önérvényesítés

Elég néhány hétköznapi apróság….ezekre figyelj!

Az evészavarok közül az anorexia és a bulimia olyan szélsőséges tüneti megnyilvánulásokkal járhat, hogy azok, akik nem élték át ezeket a problémákat azt hiszik, hogy a betegség hátterében nagyon durva gyermekkori traumák, feldolgozatlan krízishelyzetek, esetleg súlyos személyiségzavarok állnak. Természetesen egyes betegeknél elfordulnak ilyen életesemények és pszichés problémák is, azonban az evészavaroknak nagyon sokféle súlyossági szintje létezik. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha voltak is a személy életében traumatikus események, azok csak bizonyos hajlamosító tényezők mellett járulnak hozzá az evési zavarok vagy a túlsúly megjelenéséhez.

A hajlamosító tényezők közül most bemutatok néhányat, amelyek a gyermekkorban alakulnak ki, többnyire a származási családban (amelybe a gyermek beleszületik).
Az evés eredendően megnyugtatja a gyermeket, ha feszültséget él át. Felnőttként nem is gondolnánk, hogy kisgyermekkorban mennyi minden jelenthet stresszforrást a világot épp felfedezni és meghódítani igyekvő totyógónak. A képességei jóval alatta maradnak az érdeklődési szintjének, így feszültséget él át minden egyes alkalommal, mikor nem ér el valamit, ami megtetszik neki, nem sikerül bedobnia a formabedobóba a kockát vagy a nagyobb testvére folyamatosan elveszi azt a játékot, amivel ő is játszani szeretne, hiszen ő ügyesebb, gyorsabb.

Egyszer találkoztam egy anyával, ki nagyon büszkén újságolta mindenkinek, hogy az ő másfél éves kislánya napi hat almát eszik meg. Reggel felvágja neki, a kislány térül-fordul, s egész nap az almákat eszegeti, miközben játszik, mesét néz, sétálnak. Az anya is boldog, hiszen a gyereknek hangját sem hallani, nagyon jól „elvan” egész nap egyedül, ő pedig tud haladni a saját teendőivel. Mondhatnánk, hogy ez igazán nagyszerű, egyen sok almát minden gyerek, hiszen az egészséges. Ehhez kétség nem is fér. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy ezáltal létrehozzuk azt a helyzetet, hogy a gyermek a napja során megélt kis feszültségeket evéssel oldja fel. A két év alatti kisgyerekekre nagyon jellemző, hogy nyafogni kezdenek, ha valami nem sikerül nekik, majd a következő tipikus (és egészséges) reakció, hogy az átélt frusztráció feloldására az anyától kérnek „segítséget”, mégpedig úgy, hogy odamennek, odabújnak hozzá. Ilyenkor jellemzően egy ölelés, pár jó szó bőven elég nekik, s már folytatják is a világ felfedezését. Tehát nagyon lényeges, hogy soha ne legyen elől hagyott, a gyermek számára bármikor elérhető étel, rágcsálnivaló, amivel megnyugtathatja magát.

Már attól a naptól kezdve, amikor elkezdjük kanállal etetni a gyermekünket fontos, hogy „helye és ideje” legyen az étkezésnek. Egy étkezés pedig 20-30 percnél tovább ne tartson. Ez a tanács egyébként gyakran elhangzik olyankor is, amikor anorexiás gyerekek/fiatalok szüleinek nyújtunk segítséget abban, hogy mire figyeljenek az étkezésekkor. Ha az étkezésnek vége, akkor mindenki mehet a dolgára, az ennivalót és a terítéket pedig el kell pakolni. Kisgyerekeknél nevezzük meg az adott étkezést: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Az nem szükséges, hogy ezek minden nap percre pontosan ugyanakkor kerüljenek az asztalra, de azért – a gyerek életkorához mérten – fél-egy-másfél órás csúszásoknál több ne legyen. Ilyenkor ugyanis észrevehetjük, hogy a gyermek feszült, hisztis lesz és az nem jó, ha ezt megvárjuk és olyankor adunk enni, hiszen akkor önkéntelenül is létrehozzuk azt a helyzetet, hogy az evés és a feszültségoldás szorosan összekapcsolódjanak.

Másik tipikus látvány kisgyermeket nevelő családokban a mesenézés, meseolvasás, illetve a játék közben történő etetés. Mindegyik hibás és helytelen étkezési szokásokat alapoz meg. De még nagyobb probléma, hogy a gyermek nem tud arra figyelni, hogy éhes-e még, nem figyel az ízekre, illatokra, pedig ezeknek is nagyon fontos szerepe van a telítettségjelzések kialakulásában és érzékelésében. Nagyon sok olyan emberrel találkozom, akiknek felnőttként ezt újra meg kell tanulni ahhoz, hogy le tudjanak fogyni vagy képesek legyenek meggyógyulni az evészavarukból.

A szülők rendszerint 2.5 és 4 éves kor között folyamodnak ezekhez a mentőövekhez az etetés során, mert ilyenkor szinte kivétel nélkül minden gyerekre jellemző, hogy elkezdenek válogatni és kevesebbet enni. Különösen azok esnek kétségbe, akiknek a gyereke addig nagyon jó evő volt, mindent megevett és mindenből sokat. Pedig ez egy természetes lépcsőfok a fejlődésben, ilyenkor a testi növekedés is lelassul, pszichés oldalról pedig ebben az időszakban a gyerekek elkezdenek kissé távolságtartóak lenni az újdonságokkal kapcsolatban, s ez az ódzkodás megmutatkozik az étkezésben is. Ilyenkor alakul ki a gyermek saját íz- és ízléslésvilága, s előfordul, hogy már nem eszik meg mindent, amit addig szívesen fogyasztott. Ez az életkor a dackorszak ideje is, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy némi csatározás alakul ki a családi asztal körül. A dackorszak évei alatt a saját határait próbálja érzékelni, kijelölni a gyermek, ez az éntudat kialakulásának fontos állomása. A határképzés, a döntési képtelenség, a saját igények felismerésének nehézsége törvényszerűen jelenik meg az étkezés területén is, s válogatósságban, elutasításban nyilvánul meg. Hacsak a gyermekünk nem kórosan alultáplált (erről a védőnők és a gyermekorvosok által használt percentilis-táblázatból meggyőződhetünk), nem érdemes az étkezőasztalt játékbirodalommá és mesesarokká változtatni, s minden egyes étkezést ételekkel való bábozássá alakítani. (Az esetleges kóros alultápláltság okát meg kell keresni, amely ebben az életkorban többnyire szervműködési zavar vagy allergia.)

Tehát a tanácsom az, hogy sem ebben az életkorban, sem máskor ne csináljunk túl nagy „ügyet” az evésből. Ne kapcsoljuk és keverjük össze szórakoztatással, megnyugtatással, figyelemeltereléssel, könyörgéssel, alkudozással, szidással, pláne annak érdekében, hogy a gyermek olyan dolgot és annyit egyen meg, amit amúgy nem. Ez persze nem könnyű manapság, hiszen a felnőttek életében is főszerepet kap az étkezés és az ételekkel való foglalkozás. A havonta váltakozó fogyókúrás trendek és módszerek mellett a hetente megjelenő szakácskönyvek és a napi több főzős műsor nem hagyja, hogy lankadjon a figyelmünk, s véletlenül ne épp azzal foglalkozzunk, hogy mit vegyünk, főzzünk és együnk. Aztán ha valaki jól teleette magát, akkor meg töprenghet azon, hogyan előzze meg a bűnös kalóriák lerakódását. Félreértés ne essék, enni jó és kellemes dolog. Fontos, hogy élvezzük az ízeket, az illatokat, minőségi ételeket fogyasszunk és tegyünk a családi asztalra – inkább kevesebbet, de jót. Legyen az étkezéseknek egy viszonylag jól körülhatárolt kerete: ideje, helye, miliője, amikor lehet szépen megterített asztalnál jókat és finomakat enni.

Ha a gyermekünk azt tapasztalja, hogy számunkra az evés kitüntetett jelentőséggel bír, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége annak is, hogy az étel elutasításának hátterében a szülők frusztrálása áll, s nagyon könnyen egy véget nem érő játszmahelyzet alakul ki a tányér felett.

Létezik még egy nagyon jellemző helyzet, amikor a szülők (nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, bébiszitterek) feszültségoldásra használják az ételt, s erre „tanítják” a gyerekeket is. Ilyenek a konfliktushelyzetek, amelyek tárháza végtelen, főleg a több gyermeket nevelő családokban. Van alkalmam nap mint nap megfigyelni ezeket a szituációkat, mivel nekem is kisgyerekeim vannak. És állítom, hogy a közöttük kialakuló viták 90%-a megoldható lenne egy csomag gumicukorral… Éppen ezért elhiszem, hogy nagyon sok olyan család van, ahol a pár perces, órás csend és nyugalom elősegítése érdekében bizony előkerülnek az édességek. És nem biztos, hogy ezt mindig a szülők adják, gyakran a nagyszülők tanítják rossz konfliktusmegoldásra a gyerekeket azáltal, hogy enni adnak nekik a kényes nevelési helyzetekben.

Amikor a nagyobbik gyermekem alig kétéves volt, nagyon szerettem volna elmenni egy ünnepségre, kicsit kimozdulni, emberek között lenni, sőt gyerekek is jöhettek, nekik való műsor volt. Ugyanakkor az én gyerekem nem hogy nem volt képes végigülni akárcsak 15-20 percet egy ilyen rendezvényen, hanem folyamatosan ki akart menni a teremből (nyilván zavarta a tömeg, a sokféle hang, fény, illat stb.). Egy ismerősöm azt mondta: „az enyémet sem érdekli, ezért adok neki babapiskótát, hidd el, azzal ellesz 20 percig”. Valószínűleg igaza volt, s mindössze egy fél csomag babapiskóta bánta volna, hogy elmenjünk az adventi gyertyagyújtásra. Végül nem mentünk, mert végiggondolva arra jutottam, hogy annak a gyereknek, akinek folyamatos babapiskóta-adagolásra van szüksége ahhoz, hogy végigüljön egy 20 perces gyerekműsort, nos, annak a gyereknek még nem való az ilyesfajta program. Más kárára pedig én sem tudnám jól érezni magam.

További fontos téma az érzelmi biztonság gyermekkori megalapozottsága avagy hiánya. Ez az a terület, amelynek érintettsége az evési zavarban szenvedő embereknél általánosnak mondható. Mind az anorexiásoknál és a bulimiásoknál, mind a túlevéses zavarban szenvedőknél az érzelmi biztonság hiányával találkozunk, amely nagymértékben rontja a megküzdési képességeiket az életük összes területén, gyermekkorban s felnőttkorban egyaránt. Az érzelmi biztonság a születés első napjától kezdve terítéken van egy gyermek életében. Amennyiben az igényeire megfelelő válasz, reakció érkezik, megnyugszik, s egy picike darabkát elment magának abból az információból, hogy a világ egy biztonságos hely, amit érdemes megismerni. Ha az anya (merthogy többnyire ő az elsődleges kötődés tárgya) hektikusan reagál, vagy nem a csecsemő igényeire figyel, hanem a saját szükségleteit vetíti rá a gyermekre, akkor könnyen kialakul egy kölcsönös meg nem értés, ami a gyermeknél megalapozhatja az érzelmi biztonság hiányát. Sokan vannak, akiknek nagyon nehéz értelmezni a még beszélni nem tudó gyermekük igényeit, s a különböző sírástípusok megkülönböztetésének képessége is olyan, ami csak a csecsemőgondozási szakkönyvekben létezik – különösen ha valakinek még csak egy gyermeke van. Szerencsére a gyerekek elég rugalmasak, a hosszan tartó, következetés oda nem figyelés vagy figyelmen kívül hagyás vezeti el őket a meg nem értettség bizonytalan állapotához. Ha egy gyermek biztonságérzete jól fejlődik, akkor azt figyelhetjük meg, hogy egy-egy szó, egy érintés, egy ölelés, vagy csak a puszta látványunk megnyugvást jelent neki, majd fokozatosan erősödik az önmegnyugtatási képessége. Az „átmeneti tárgyak” (rongyok, plüssök, triceratopszok, miegymás) megjelenése és a hozzájuk való erőteljes ragaszkodás is ennek a folyamatnak a része. (Itt fontos megjegyezni, hogy ezeknek a számára kitüntetett jelentőséggel bíró tárgyaknak az elkobzásával való büntetés kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát!) Nem várhatjuk el egy gyermektől, hogy imaginációs technikák alkalmazásával nyugtassa meg magát azokban a helyzetekben, amelyek meghaladják a feszültségtűrési szintjét, a konfliktuskezelési képességét. Elképzelhető, hogy ha bizonytalanná válik, akkor dühös lesz, verekedni, kiabálni, dobálni fog. Ilyenkor lényeges, hogy szülőként segítsünk neki megnyugodni ahelyett, hogy a viselkedés korrekciójára helyeznénk a hangsúlyt. És – visszakanyarodva eredeti témánkhoz – semmiképpen ne adjuk ételt, édes italt egy bizonytalan, félős, vagy zaklatott gyereknek csak azért, hogy eltereljük a figyelmét a számára nehéz szituációról. Ez a gyakorlat ugyanis megalapozza azt, hogy később (még felnőttként is) egy-egy jutalomfalattal vigasztalja, vagy nyugtassa meg önmagát.

Tehát a feszültségkezelés, a konfliktusmegoldás, a határképzés, a biztonságérzet és nyugalom megteremtésének gyermekkori helyzetei mind rejtenek magukban olyan hibás reakciókat, amelyek következetes alkalmazása hajlamosító tényezőként ott lapul az evési –és testsúlyproblémák hátterében. Ezekre azért érdemes felhívni a figyelmet, mert ha jól reagálunk és megfelelő példát mutatunk a gyermekeknek, akkor az egyfajta védőfaktort is jelenthet számukra az evéssel kapcsolatos problémákkal szemben.

2015-12-14

Nem kell nagy trauma ahhoz, hogy a gyermeked evészavaros vagy túlsúlyos legyen!

Elég néhány hétköznapi apróság….ezekre figyelj! Az evészavarok közül az anorexia és a bulimia olyan szélsőséges tüneti megnyilvánulásokkal járhat, hogy azok, akik nem élték át ezeket a […]
2015-12-07

Három tipikus kudarcpont, amely túlevéshez vezet

A túlevésekkel járó evészavar típusok, mint a bulimia és a falászavar hátterén több olyan készséghiányt találtak, amelyek bár nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki többet […]
2015-11-19

Anorexia

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás