy ha fáj a fejük, szédülnek vagy egyszerűen csak rossz a közérzetük rögtön esznek valamit. Ilyenkor a várandósság alatti tipikus émelygési tünet legalizálja az egész napos eszegetést.

A másik dolog a kívánóság hangsúlyozása. Mivel a közgondolkodásban a terhesség és a kívánóság együtt járnak, ezért sok kismama szinte vadássza ezeket az érzéseket. Korábban azzal magyarázták, hogy ilyenkor bizonyos, hiányzó tápanyagok szükségletét jelzi a szervezet. Ma már a táplálkozástudomány képviselői kimutatták, hogy ez korán sincs így. Másrészt sokan kívánóság címszó alatt csupa értéktelen ételt fogyasztanak (cukrászsüteményeket, gumicukrot, karamellát stb.) – könnyű belátni, hogy ezeknek biológiai haszna nincs. Az már más kérdés, hogy lelkileg van-e szüksége ezekre az ízekre vagy magára az evés aktusára. A lelki hiányokat, a pszichológiai éhséget viszont nem ételekkel kell orvosolni a várandóság hónapjai alatt sem, az esetleges szorongást és feszültségérzést pedig szintén nem célszerű evéssel oldani.

Hajlamosabb pótcselekvésként használni az evést az a kismama, aki a terhessége előtt is ezzel oldotta a stresszt, ezzel nyugtatta meg önmagát? Mikortól válik az evés pótcselekvéssé?

Az evés akkor tekinthető pótcselekvésnek, amikor valaki elkezd lelki hiányokat helyettesíteni az étellel vagy az evéssel. Innentől kezdve válik a túlsúly nem csupán biológiai, hanem lelki problémává is. Ilyenkor a személy az életéből hiányzó örömöket, élményeket, megnyugvást az ételtől várja. Amikor az evés pótcselekvéssé válik, akkor nem csak az ízek a fontosak, hanem maga az evés aktusa, a rágás vagy rágcsálás, ami már önmagában feszültségcsökkentő szereppel bír.

A sikeresség és a karcsúság összekapcsolása a hétköznapi gondolkodásban növeli a stresszt azoknál az embereknél, akiknek az életükben nagyon fontos a másoknak való megfelelés.

A túlsúllyal küzdő emberek pedig olyan lelki alkattal bírnak, akinek ez különösen fontos. Jellemző még a túlsúllyal küzdőkre, hogy rövidtávon gondolkodnak, könnyen elragadják őket az aktuális impulzusaik, így hiába vágynak pár hónap múlva 38-as méretű ruhák viselésére, a „most” fontosabb. Az étel pedig most van ott, azonnal csökkenti a feszültségeket, azonnal okoz örömet és ad megnyugvást.

A gyermekvárás és az első gyermek megszületése utáni időszak felerősíti az azzal kapcsolatos érzéseinket, hogy „elég jó” szülők legyünk, s a gyerekének mindenki a legjobbat akarja, de legalábbis jobbat, mint saját magának. Tehát egy újabb területe nyílik meg a megfelelésnek a személy életében. Akinek a mások elismerése kiemelten fontos, újabb stressz-forrással kerülnek szembe.

Hogyan eszik a terhesség alatt, aki jól eszik?

Elismerem, hogy ebben az időszakban, amikor igen jelentős testi (hormonális) és lelki (új szerepkör, szerepkonfliktusok) változások zajlanak bennünk nem könnyű függetleníteni a táplálkozásunkat az egyéb testi és pszichológiai hatásoktól. Bevallom, én magam is, aki több, mint egy évtizede ezzel foglalkozom, megtapasztaltam, hogy ez az időszak bizony egy embert próbáló lavírozás a tudatosság és az ösztönök, vágyak között. Amikor átéltem ezeket az érzéseket és tüneteket arra gondoltam, hogy ez nagyon nehéz lehet annak, aki úgy lesz várandós, hogy nincs rendben a testéhez, az evéséhez, az önmagához és a vágyaihoz fűződő viszonya.

Tehát az első és legfontosabb tanácsom, hogy az evési-és testsúlyproblémákat érdemes még a tervezett várandósság előtt rendezni – lehetőleg olyan módszerrel, amely a pszichológiai háttérre is kiterjed. Annál is inkább, mert nem csak evési szokásainkat adjuk át a gyermekünknek, hanem az önmagunkhoz való viszony is befolyással lesz majd arra, hogy ő milyen ember lesz, ő maga miként lesz képes felismerni a saját szükségleteit – igaz ez nem csak lelki, hanem testi értelemben is.

Ma már magyarul is lehet igényes és közérthető tanulmányokat olvasni arról, hogy a terhesség alatt a magzat által megtapasztalt ízvilág milyen módon befolyásolja azt, hogy a születése után milyen ételeket fog előnyben részesíteni.

A többször keveset elve a terhesség alatti táplálkozásra is igaz és legjobb ha az étkezések nagyjából azonos időközönként történnek. Ez nemcsak biológiai szempontból (pl. vércukorszint) fontos, hanem a rendszeresség, a kiegyensúlyozottság, a ritmus pszichés szempontból is jót tesz a kismamának és a babának egyaránt.

A tudatosság és a vágyak is fontosak abban, milyen ételekből állítjuk össze az étrendünket a babavárás időszakában. Kerüljük az ízfokozóktól, felesleges adalékanyagoktól hemzsegő ételeket, valamint a túlzott só-fogyasztás sem ajánlott. Ha olykor-olykor engedünk ilyen irányú vágyainknak az nem tragédia, de ezen ételek rendszeres fogyasztása kerülendő még akkor is, ha naponta kívánjuk. Ha édességre vágyunk azt is érdemes egy adott étkezésre beiktatni és nem az étkezések között fogyasztani – a mennyiségre vonatkozó ésszerű keretek között.

Mennyire szabad korlátozni a táplálkozást a terhesség alatt? Manapság sokan átesnek a ló túlsó oldalára és mindössze 4-5 kilót híznak a 40 hét alatt.

A várandósság ideje alatt valóban nem szabad fogyókúrázni, mert a zsírraktárakban méreganyagok is tárolódnak, amelyek a súlyvesztés során felszabadulnak. Viszont mértékkel enni lehet, sőt kell is. Ez azt jelenti, hogy együnk változatosan, szabályos időközönként, kisebb mennyiséget és későn este vagy éjjel már ne együnk. Ha valaki ésszerűen táplálkozik és a pszichológiai éhségét nem ételekkel igyekszik csökkenteni, az is fog legalább 6-10 kg-ot gyarapodni, de ez a plusz súly a szülés utáni 2-5 héten belül eltűnik.

Ugyanakkor gondoljunk a gesztációs cukorbetegséggel diagnosztizált kismamákra: várandóságuk második felét gyakorlatilag végigfogyókúrázzák a szó klasszikus értelmében, hiszen a napi szénhidrátbevitelüket 150-200 gramm között korlátozzák. E mellé pedig minden étkezés után valamilyen könnyed testmozgás is ajánlott azért , hogy a vércukorszintjük az egészséges tartományban maradjon. Ilyen szénhidrátbevitel mellett a legtöbb nő fogyni fog vagy a súlya a baba növekedésével együtt sem változik. Mégis egészséges gyermeket hoznak a világra. (A terhesség alatti cukorbetegségről olvashatsz még a Cukismami naplójában, a következő blog-bejegyzésben.)

 

Sokan azért nem tudnak tartósan lefogyni sem a terhesség előtt sem azután, mert már annyi diétás kudarcon vannak túl, hogy el sem hiszik, hogy ez nekik valaha sikerülhet. Ehhez jön még az anyaszereppel járó esetleges bizonytalanság. A testalkatuk megváltozása miatt vannak, akik úgy érzik, hogy elveszítették a nőiességüket. Az önbizalomhiány hozzájárul ahhoz, hogy valakinek evési-és testsúlyproblémái legyenek?

Inkább az önismeret hiánya tehető felelőssé, ami viszont vezethet önbizalomhiányhoz. A hiányos önismeret mögött pedig az önmagunkról szerzett hiányos tapasztalatszerzés húzódik meg. Az pedig, hogy valaki (és ez már kisgyermekkortól jellemző) nem meri kipróbálni önmagát változatos fizikai és társas helyzetekben a bizonytalanságnak és a szorongásnak köszönhető. Ennek igen nagy jelentősége van az anyaság-gyermeknevelés-mintaadás szempontjából is. Az a szülő, aki bizonytalan önmagában a gyermekét is így fogja nevelni még akkor is, ha tudja milyen rossz félelemmel telien élni az életet. Nyíltan vagy burkoltan, de arra fogja nevelni, hogy a világ egy félelmetes helyszín és az emberi kapcsolatok is sok veszélyt rejtenek magukban. Az az ember, aki így nő fel bizonytalan lesz önmagában, ezért nem meri kipróbálni, megtapasztalni fizikai és szellemi-lelki adottságait. Vagyis nem fogja megismerni önmagát és ebből adódik az önbizalomhiány, amely az élete összes területére kiterjed. Fontos megjegyezni, hogy ettől még érhet el sikereket, amelyeket a környezet is visszajelez, de az önmagáról alkotott képét és ahogy érez önmaga iránt azt áthatja az örök kételkedés. Az ilyen emberekre különösen jellemző, hogy befolyásolhatók, szívesebben támaszkodnak másokra a véleményformálásban, mint a saját megérzéseikre, a képességeikre vagy a tudásukra. Önmagukat pedig egyre tehetetlenebbnek érzik az élet minden területén. A fogyókúrás kudarcok ezt a tehetetlenségérzést tovább növelik. A gyerekeknél pedig sajnos megfelelő pszichés alapot teremtenek a túlsúlyproblémák kialakulásához.

A másik oka az önbizalomhiánynak, ha gyermekkorunkban nem tapasztaljuk meg vagy csak ritkán éljük át, hogy a számunkra fontos személyek (szülők, nagyszülők, testvérek, óvónők, ovistársak) örülnek nekünk. Nem azért, mert kapnak tőlünk valamit, vagy mert ügyesek voltunk, hanem spontán a puszta létezésünk örömmel tölti el őket. Vagyis annak megtapasztalása, hogy örülnek annak, aki vagyok és úgy, ahogy vagyok (az aktuális teljesítményemtől és viselkedésemtől függetlenül) alapvető kritériuma annak, hogy az önbizalom tartósa alapjai kialakuljanak.

Az édesanyák egy része talán túl gyorsan is szeretné visszanyerni alakját a szülés után, ám vannak olyanok is, akik ilyenkor kiengednek. Vannak, akikről minden erőfeszítés vagy odafigyelés nélkül olvadnak le a plusz kilók a szoptatás alatt, míg mások évekig, sőt évtizedekig hurcolják a terhesség alatt felszedett túlsúlyt. Nagyon változó, hogy a férjek hogyan tolerálják a megváltozott testalkatú feleséget. Mit tehetnek a férfiak ilyenkor annak érdekében, hogy az esetleges túlsúly egyikük számára se váljon a kapcsolatot megváltoztató teherré?

Nagyon jónak tartom azokat a könyveket, hangoskönyveket, amelyek kispapáknak szólnak és a férfiak szemszögéből mutatják be a várandóság, a szülés és a szoptatás időszakát. Férfiak mondják el férfiaknak, hogy ők hogyan élték meg ezt az időszakot a párjukkal, melyek voltak a nehéz helyzetek, hogyan élték túl a hangulatingadozásokat, mit tettek, min változtattak.

Ha egy nő már a babavárás időszaka alatt bevonja a férfit a saját testi-lelki változásának folyamatába, akkor ezzel mindkettőjük helyzetét megkönnyíti. A férfiaknak azt javaslom, hogy ha azt szeretnék, hogy a feleségük visszanyerje a terhesség előtti testsúlyát, akkor ne súlycsökkentési tanácsokat adjanak neki és ne azt felügyeljék, hogy mit és mennyit eszik. Ehelyett a maguk részéről tegyenek meg mindent azért, hogy a párjuk ne legyen pszichológiailag éhes, vagyis kapjon elég elismerést, figyelmet, idővel (amint a csecsemő igényei engedik) találkozhasson azokkal, akikkel a baba körüli teendők miatt gyengült a kapcsolata.

Segítsenek nekik az időbeosztásban, a napi rendszeresség megteremtésében. Vagyis legyenek partnerek ebben az időszakban is. És legfőképpen legyenek nagyon türelmesek! A kismamák viszont ne várják minden társas igényük kielégítését a férfitól. Az előbb említett területeken nekik is mindent meg kell tenniük önmagukért. Ha valaki annyit fog enni, amennyire biológiailag szüksége van: le fog fogyni. Az étrend összeállításánál a minőség tekintetében viszont nagyon jól kell meghatározni az összetételt. Nem szabad kihagyni azokat az ételeket, amiket szeret, amiket gyermekkorában evett, hiszen az evés és a fogyás nem egy biológiai vagy matematikai képlet, hanem szokások, hagyományok, vágyak összessége sűrűsödik benne.

Tapasztalatom az, hogy az anyáknak sokáig „nagyon kevés is elég”. Nem az ételre gondolok, hanem a saját időre, az úgynevezett „énidőre”, amikor azt csinálhatnak, amiben éppen kedvüket lelik. Ilyenkor nincs elvárás, nem kell mások igényeit lesni és legfőképpen csend van, vagy kizárólag azt hallgatom, amit tényleg szeretnék. Heti egy fix délelőtt alatt nagyon sok anya ki tudja pihenni magát, erőt tud gyűjteni a többi napra. Azonban, ha ezt sokáig nélkülözi, akkor már a sok is kevés lesz, s olyan mértékben telítődik a gyermek és a háztartás körüli teendőkkel, hogy végül semmihez nem lesz kedve, fáradt lesz mindenhez, még azokhoz a tevékenységekhez is, amiket a gyermek születése előtti időszakban örömmel végzett. Ne feledjük, hogy a kiégés ugyanúgy megjelenhet a gyermeknevelésben is, mint a munka területén.

Akik a babavárás időszaka alatt híznak meg gyakran nem látják magukat túlsúlyosnak, ha a tükörbe néznek, csak a fényképek alapján döbbennek rá arra, hogy már nem olyan karcsúak, sőt sokan úgy fogalmaznak, hogy „elanyásodtak”. Mi az oka annak, hogy valaki nem látja reálisan önmagát?

A testképzavar nem csak a kórosan sovány embereknél, az anorexiásoknál létező jelenség, hanem tapasztalhatjuk túlsúlyosaknál és elhízottaknál is. A lényege, hogy a testkép két részből áll: ahogyan érezzük magunkat a bőrünkben (pl. valaki nagynak érzi a hasát, de a kívülálló nem látja annak), a másik, amit gondolunk önmagunkról. Akinek nem elég fejlett a testképe (testtudatossága) és az énképe (nem ismeri elég jól önmagát), azokra

jellemző, hogy ez a két aspektus (ahogyan érzem magamat és, amit gondolok magamról) szétválik egymástól. Ennek az lesz az eredménye, hogy a tükörben (ami szubjektív képet mutat) nem a realitást fogom látni. Ugyanakkor a fényképezőgép (amely viszont objektív képet ad) – gyakran fájdalmasan – szembesít a valósággal. A bizonytalan testkép és énkép hátterében a szülői (és az egyre jellemzőbb társadalmi) elbizonytalanodás áll. Ha a szülők nincsenek tisztában a saját értékeikkel, képességeikkel, igényeikkel, akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy jó önismerettel rendelkező, magabiztos, reális énképpel bíró gyerekeket fognak nevelni. Nagyon gyakran hallom édesanyáktól azt a mondatot akár az evéssel kapcsolatban, akár más életterületen (konfliktuskezelés, önértékelés stb.), hogy „nekem nem megy, de a gyerekemet úgy nevelem, hogy ő olyan legyen”. Nagyon gyorsan el kell felejteni, hogy ez így lehetséges! A hitelesség a legfontosabb a gyermeknevelésben. Számtalan példát találunk arra mind a szakirodalomban, mind a hétköznapi gyakorlatban, hogy ha ellentétes az, amit a szülő mond, illetve, amit a cselekedeteivel közvetít, akkor a gyermek az utóbbit fogja mintaként önmagára érvényesnek tekinteni.

 

Melyik a legjobb időszak a terhesség alatt felszedett túlsúly leadására?

Sok kismamától hallom azt (az is gyakori, hogy egymásnak mondják), hogy „a testsúlyoddal ráérsz majd a szülés (vagy a szoptatás) után foglalkozni”. Ez nagyjából ugyanaz a halogatás, mint ha valaki mindig újévkor, tavasszal, hétfőn kezd el egy életmódváltást. A legfőbb oka ennek az, hogy úgy képzelik el, hogy akkor majd nem ehetnek ezt vagy azt, ekkor vagy akkor, így vagy úgy. Ezért nem is a kitűzött dátum ilyenkor a lényeges, hanem az addig fennálló idő vagyis a „most még lehet, de utána már nem”. Aki így akar neki kezdeni a testsúlycsökkentésnek, az felejtse el az egészet, ne akarjon még egy kudarccal gazdagabb lenni, mert az csak tovább fogja rombolni az önértékelését, arra pedig senkinek nincs szüksége. Egyrészt: az életmódváltás ha jó, akkor az azt jelenti, hogy többnyire annyit fogunk enni, amennyire biológiailag szükségünk van (nem többet, de nem is kevesebbet!), tehát éhezni nem fogunk! Emellett nem pótolunk lelki hiányokat az evéssel, hanem azokat a megfelelő forrásból fogjuk megszerezni (ez a nagyobb feladat). Tehát nem kell tartanunk attól, hogy milyen rossz lesz, ha nem ehetünk meg öt szelet süteményt csak kettőt, mert többre nem is lesz igényünk. De ez a „nem is vágyom rá” csak akkor fog megvalósulni, ha a pszichológiai éhséget, amit eddig ételekkel elégítettünk ki, mostantól elkezdjük a valós tartalmukkal kitölteni. Itt is szerepe van annak, hogy mi van a fejünkben erről az egész folyamatról: ha úgy gondolunk rá, mint egy keserves, megvonásokkal teli útra, ahol le kell mondanunk a kedvenceinkről, akkor halogatni fogjuk. De ha az egészet egy kihívásnak tekintem és vágyom az önmagam megtapasztalására, arra, hogy a fejlődésemnek aktív közreműködője legyek, akkor alig várom, hogy elkezdjem, s erre a legalkalmasabb idő mindig: a most.

2015-12-16

Az a bizonyos 9 hónap alatt is ehetsz máshogy!

Végre valóban eltűnőben van az a nézet, miszerint „egy kismamának kettő helyett kell ennie”. Ma már sokan inkább azt hangoztatják, hogy a baba úgyis elveszi az […]
2015-12-15

CuKismami – diagnózis: terhességi cukorbetegség! Egy kismama naplója

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás