Enni nagyon jó. Ezzel általában sokan egyetértenek. Annyi pozitív, kellemes élményt kaphatunk az ízek világától, hogy alkalmas arra is, hogy számos lelki szükségletet helyettesítsen – legalábbis egy darabig.

Számos sikertelen fogyókúra első kudarcpontja egy be nem tervezett evés vagy valamilyen „tiltott” étel elfogyasztása. Ezután sokaknál automatikusan jelenik meg az a gondolat, hogy „most már úgyis mindegy” és a botlásból visszacsúszás, a kezdeti súlycsökkenésből pedig súlygyarapodás lesz. Valóban az akaraterő hiánya áll az ilyen „gyenge pillanatok” hátterében?

Az evési problémákkal küzdő emberekkel végzett munkám során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy nem. A túlevések mögött álló okok jóval összetettebbek, és nem lehet a kitartás hiányának számlájára írni, hogy sokan akkor is esznek, amikor valójában nem éhesek.

Léteznek olyan pszichológiai éhségnek nevezhető szükségletek, amelyek nem csak evészavarosoknál, hanem az állandó fogyókúrázóknál is túlevésekhez, felesleges nassoláshoz vezethetnek, ha a személy nem ismeri fel a mögöttük meghúzódó valódi hiányokat.

  1. Az ingeréhség

Kialakulásáért leginkább a monotonitás, a rutinfeladatok, az ismétlődő élethelyzetek felelősek. Ha ugyanazok az élmények érnek nap mint nap és újak nem érkeznek, akkor a hiányzó ingereket (legyenek azok színek, tárgyak, emberek, illatok, helyszínek, programok, témák stb.) az ízek pótolják.

  1. A kapcsolatéhség

Az egyik leggyakoribb ok a túlevésre a magányosság érzése. Ez a fajta pszichológiai éhség megjelenhet viszont akkor is, ha mindig ugyanazokkal az emberekkel találkozol, ha ugyan van melletted valaki, de nem törődtök egymással, vagy ha a partnereddel nem tudtok új élményeken keresztül összekapcsolódni.

  1. Az elismeréséhség

Ha valaki nem kap kellő minőségű és mennyiségű pozitív visszajelzést az élete fontos területein (munkahely, család, párkapcsolat stb.) akkor egyre kevésbé fog új kihívásokat keresni, ennek következtében pedig az önbizalma csökkenni fog. Az alacsony önértékelés az evési problémák egyik kulcspontja. Gyakran találkozom azzal, hogy valaki azért akar lefogyni, hogy a társa vagy a körülötte élők büszkék legyenek rá, vagyis valójában elismerésre vágyik.

  1. A szexuális éhség

Az evés és a szexualitás a testi vágyak megélésének szintjén kapcsolódik egymáshoz mégpedig igen szorosan. Az evési problémák jellemzően társulnak szexuális zavarokkal. Akinek a külső megjelenése miatt gátlásai vannak az szégyellnivalónak érzi a testét az intim helyzetekben is. A szexuális kielégületlenségből eredő feszültség oldására ugyancsak szolgálhat az evés, így viszont egy ördögi kör alakul ki. Gyakori, hogy a házastársak együtt csapnak nagy esti lakomákat – szex helyett.

  1. A strukturálási éhség

A rendszeresség és a tervek sokaknál a kiegyensúlyozottság részei. Való igaz, hogy a kiszámíthatóság és a biztonságérzet szoros kapcsolatban vannak. A strukturálási éhség megnyilvánulhat abban, hogy valaki állandóan halogat bizonyos teendőket, nincsenek sem rövid, sem hosszú távú tervei,emiatt viszont szorong, amely ugyancsak túlevéshez vezet.

  1. A cselekvési éhség

Ismerős az, hogy millió feladatod van, mégis elkezdesz enni? Először egy kis édeset, majd valami sósat, aztán megint egy kis édeset… Lehet unatkozni akkor is, ha rengeteg a tennivalód – csak éppen egyik sem a kedvedre való. Vagy ha mindenki másnak megteszed, amit kér, de magadra nem jut időd.

  1. A produktivitási éhség

Két szükséglet tartozik ide: a gondoskodás és az alkotás. Előbbinek része a gyereknevelés, a családi tűzhely melegségének biztosítása vagy akár egy kisállat tartása is. Az alkotás is számos formában lehet jelen az életedben. Karriert építeni, üvegképet festeni, kertészkedni – mindenki ízlésének és életkorának megfelelően választhat bármit, a lényeg annak az örömnek a rendszeres megélése, hogy létrehoztál valamit. Sokan számolnak be arról, hogy eszükbe sem jutott az evés, amikor megélik ezeket az élményeket.

  1. A szeretetéhség

Az evési-és súlyproblémákkal küzdők leggyakrabban ezt a fogalmat említik, amikor leírják a túlevéseiket megelőző lelkiállapotot. Nagyon sokféle olyan érzés keletkezik az emberi kapcsolatokban, amelyet tévesen szeretetként azonosítanak: a túlféltés, a beteges féltékenység, a másik személy önállóságának akadályozása is gyakran a „szeretet” jegyében történik. Az evészavarral küzdő emberek, a valódi szeretetre vágynak és éheznek, amely nem nélkülözheti a valódi figyelmet és az eredendő tiszteletet.

A pszichológiai éhség hátterében meghúzódó hiányállapotok megszüntetése jó eséllyel csökkenti a falásrohamok kialakulásának valószínűségét.

A pszichológiai éhség-típusokról esetleírásokkal illusztrálva részletesen olvashatsz Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák című könyvben!

 

 

2015-12-07

Mi helyett eszel? – A pszichológiai éhség nyolc fajtája

Enni nagyon jó. Ezzel általában sokan egyetértenek. Annyi pozitív, kellemes élményt kaphatunk az ízek világától, hogy alkalmas arra is, hogy számos lelki szükségletet helyettesítsen – legalábbis […]
2015-12-07

Három tipikus kudarcpont, amely túlevéshez vezet

A túlevésekkel járó evészavar típusok, mint a bulimia és a falászavar hátterén több olyan készséghiányt találtak, amelyek bár nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki többet […]
2015-11-19

Bulimia

2015-11-19

Anorexia

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás