megfelelésigény

Az elhízás (Obesitas)

Az elhízás egy összetett zavar, amelynek leglátványosabb eleme a magas testzsírtartalommal párosult magas testtömeg-index (28-30 kg/m2 feletti). Ugyanakkor számos egyéb jellemzővel bír, amelyek elsősorban az anyagcsere sebességének lelassulásában, hormonváltozásokban, szív-érrendszeri zavarokban, ízületi megbetegedésekben érhetők tetten és fokozatosan alakítanak ki esetenként visszafordíthatatlan változásokat a szervezetben.

A túlsúly kezelése azonban ritkábban belgyógyászati probléma, mint amennyiszer pszichológiai kezelést igényel. Az összes elhízás-formáknak mindössze 10-15%-át teszik ki a másodlagos elhízás kategóriájába sorolt kórképek, amikor a túlsúly valamilyen belső, szervi működés zavaraként jelenik meg. Az elhízott emberek 85-90%-a esetében rossz környezeti minták és szokások, valamint kommunikációs és önérvényesítési problémák állnak a túlsúly hátterében, amely viszont idővel testi megbetegedésekhez vezet ugyanúgy, mint a másodlagos elhízásformák esetében.

 

Az elhízás szövődménybetegségei

  • Anyagcsere-zavarok II. típusú cukorbetegség, köszvény, húgysav felszaporodás
  • Szív-és érrendszeri megbetegedések magas vérnyomás, stroke (gutaütés), ischemiás szívbetegség
  • Daganatos megbetegedések emlő, vastagbél, prosztata daganatok
  • Mechanikus következmények alvászavarok, közúti és háztartási balesetek, ízületi és mozgásszervi problémák

A túlsúly vagy elhízás az emberek tudatában általában nem betegségként jelenik meg, főleg addig, amíg a szövődménybetegségek radikális életmódváltást nem sürgetnek. Bár napjainkban központi témává vált az egészséges táplálkozás és a sport élettani és pszichológia vonatkozásairól is egyre többet olvasni, az elhízás eredményes kezelése még ma is nagyon nehéz feladat. És bár jól kidolgozott étkezési protokollok állnak rendelkezésre, a kalóriaszegény, csökkentett tápértékű élelmiszerek már minden üzletben megtalálhatók, az elhízott személyek száma egyre csak növekszik.

A testsúly genetikai meghatározói

TESTZSÍRSEJTSZÁM

A zsírsejtek szaporodni kizárólag csecsemőkorban és a serdülőkor kezdetén képesek. Ugyanakkor méretüket egész életünkön keresztül tudják növelni és csökkenteni a szervezet által raktározott zsír mennyiségétől függően. Tehát, a gyermekkori kövérség hajlamosíthat ugyan felnőttkori elhízásra vagy evészavarokra, de egyáltalán nem törvényszerű, hogy rendszeres és az életmódnak megfelelő táplálkozás mellett ez bekövetkezik. Ugyanakkor a zsírleszívással megszerzett karcsú alakot is csak addig élvezhetik, akik e módszer mellett döntenek, amíg a zsírsejtek újra fel nem töltődnek...és egy zsírsejt, akár harmincszorosára is képes növekedni.

AZ ANYAGCSERE SEBESSÉGE

Veleszületett egyéni különbségek vannak abban, hogy egyesek szervezete a kalóriák nagyobb részét alakítja zsírtartalékká, másoké viszont attól függetlenül éget el több kalóriát különböző anyagcsere folyamatokban, hogy az illető mennyit eszik. Tehát az elhízott emberek nem esznek szükségképpen többet, mint a normális testsúlyúak.

A lelki eredetű elhízásnak is megkülönböztetjük a dinamikus (testsúlynyerés) és a statikus (a testsúly megtartása) fázisát. Az anyagcsere egyénre jellemző optimális sebességének beállítása - amely megfelelő összetételű és időrend szerinti táplálkozással lehetséges - döntő fontosságú az egészséges testsúly és testalkat kialakításához és hosszú távú fenntartásához.

A TESTSÚLYPONT (stabilizációs pont)

A szervezet szabályozó rendszerei szabad (nem korlátozó) táplálkozás mellett a testsúlyt stabilizálják, nagyjából állandó értéken tartják, ezért tapasztalható, hogy testsúlyunk 1-2 kg-ot rendszeresen le-fel ingadozhat, de lényegesen nem változik. Sőt, ugyancsak ezért rakódnak vissza sokkal könnyebben és rövidebb idő alatt a dömpingszerű fogyókúrák alatt leadott kilók.

Csak az a diéta lehet hosszú távon sikeres, amely fokozatosan tolja lentebb a testsúlypontot.

A stabilizációs pont kialakulására számos központi idegrendszeri támadáspontú gyógyszer hat, amit akkor tapasztalunk, ha hormonkészítmény vagy egyes antibiotikumok hatására hirtelen magunkra dobunk néhány makacs kilót.

A SZERVEZET LEPTINSZINTE

A leptin egy olyan összetett fehérje, amely a zsírsejtekben termelődik. Abban van szerepe, hogy az agyi táplálkozásszabályozó központoknak jelzi a szervezetben tárolt zsír mennyiségét. Normál testsúly és rendszeres táplálkozás esetén minél magasabb a szervezetben tárolt zsír mennyisége, annál magasabb a leptinszint. A magas leptinszint pedig táplálékfelvételt gátló hatású.

És amiért mindezt a leptinről leírtam: elhízás esetén a szervezet fokozatosan érzéketlenné válik a szervezet leptin szintjére, tehát a test eme beépített mechanizmusa nem gátolja a felesleges táplálékfelvételt. Vagyis: sajnos, ha már hosszú ideje küzdünk eredménytelenül a súlyfeleslegünkkel, akkor a szervezetünk biológiai mechanizmusai sem fogják támogatni súlyvesztésünket, legalábbis, ha rövid távú módszerekkel próbálkozunk.

 

Az elhízással foglalkozó szakemberek tapasztalata az, hogy:

  • az elhízottak többsége egyáltalán nem fordul orvoshoz vagy csak akkor, amikor a szövődménybetegségek belgyógyászati és kardiológiai kezeléseket sürgetnek. Fontos, hogy ilyenkor a túlsúly és az egészségtelen életmód hatására kialakult betegségek már önmagukban is orvosi beavatkozást igényelnek, függetlenül attól, hogy az illető változtat-e az életmódján. Ezért is lényeges az elhízás kezelése még a testi szövődménybetegségek megjelenése előtt!
  • az orvoshoz fordulók nagyobb része idő előtt abbahagyja a kezelést. Az elhízás egy összetett tünetegyüttes, amelynek leglátványosabb eleme a testzsírszázalék megemelkedése és a testalak megváltozása. Azonban tartós túlsúly esetén a szervezet anyagcseréjében és az emésztőrendszer működésében olyan változások következnek be, amelyek kóros működéssel igazodnak a súlytöbblethez, ezáltal stabilizálják biológiai szinten a szervezet magas testzsír-összetételét. A súlyvesztés gyorsabb folyamat lehet, mint a szervezet egészségesen működő belső állapotának elérése.
  • a legtöbb lefogyott személy 1-2 év alatt újra fölszedi kilóit, vagy még kövérebb lesz. Annak érdekében, hogy az elérni kívánt testsúly megtartása tartós legyen ugyancsak elengedhetetlen az, hogy a személy átalakítsa az énképét és testképét és életmódját, életstílusát. Ha a lefogyott ember továbbra is egy elhízott ember önképével és életvitelével folytatja mindennapjait, ismét túlsúlyos lesz.
  • a lefogyott személyek gyakran negatív, lehangolt, depressziós érzelmi állapotba kerülnek, miután lefogynak.

Több kutatási eredmény alátámasztja, hogy azok az emberek, akik valamilyen drasztikus beavatkozás segítségével szabadultak meg túlsúlyuktól (gyomorgyűrű alkalmazása, gyomorszűkítés) és nem részesültek pszichológiai tanácsadásban a súlycsökkenésük alatt és után depressziósak vagy állandóan ingerültek lettek, mert bár a testalkatuk jelentős változáson ment keresztül, a testükhöz való viszonyuk nem változott és nem tudtak mit kezdeni a megváltozott külső megjelenésükkel. Ezek az eredmények is arra hívják fel a figyelmet, hogy sok esetben a súlytöbblet jelentést hordoz egy ember életében, amelynek megértése nem csak a súlyvesztéshez segíthet hozzá, hanem egy fontos önismereti és személyiségfejlődési lehetőséget is hordoz.

Sokkal könnyebb elkezdeni és végigvinni a fogyókúrát, valamint megtartani az ideális testsúlyt, ha személyre szabott tanácsokat kapunk, legyen szó az étrend összeállításáról, edzéstervről, vagy a gondolkodás, az attitűdök változásáról.


A túlsúly lelki háttere

Aki valaha már próbált lefogyni hamar szembetalálkozik azzal a ténnyel, hogy a testsúly nem matematikai képlet, hanem lelki egyensúly-meghatározó szerepe van. A sokat hangoztatott nézet az, hogy ha több kalóriát égetünk el, mint amennyit beviszünk a szervezetünkbe, akkor fogyni fogunk. Miért olyan nehéz ezt megtenni? Miért küzdenek millióan egy életen keresztül a túlsúllyal? Miért vezető halálokok a nyugati országokban a túlsúly okozta szövődménybetegségek? Miért van mégis egyre több túlsúlyos gyermek és felnőtt? Ezekre a kérdésekre keres választ a pszichológia is. Ha az elhízást lelki oldalról szemléljük, akkor három nagy csoportba sorolhatók azok az okok, amelyek a makacs súlyfelesleg hátterében állhatnak.

1. Egyéni (egyénen belüli) tényezők

A környezet szemében az elhízott emberek vékony társaiknál nyugodtabbaknak, esetenként vidámabbnak tűnnek. Ennek hátterében legtöbbször nem az optimizmus, hanem az érzelemkifejezés zavara áll: különösen a dühöt kommunikálják nehezen a túlsúlyos személyek, mintha az nem lenne vállalható. Megfigyelhető ez abban is, hogy az elhízott emberek sokszor akkor is mosolyognak, ha egy őket ért kellemetlen eseményről beszélnek. Ezzel összefügg a fokozott konfliktuskerülés is, hiszen érdekeiket kevéssé képesek érvényesíteni. E mögött gyakran nagymértékű megfelelésvágy húzódik meg. Jellemző még a megküzdési készségek hiánya: stresszhelyzetre gyakran reagálnak evéssel, amely nyugtató hatású. Ezt a „problémamegoldási stílust” gyakran már gyerekkorban sajátítják el, amikor a szülők a gyermeket ért negatív hatásokat etetéssel igyekeznek csillapítani, feloldani. A „fekete-fehér gondolkodás”, a végletesség lehet általánosan is jellemző az elhízott személy gondolkodására, de a fogyást is akadályozza, amikor a diéta során elkövetett botlást úgy értékeli, hogy „elrontotta az egészet” és erre túlevéssel reagál. Ez a leggyakoribb kudarca a fogyókúráknak. Túlsúllyal küzdőknél fokozottan vannak jelen önértékelési zavarok, különösen azoknál, akik gyermekkorukban is elhízottak voltak. A modern társadalom stigmatizálja az elhízottakat. A negatív önértékelés ugyancsak nem kedvez a fogyókúrának.

A túlsúly védőfunkciót is elláthat a szexuális közeledéssel szemben. Ez szexuális zavarok formájában jelentkezik. De ez nem csak pszichés oldalról probléma, az elhízás fizikailag is ellehetetleníti a nemi életet.

Igen gyakori azonban az is, hogy az étel a szeretetet vagy a szerelmet hivatott pótolni, helyettesíteni illetve közvetíteni. A túlsúlynak kommunikatív szerepe is van, azaz a túlsúly az emberi kapcsolatokban közlés-értékű. A nem vállalható érzések közvetítésére kiválóan alkalmas a túlsúlyos külső megjelenés: ez nőknél a negatív érzelmek és a függetlenségi törekvések, férfiaknál az azonos neműekkel való nyílt megküzdés és az ellenkező neműekkel való érzelmi ambivalencia.

2. Családi okok

A korai etetési minták, amelyek a későbbi rossz szokások alapjai lehetnek a származási családból eredeztethetők. Ha mindkét szülő elhízott, a gyermek esélye arra, hogy szintén súlyfelesleggel küszködjön 80% körül van.

Gyakori, hogy egyes érzelmek (pl. a szeretet) kommunikációja az evésen, az étel adásán és elfogadásán keresztül történik. Az étel védő funkciót is betölthet. Ha a szülő nem találja megfelelőnek saját kompetenciáját abban, hogy megvédje a gyermekét, elhárítsa az őt fenyegető veszélyt, illetve nem ítéli saját személyét kellően biztonságos „érzelmi háttérnek”, étellel igyekszik őt kárpótolni, saját ereje helyett ételt adni – ezek a gyerekek hajlamosak arra, hogy később, felnőttként „bánat-zsírt” halmozzanak fel.

Felnőve pedig nem tud nemet mondani a kínálásra, mert attól tart, hogy azzal megbántja a másikat, emellett a saját személye elutasításaként éli meg, ha nem esznek az általa készített ételből. A túlsúlyproblémák pszichés háttere szempontjából lényeges kérdés, hogy a szülők/nevelők mennyire engedték a származási családban az önállósodást. Ugyancsak lényegesek a szülői minták az evésre, a sportra, a konfliktuskezelésre vonatkozóan.

Általánosan elterjedt rossz szokás a családokban, hogy a tévé vagy a számítógép előtt esznek, nem egymással, hanem egymás mellett. Közben nem az evésre figyelnek, nem az ízekre, nem a telítettségjelzésekre, hanem arra, amit a számítógép vagy a tévé képernyőjén látnak. Így rendszeresen többet esznek, mint amennyire szükségük van. Alapvetően fontos, hogy evés közben csak együnk, hogy az evés élménye valóban megadja azokat az ingereket, amelyek segítenek reálisan megítélni, hogy mire és mennyire van szükségünk.

3. Kulturális hatások

A leggyakrabban hangoztatott ok az a szociális nyomás, amit a társadalom által sugallt testideál, szépségeszmény jelent. Ez összekapcsolódik a társadalmi sikeresség mértékével, ezért gondolják sokan, akik fogyni szeretnének, hogy ha a testsúlyuk alacsonyabb lenne, akkor sikeresebbek, boldogabbak, népszerűbbek is lennének. Aztán szembesülnek azzal, hogy ez nincs feltétlenül így. Ez a csalódás is fellelhető a visszahízások hátterében. A táplálkozásunkat, a vágyainkat nagymértékben befolyásolja a reklámok fogyasztásra serkentő hatása, amely túlmutat a valós igények kielégítésén. A túlsúly megjelenése ezt a túlfogyasztást jól szimbolizálja. A társadalmi réteghelyzet és a testsúly ma teljesen máshogy függ össze mint néhány évtizeddel ezelőtt: a kövérség sokáig a hatalom, a jólét szimbóluma volt (ezt még őrzik egyes családok, kisközösségek), ma már inkább megvetést vált ki és negatív jelzőket asszociálnak hozzá, valamint az alsó-és középosztálybeliséghez kapcsolódó társadalmi helyzetet szimbolizál.

A túlsúly biológiai szövődményeiről sok helyen lehet olvasni. Amiről kevesebbet hallani azok az elhízás pszichológiai következményei, amelyek szerepet játszanak a sikertelen fogyókúrákban is. Ezek közül a leggyakoribbak: szociális elszigetelődés, kommunikációs zavarok, szexuális problémák, mozgásos ügyetlenség, hangulatzavarok, depresszió, tehetetlenségérzés, pszichoszomatikus betegségek az elfojtott negatív érzelmek (düh, félelem) miatt.

Pszichológiai oldalról a legfontosabb a felismerés, a tudatosítása annak, hogy a személy súlyfeleslegének hátterében a fenti tényezők, mint okok és részben, mint következmények jelen lehetnek. Lényeges, hogy aki fogyni szeretne értse meg, hogy mi a túlsúlyának az „üzenete”, hogyan kapcsolódik az életmódjához, a személyiségéhez. Az evési problémák tartós megoldásában a "titok" az, hogy az esetek nagy többségében csak akkor eszik a személy, amikor arra tényleg biológiailag szüksége van. Nem jutalmazza magát az étellel, nem más örömöket pótol vele, nem a feszültséget vezeti le általa. Éppen ezért tud segíteni a pszichológia az evési problémákban és az elhízásban, mert támogat abban, hogy a személy életében az evés a helyére kerüljön és ne pótoljon más élményeket, örömöket, helyzetmegoldásokat, ne ezen keresztül fejezze ki az érzelmeit.


A fogyás a fejben kezdődik…de a lélekben folytatódik

A súlyos elhízás nem csak lelkileg viseli meg a személyt, hanem fizikailag is nagyon megterhelő, a szervezet egy nem jól működő üzemmódra vált át, amelynek talaján számos szövődménybetegség kialakulása indul meg. Ilyenkor „privilegizálni” kell a testsúlycsökkentést, vagyis a legfontosabb kell, hogy legyen az életében aktuálisan – fontosabb, mint a munkája, fontosabb, mint a magánélete.

Minden ember számára, aki túlsúlyos vagy elhízott és fogyni szeretne a legelső dolog, hogy el tudja-e magát képzelni azzal a testsúllyal, amire vágyik, tudja-e hogy mihez kezd majd azzal a testalkattal, azzal az „énnel”, amilyen szeretne lenni. Fontos azzal tisztában lennie mindenkinek, aki fogyni szeretne, hogy a súlyfeleslegnek mindig van lelki jelentése és a fogyás sem csak annyi változással jár majd, hogy kevesebbet mutat a mérleg. Megváltozik a környezethez való viszonyulásunk és a környezetünk tagjai is másként tekintenek majd ránk, sőt az is lehet, hogy olyan problémákkal kell majd szembe néznünk, amelyeket eddig az evéssel „oldottunk meg”. A yoyo effektus hátterében általában a fiziológiai szempontokat és a régi beidegződéseket emelik ki és a magyarázatokban nem jelenik meg az a fontos háttérmotívum, hogy a testsúly bizony lelki egyensúly-meghatározó tényező is! Fel kell készülni a változásra, a régi dolgok elengedésére és az újak befogadására, a tanulásra – elsősorban önmagunk tanulására! A fogyás egy hatalmas önismereti út és lehetőség is egyben. Fontos, hogy kihívásként tekintsünk rá és ne szenvedésként! A hosszú távon megtartható alacsonyabb testsúlyhoz fokozatos életmód-változtatás kell, az életmód-változtatáshoz pedig attitűdváltozás.


Hogyan éljük túl a túlsúlyunkat?

Azok az emberek, akik hosszabb ideje – akár már gyermekkoruk óta – élnek súlyfelesleggel arra kényszerülnek, hogy a társadalmi stigmatizáció hatásaival szemben kifejlesszenek bizonyos „túlélési”, megküzdési stratégiákat. Sajnos, napjainkban, amikor a külső megjelenés a társadalmi sikeresség szempontjából túlzottan fontossá vált, a kisebb-nagyobb súlyproblémákkal küzdő emberek nap, mint nap szembesülnek azokkal a negatív, már-már megbélyegző társadalmi sztereotípiákkal és előítéletekkel, amelyek a kövérségre, elhízásra vonatkozóan vannak jelen a köztudatban. A leggyakoribb „stratégia” önmagunk elfogadása, illetve annak hangoztatása. Abban az esetben, ha a súlytöbblet a testi egészséget nem veszélyezteti vagy pusztán alkati tényezők állnak az erőteljesebb testalkat hátterében, akkor valóban arra kell törekednünk, hogy megbékéljünk mindazzal, amit a természettől kaptunk. A legvonzóbb tulajdonsága egy embernek a harmónia önmagával és a világgal, a béke és az egység megteremtése önmagunkban. Ez sem a kórosan sovány, sem a kórosan elhízott emberekben nincs meg. Sőt, lehet valakinek gyönyörű alakja, de ha az egész életét a megfelelésigény, az elégedetlenség hatja át, akkor szenvedni fog.

Én azt vallom, hogy ha a súlytöbbletünk meghaladja az egészséges határértéket és/vagy problémamegoldásként gyakran az evéssel vigasztaljuk magunkat, akkor nem lehet az a célunk, hogy fogadjuk el magunkat, hiszen ilyenkor a súlyfelesleg egy jelzés arra vonatkozóan, hogy változtatnunk kell – nem a ruhatárunkon, hanem elsősorban önmagunkon és a világhoz való viszonyunkon.


A TÚLEVÉSES ZAVAR

A túlevéses zavar ("falászavar", BED – Binge Eating Disorder) pszichés háttérrel rendelkező evészavar kategória. Az alábbi diagnosztikus kritériumok alapján határozzák meg a betegséget:

  1. Visszatérő falásrohamok, melyeket a következők jellemeznek:
    1. meghatározott idő (pl. 2 óra) alatt olyan mennyiségű étel elfogyasztása, amely meghaladja az emberek többsége által hasonló idő alatt és körülmények között elfogyasztott étel mennyiségét
    2. a falásrohamok alatt kontrollvesztés élménye
  2. A falásrohamokat az alábbiak közül legalább három jellemzi:
    1. a szokásosnál sokkal gyorsabb evés
    2. evés a kellemetlen telítettségérzésig
    3. nagy mennyiségű étel elfogyasztása éhségérzés nélkül
    4. magányos evés a nagy mennyiségű étel elfogyasztása kapcsán érzett szégyen miatt
    5. a túlevések után megjelenő undor, lehangoltság, bűntudat.
  3. Jelentős distressz (értsd: feszült, kellemetlenül érzi magát) a falásrohamok miatt.
  4. A falásrohamok átlagosan legalább hetente kétszer jelennek meg minimum három hónapon keresztül.
  5. A falásroham nem társul rendszeres kompenzáló viselkedéssel (ld.: önhánytatás, hashajtó és/vagy vízhajtó használat, zsírégető szerek alkalmazása).

A túlevéses zavarban szenvedők kb. 50%-a túlsúlyos. Amikor összehasonlították a túlevéses zavarban szenvedő elhízott személyeket azokkal, akik ugyan elhízottak voltak, de nem voltak falási rohamaik azt találták, hogy a táplálkozási szokások terén több lényeges különbség is van közöttük.

A túlevéses zavarban szenvedő elhízottak:

  • több kalóriát fogyasztanak mind a falási rohamok alatt, mind a köztes időszakokban (amikor nincs falási rohamuk)
  • inkább jellemzik őket a kaotikus evési szokások és az evés, mint érzelmi válasz (pl.: félelemre, szomorúságra, örömre stb. evéssel reagál)
  • több édességet fogyasztanak és gyakoribb náluk az étkezések közötti falatozás
  • nagyobb mértékben foglalkoztatja őket a testsúlyuk és az alakjuk, mint a „nem túlevéses” elhízottakat
  • azonos testsúly mellett a túlevéses elhízottak súlyosabbnak ítélik önmagukat
  • az elhízás náluk fiatalabb korban kezdődik és átlagosan nagyobb mértékű
  • gyakoribb náluk az alacsony önértékelés és a járulékos pszichiátriai zavar.

Mi a hasonlóság a túlevéses zavar és a klasszikus evészavarok (anorexia, bulimia) között?

  • A testsúllyal és az alakkal kapcsolatos túlzott aggodalom, foglalkozás és ez alapvetően befolyásolja az egyén önértékelését.
  • Alacsony önértékelés.
  • Gyakori társulás más pszichiátriai zavarokkal (depresszió, szorongás, pánikzavar stb.).
  • Kontrollvesztés élménye a falásrohamok alatt.

A túlevéses zavar kialakulásának kockázati tényezői

Más pszichiátriai zavarokkal egybevetve azt találták, hogy a túlevéses zavarban szenvedőknél gyakoribb volt a gyermekkori elhízás, illetve az alakjukat, a testsúlyukat és az evési szokásaikat kritizáló negatív megjegyzések folyamatos jelenléte a mindennapi életükben.

Emellett vezető hajlamosító egyéni és környezeti tényezőkként emelkednek ki az alábbiak:

  • a negatív énkép
  • a szülői depresszió
  • depresszió
  • életvezetési problémák
  • autoagresszió (erős bűntudat, önmaga ellen fordítja a haragját)
  • önsértések
  • szülői kritika
  • magas elvárások
  • perfekcionizmus (tökéletességre törekvés)
  • a minimális érzelmi megnyilvánulások
  • az alacsony szülői bevonódás, illetve az, hogy az anya vagy alig törődött a gyermekkel, vagy túlféltő, túlóvó magatartást mutatott
  • gyakoribb volt a gyermekkori bántalmazás (szexuális vagy fizikai), valamint a kortársak általi megszégyenítés.

Éva története

„Azt hiszem, 12 éves koromig tartott az életem boldog időszaka, amikor még egyáltalán nem zavart, hogy túlsúlyos vagyok. Az összes testvérem és unokatestvérem fiú volt, akik közül inkább a lányságom miatt tűntem ki, a testalkatom senkit nem érdekelt. Az volt a fontos, hogy tudok-e fára mászni, bunkert építeni, vicces dolgokat kitalálni a többiek szórakoztatására. Ezekben pedig jó voltam, sőt vagyok a mai napig. Szóval kellőképpen beilleszkedtem.

Aztán ahogy elkezdtem nővé cseperedni, rájöttem, hogy lánynak lenni nem is olyan könnyű dolog. Korán érő gyerek voltam, legalábbis testileg, merthogy lelkileg meg éppen ellenkezőleg. De ahogy a testem elkezdett nőiesedni már másként tekintettek rám a fiúk, a férfiak. Nem tudtam mit kezdeni ezekkel az érdeklődésekkel. Ezzel kapcsolatos első negatív élményem, amikor 12 évesen egy falusi lakodalomban egy nálam 15 évvel idősebb férfi felkért táncolni, engem pedig a nagymamám tuszkolt, hogy nem szabad visszautasítani, mert akkor szájára vesz a falu népe. Na, ez a pasi már egyáltalán nem volt „szomjas” és tánc közben végig markolászta a fenekem és a mellem, tapadt rám, nekem meg fogalmam sem volt, hogy mit kell vagy szabad ilyenkor tenni és mondani. Így aztán tűrtem és alig vártam, hogy vége legyen a táncnak. Arra nagyon emlékszem, hogy utána egyszerre megettem két nagy szelet tortát, mert annyira feszült voltam és tehetetlennek éreztem magamat. Talán ez volt az első olyan emlék az életemben, amikor a testiség és az evés összekapcsolódott. De nem az első és nem is az utolsó, amikor eltűrtem valamit, ami ellen minden sejtem tiltakozott, csak azért, hogy másoknak megfeleljek.

A tehetetlenség- és a kiszolgáltatottság-érzést innentől fogva igen gyakran megtapasztaltam. Gyerekként annyit vártak el tőlünk, hogy rendesen együnk, öltözzünk fel normálisan, ha másokkal találkozunk a szűk családon kívül és hangosan köszönjünk. Aztán a serdülőkor kezdetén, úgy nagyjából a nővé válásom kezdetén megsokasodtak az elvárások, amik többségével én nem is tudtam mit kezdeni. Sem kecses teremtés nem voltam, sem házias, sem különösebben barátkozó. Inkább a fiúkkal értettem meg jól magamat. Ők viszont egyre inkább máshogy viszonyultak hozzám és nem olyanokat akartak velem játszani, amiben én is benne lettem volna. Bekúszott közénk az én nőiségem, amiről egyre kevésbé lehetett nem tudomást venni. Én viszont a régi haverkodást igényeltem volna. Egyre többet ültem otthon egyedül és nem csak sokat ettem, hanem egyre gyakrabban. Olyankor is enni kezdtem, amikor unatkoztam, vagy ha megbántottak.

Gyerekkoromban egyszerűen szerettem enni és a szüleim, nagyszüleim mindig örömmel konstatálták, ha mindent megettem, amit a tányéromra szedtek. Én meg örültem annak, hogy örömet okozok nekik. Jó érzés volt megfelelni, elismerést kapni. Mertük volna meghagyni az ételt! Addig nem lehetett felállni az asztaltól, míg minden el nem fogyott, hiszen a szüleink és az ő szüleik és még az ő szüleik is mit meg nem adtak volna azért a néhány falatért, amit mi titokban az asztal alatt ólálkodó macskának dobtunk.

Azt hiszem, 13 és 15 éves korom között igazán magányos ember voltam. Ekkor lett az étel a társam. Nagyanyám mindig azt mondta: szép, derék lány vagy! Aztán rájöttem, hogy a derék lány azt jelenti, hogy jó nagydarab. A középiskolában igyekeztek minél hamarabb a tudomásomra hozni, hogy ez a testalkat nem igazán trendi és folyamatossá vált a cikizésem, főleg a tornaórákon. Egyébként nem voltam én ügyetlen, jó darabig játszottam az iskolai kézilabda csapatban is. Mellette viszont rengeteget ettem.

Úgy 16 éves lehettem, amikor az első komolyabb diétámba fogtam. Hát ezt most nem részletezem, csak annyit róla, hogy plusz 5 kg-mal zártam a projektet. Ekkortájt lettek nagyon népszerűek nálunk is a különböző életmódprogramok, amikért nagyon tudtam lelkesedni. Mindegyikért, szépen egymás után. Minden egyes fogyókúrás kudarcom után finomságokkal vigasztaltam magamat. Mindemellett a külvilág felé nem sokat mutattam a szenvedéseimből, sőt, rájöttem arra, hogy ha nem sértődöm meg azon, ha cikiznek, és még én is bedobok némi öniróniát, akkor egy vicces csajszi leszek, akit nem kiközösítenek, hanem elfogadnak. Innentől kezdve lettek újra körülöttem emberek, sőt olykor még a társaság középpontjának is éreztem magamat. Testvérem néha a szememre vetette, hogy én egy bohóc vagyok a csapatban, azért kellek, hogy csináljam nekik a hangulatot, de hogy őszinte legyek én ezt nem éreztem, és ha így lett volna, akkor is inkább ez, mint az otthon egyedül őrlődés. A barátaim egyre többször mondták, hogy én így vagyok jó, vicces, nyugodt, szeretetreméltó ember és engem így kell elfogadni a túlsúlyommal együtt. Én azért folytattam magányos harcomat a kilók ellen, de ezt nem vallottam be senkinek, mert akkor még kínosabb, hogy állandóan kudarcot vallok. Úgy voltam vele, hogy minek kössem az orrukra, majd észreveszik, ha sikerül lefogynom, ha meg nem, akkor minek sajnálkozzanak rajtam. De azért én ezt egyre kevésbé találtam viccesnek, mert ahogy teltek az évek, egyre kövérebb lettem.

Nem vagyok egy sudár alkat, így amikor elértem a 100 kg-ot, úgy néztem ki, mint egy golyó. Utáltam, hogy állandóan izzadok, hogy fáj, ahogy a combjaim súrolják egymást, hogy a hónaljamban a blúz mindig nedves és a homlokom gyöngyözik, ha futnom kellett a villamos után. A bő férfipóló vagy ing, illetve farmernadrág valamennyire elfedi az izzadás tüneteit, így a ruhatáram elkezdett hasonlítani a bátyáméhoz, csak nagyobb méretű darabok voltak.

Mindemellett voltak partnereim, általában csendes, visszahúzódó fiúk, akiknek amúgy nem sok bátorságuk volt a nőkhöz. Hozzám talán azért volt, mert nem sok nőies vonást mutattam.

A szex. Hamar rájöttem arra, hogy ezzel a férfiaknál elég sok mindent el lehet érni. Én a magam részéről különösebb szenvedélyt nem éreztem, vagy legalábbis azon férfiak iránt nem, akik mellett végül kikötöttem. De tudtam az eszemmel, hogy ez a párkapcsolatok szükségszerű része, így általában nem ellenkeztem. Leginkább azt szerettem, ha a partnerem is nagyjából így viszonyult hozzám. Így aztán a kapcsolataim általában barátsággá szelídültek. Már legalábbis a tartósak.

Egyszer jött el az életemben a nagy szenvedély. Ekkor már mindketten házasságban éltünk és a titkos románcnak majdhogynem válás lett a vége. Jó volt egy kicsit megőrülni. Azóta is sokat emlékszem vissza arra a kapcsolatra, de talán éppen a titkossága tudta ilyen hosszan ébren tartani a lángot kettőnk között. Na, ekkor le is fogytam. Csak úgy olvadtak le rólam a kilók, pedig sokkal kevesebb tudatosság volt az étkezésemben, mint korábban. Egyszerűen elkezdtem azokat az ételeket kívánni, amelyeket amúgy is kellett volna ennem. Sok gyümölcsöt, húst zöldséggel. Édességet szinte egyáltalán nem ettem. Nem is gondoltam az evésre. Szárnyaltam, tetszeni akartam, végre nőnek éreztem magam. Ekkor éreztem meg először, hogy vannak a nőiségnek jó oldalai is. Ez a kapcsolat két és fél évig tartott. Aztán minden kiderült és a férjem azóta nem tud bízni bennem. Azt hiszem, nem működött volna a kapcsolatunk azzal a másikkal. Maradt nekem újra az evés, a vágyaim megevése, lenyelése, a tehetetlenségérzés, hogy úgysem lesz jobb.

Ha sikerülne lefogynom, lehet, hogy elindulnék a vágyaim után. Az összes után (és most nem csak a szexre gondolok), amit elnyomtam magamban 4 évtized alatt a másoknak való megfelelés érdekében. Vagy, talán fordítva is igaz ez: ha elindulnék a vágyaim után, először is, hogy megkeressem őket, akkor le tudnék fogyni. Akkor nem lenne az egyetlen megértő társam az evés. A férjemet, aki szintén alulról súrolja a 150 kilót, már nem hibáztatom. Olyan embert választottam magamnak, amilyen illeszkedni tudott hozzám és, aki mellett én is maradhattam olyan, amilyen vagyok. Önbizalom-hiányos, kishitű, önmagát nem elfogadó ember. Ő erről végképp nem tehet. Nem véletlenül kötöttünk ki egymás mellett.

Ami a barátokat és a társaságot illeti, alaposan eltávolodtunk egymástól, amikor nekik gyerekeik születtek. Nekünk ez nem adatott meg és nem látjuk sok esélyét ennek a jövőben sem. De ha igazán őszinte vagyok, akkor azt mondom, hogy nem is vágytam rá igazán sohasem. Nem tudom elképzelni magamat anyának.

Most a 41. életévemet taposva, nem sok értelmét látom az életemnek. És nem azért, mert kövér vagyok, hanem úgy általában véve. Lehet, hogy a kilók elleni küzdelem is rátett erre egy lapáttal, hogy folyamatosan egyre kevesebbnek, szerencsétlenebbnek éreztem magamat a kudarcok miatt. Néha azt érzem, hogy elkezd kijönni belőlem mindaz a keserűség, ami az elmúlt évtizedekben felhalmozódott bennem és, amit nem mertem kimutatni, mert féltem, hogy akkor nem fognak elfogadni az emberek. Most viszont irigykedve nézek a nálam fiatalabbakra, a nálam soványabbakra, azokra, akiknek van munkája. Néha még a szomszéd kutyájával is cserélnék, mert nincsenek ilyen gondjai. Jó lenne újrakezdeni ezt az egészet. Benyomni egy „törlés” gombot, elővenni egy tiszta lapot. Ugyanazt érzem ilyenkor, mint a fogyókúrák elején. Vagy amikor megbotlottam, összeettem mindenfélét, de azzal vigasztaltam magamat, hogy holnap új nap kezdődik, és majd akkor újra betartom az előírásokat. Majd holnap. Ez sokáig erőt adott. De ha újra és újra csalódsz magadban és már csak legyintesz a saját elhatározásaidra, ha már saját magadnak tett ígéreteidet sem tudod komolyan venni, akkor valami nagyon elromlott ott, legbelül.

Úgyhogy egy ideje már azon dolgozom, hogy beletörődjek ebbe az állapotba. Elegem van a korlátozásokból. Nekem senki ne mondja meg, hogy mit egyek vagy mit ne. Átverés az egész fogyókúraipar. Ha én összeszámolnám, hogy mennyi pénzt költöttem már a csodaszerekre! Talán még többet, mint ételre – bár, arra is rengeteg elment. Így most csak eszem, reggeltől estig. Kellenek az ízek, olyan ez, mint egy cumi. Fontos, hogy valami íz mindig legyen a számban, valami édes íz. Rágni nem szeretek, szinte rágás nélkül nyelem a falatokat. Állítólag így még jobban hizlal. Hát, vettem észre… Újabban rászoktam az alkoholra is. Esténként megiszogatok egy üveg pezsgőt vagy bort. Esküszöm, nem tudom megmondani, hogy mit ünneplek. Nem vagyok alkoholista, csak az íze miatt kell.

Szóval most lázadok a fogyókúrák, a korlátozások, a szabályok ellen. Pont az ellenkezőjét csinálom, mint egész eddigi életemben. Fogyni nem fogyok tőle. Talán mert az életem többi területén ugyanúgy nem tudok nemet mondani, ugyanúgy nem tudok kiállni az érdekeimért, ugyanúgy az anyám irányít még most is. Én még lázadni sem tudok rendesen. És most mondhatnám nagyképűen, hogy de legalább addig is jókat eszem és jól érzem magam, de ez is a sokadik önbecsapásom lenne, mert ugyanúgy szenvedek bezárva ebbe a testbe és csak reménykedem abban, hogy egy másik életben majd a testem is, a lelkem is könnyebb lesz.”

Legutóbbi blogbejegyzések az elhízással kapcsolatban

Tovább
  • 2017-10-17

    Ki eszik jól?

    A diétás kudarcok megtépázzák az önértékelést, ami nincs jó hatással a tartós testsúlycsökkentésre. Ezért jó, ha végig gondolod, hogy az általad választott módszer alkalmas-e a súlytöbblet […]
  • 2017-10-17

    A diétahibák három jellemző típusa 3. rész

    A leggyakoribb, szinte általánosan elterjedt diétás elv következik, amely idővel teljesen átformálhatja az ételekről való gondolkodásodat, de sajnos nem olyan módon, ami kedvez a tartós testsúlycsökkentésnek, […]
  • 2017-10-17

    A diétahibák három jellemző típusa 2. rész

    2.  Sokan a fogyás érdekében megpróbálnak nagyon keveset enni (pl. napi 800 kalóriánál kevesebbet). Olykor kiegészítésként étvágycsökkentő szereket is alkalmaznak (amelyek általában valamilyen különleges, eddig fel […]
2015-11-19

Elhízás

2015-11-19

Bulimia

2015-11-17

Gyermekkor

2015-11-17

Evészavarok

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás