Egy anorexiás lány és édesanyjának története

Ez a történet rólam és a lányomról szól, és ahogy telnek-múlnak az évek egyre többen lesznek érintettek. Már ki sem merem mondani, mikor kezdődött: 22 évvel ezelőtt. Akkor volt 16 éves. Egy anorexiás, állandóan koplaló, a végletekig spinningelő, zsírégető, minden fogyókúrától a boldogságot váró lassan 40 éves nő. Az elmúlt 22 év bőven elég lehetett volna a gondolkozásra, az emlékek felidézésére, az érzelmi hiányok pótlására, a megbocsátásra, a kijavításra és mégsem jutunk előbbre, mégsem látom a gyógyulásnak jelét sem. Valami nagyon mélyen elromolhatott benne, ha senki és semmi nem tud rajtunk segíteni. Ha lett volna az életünkben valami borzalmas trauma, akkor azt hiszem, jobban meg tudnám érteni, s ezzel együtt el is fogadni azt a helyzetet, hogy ezzel a betegséggel kell már leélnünk az életünket. De nem volt semmi olyan, ami más családban ne esett volna meg. Négy gyermekem van, három lány és egy fiú. Réka a legidősebb lányom, a második a testvérsorban. Réka már egészen totyogó korától kezdve olyan volt, mint egy kis felnőtt, és ez így is maradt egészen a serdülőkoráig. Inkább csendes, visszahúzódó volt, de soha nem tűnt magányosnak, elfoglalta magát akkor is, ha sokat volt egyedül. Azt hiszem, hogy én és a férjem hozzászoktunk ahhoz, hogy ő nem igényel annyi figyelmet. Manapság inkább internetes ismerősei vannak, például más anorexiások, bulimiások. Nagyon bíztam abban, hogy az majd segít neki, ha hasonló betegekkel tartja a kapcsolatot és egymást gyógyítják, de csak újabb ötleteket kapott az esztelen fogyókúrákhoz. Legalábbis, amikor évekkel ezelőtt belenéztem pár alkalommal egy ilyen beszélgetésbe a számítógépén, akkor nekem úgy tűnt, hogy ezek az emberek csak húzzák lefelé egymást és eszük ágában sincs gyógyulni. Kérdeztem is tőle, minek neked ez, ezek a barátaid? Persze, ebből is egy újabb veszekedést kreált, hogy minek kutatok utána. Szerintem meg ez a betegség nem csak az ő magánügye, hiszen az egész család szenved miatta évek óta.

Azt hiszem, azt mondanom sem kell, hogy anyagilag mennyire nehéz volt négy gyereket nevelni. Sosem volt elég semmiből, bizony, a leggyakoribb válasz nálunk a „nincs” volt. Réka nem volt az a lázadozó fajta, ő ezt annyira elfogadta, hogy egy idő után már nem is kért. Egyszerű, olcsó, kiadós ételeket ettünk, a fő szempont az volt, hogy tele legyen a gyomruk. Bevásárlásnál el kellett döntenem, hogy sajtot veszek vagy felvágottat, mert mindkettő már nem fért bele a büdzsébe. Ha nem tudtam valamiből négyet venni, akkor nem vettem inkább egyet sem.

Úgy érzem, hogy bár nyilván hibás vagyok én is, azért engem is meg lehetne érteni. A négy gyerek ellátása és a háztartás vezetése minden percemet kitöltötte. Akinek gyereke van, az tudja, hogy ez egy olyan munka, ami sosincs elvégezve, amiből nem lehet szabadságra menni, az ünnepek pedig nem pihenőnapok, hanem még dolgosabbak, mint a többi. Az apjuk alig volt otthon, ő volt a kenyérkereső. Számára is teljesen ismeretlen volt a szabadidő fogalma. De jó viszonya volt a gyerekekkel, felnéztek rá, igaz, a férjem az a fajta ember, aki el is várja a tiszteletet, pláne egy gyerektől. Viszont van a férjemnek egy elég ronda tulajdonsága, amivel sokszor megbántotta a gyerekeket és engem is: szeret mások kárára viccelődni. Később, felnőttként Réka emiatt gyakran összeveszett vele. De hát, senki nem tökéletes, nem igaz?

Ha most visszatekintek az akkori életemre, olyan volt minden napom, mint egy tűzoltás. Mindig a legszükségesebb, a legsürgetőbb dolog került az elvégzendő, megoldandó feladatok listájának élére, és sokszor ez mindig ugyanaz a 4-5 dolog volt. És persze ott volt a sok stressz, a létbizonytalanság a mindennapokban. Előfordult, hogy az ebből adódó dühömet rajtuk töltöttem ki, velük voltam türelmetlen, vagy tűntem érdektelennek.

Nagyon sokáig azt hittem, hogy Réka lesz az a gyerekem, akire felnőtt korában büszke lehetek. Okos volt, szorgalmas, kitartó, mindig jó tanuló. Aztán amikor anorexiás lett, ezeket a jó tulajdonságait mind a betegség „szolgálatába” állította: bármeddig képes koplalni, heti rendszerességgel tart víz napot, a gyümölcsnap mellett és évek óta azzal dicsekszik, hogy ő bármennyi felülést meg tud csinálni.

Próbáltam közelebb kerülni hozzá felnőttkorában, főleg, amikor a férfiakkal meggyűlt a baja. Néha úgy tűnt, hogy megnyílik felém, tőlem kért segítséget, amikor bántották. Mondtam neki, hogy rám bármikor számíthat, költözzön haza, de aztán mégis mindig a férfiak mellett döntött. Ilyenkor borzalmasan becsapva és kihasználva éreztem magam. Pont úgy, mint akkor, amikor fogadkozott, hogy meggyógyul, enni és hízni fog, felhagy az állandó tornázással.

Ha egy kívánságom lehetne még ebben az életben az lenne, hogy a lányom meggyógyuljon és lássam őt boldog, kiegyensúlyozott családanyának.”

Évek óta sok és egyre több aggódó édesanya keres meg és kér segítséget anorexiás vagy bulimiás lányuk gyógyulásában. A jellemző az, hogy már több kórházat megjártak, számos kezelést kipróbáltak. Általában nem a pszichiátriai osztályon kezdik, hanem először természetgyógyászhoz, kineziológushoz, dietetikushoz viszik el a gyereküket. Az sem ritka, hogy valamilyen sportra íratják be, azzal a meggyőződéssel, hogy az edzés majd segít neki kontrollálni a testsúlyát és nem fog esztelenül koplalni, formásabb, izmosabb lesz a teste, és akkor majd nem lesz folyton elégedetlen önmagával. Vannak, akik a háziorvosnál kezdik a segítségkérést valamilyen szövődménytünet megjelenése kapcsán. Szerencsére ma már ritkán fordul elő, hogy egy háziorvos ne ismerjen fel egy anorexiás beteget, de évekkel ezelőtt bizony hónapokig tartó góckutatásba fogtak a különböző szakrendelésekre történő beutalással, hogy vajon miért hullik ennek a gyereknek csomókban a haja, vagy miért vannak pajzsmirigy-működési zavarai. Végül az „egyen többet, mert nagyon ráférne pár kiló” instrukció mellett tanácstalanul széttárták a kezüket. Persze az is gyakori, hogy a szülők bárhová szívesebben viszik el a gyereküket, mint egy kórház pszichiátriai osztályára, vagy olyan szakemberhez, akinek a foglalkozása „pszich”-vel kezdődik.

Az evészavarok kialakulásában, akárcsak a gyógyításában a család szerepe döntő. Különösen akkor, ha a beteg még nem múlt el 18 éves és/vagy ha a származási családjával él. A családon belüli hajlamosító és kiváltó tényezők is számosak, sőt kölcsönhatásba lépnek a gyermek személyiségével és temperamentum vonásaival, ezért ritka, hogy egy családban több gyermek is evészavaros legyen (kivéve, ha ikrekről van szó, vagy ha elhízásról). Ezekről az evészavarok menüpontban részletesebben olvashatsz.

Itt és most az anya-gyermek kapcsolatra szeretném helyezni a hangsúlyt az evészavarok kialakulása vonatkozásában.

Az evési problémák gyökerei mindig mélyen a gyermekkorba nyúlnak, sőt az egészen korai életévekbe, már a 0-6 éves korig terjedő időszak élményei, tapasztalatai, esetleges hiányai kiemelkedő szerepet játszanak a kamaszkori vagy fiatal felnőttkori tünetek megjelenésében. Ekkor alapozódik meg az érzelmi biztonság, a testkép és az énkép, az érzelmek felismerése és kezelése, valamint az önkontrollfunkciók is ekkor alakulnak ki. Ekkor szerez első és életre szóló tapasztalásokat egy ember arról, hogy ő különleges, egyedi, szerethető, biztonságos környezet veszi körül, ahol védelmet és megnyugtatást kap. Avagy: azt tanulja meg, hogy ő egy kiszolgáltatott, védtelen, tehetetlen kis lény, aki nem lehet dühös, bátortalan, bizonytalan, nem lehetnek igényei, vágyai, s olyanná kell válni, amilyennek mások elvárják.

Az első hat évben olyan lelki fejlődésen megy keresztül egy ember, amelynek egyes állomásain elakadásokat találunk az evészavaros emberekkel folytatott terápiás munka során. Ezek különböző mértékűek és mélységűek lehetnek, sőt ugyanaz az esemény sincs azonos hatással minden érintett személyre: például egy szülő vagy nagyszülő elvesztése a korai életévekben az egyik gyermek érzelmi fejlődését, biztonságélményét megakasztja, míg a testvére egy természetes gyászfolyamat során eljut az elengedés állapotába és mindenféle törés nélkül fejlődik tovább.

Mindezek ismeretében könnyű belátni, hogy az anya-gyermek kapcsolat minősége egy nagyon fontos védőfaktor, ellenkező esetben hajlamosító tényező az evési problémák serdülőkori megjelenésében. Igaz ez részben azért, mert a korai életévekben a gyermekeknek általában a legintenzívebb kapcsolatuk az anyával van, másrészt eleve ők azok, akik a veleszületett ősbizalom célszemélyei, az elsődleges kötődési minták hordozói.

Feldmár András szerint három-négy éves kor előtt nincs olyan, hogy „apás” gyerek. A gyermek akkor lesz „apás” (akár fiú, akár lány gyermekről van szó), ha ebben az életkorban az anya érzelmileg a gyermek számára valamilyen okból nem elérhető. Ez a gondolat nagyon megfogott, és az evészavaros betegekkel végzett két évtizedes munkám ezt megerősíti.

Nagyon nehéz része az anyai szerepnek, hogy hosszú évekig az érzelmi biztonságot döntő mértékben tőle várják a gyermekek (sőt sokszor más családtagok is). De egyetlen anya sem képes arra, hogy ezt mindig, töretlenül biztosítsa. Szerencsére, a gyermekek egészséges fejlődéséhez semmiből nincs szükség 100%-ra. A gyermekek el tudják viselni azt, hogy nem mindig kapnak figyelmet, megértést, olykor érdemtelenül kapnak szidást. A gyermekek nagyon sokat kibírnak, elnéznek, megbocsátanak (ami nem egyenlő a felejtéssel, pedig sokan hiszik, hogy az első 3 év életeseményeire, élményeire a gyermekek később nem fognak emlékezni). A tartós nélkülözést pozitív megerősítésekben, örömben, odafigyelésben, biztonságnyújtásban, egyenrangúságban viszont nagyon nehezen viselik. Az állandóan túlhajszolt, önmaga számára csendet, békét, biztonságot teremteni képtelen szülő, akinek mindössze napi 4,5 perce jut a gyerekeire – ami sajnos statisztikai adat – könnyen teremt mindenféle szándék és rosszindulat nélkül olyan családi légkört a gyermekeinek, amelyben az evési problémák gyökeret verhetnek.

Az evészavarok szempontjából az egyéni, pszichés hajlamosító tényezők közül kiemelkedik egy olyan személyiségvonás, amely már az életük első pár hónapjától kezdve észrevehető a gyerekeknél. Ezek a gyerekek nagyon érzékenyek a külvilág ingereire, elsősorban azokra, amelyek az emberi kapcsolatokkal hozhatók összefüggésbe. Sokat fürkészik a számukra fontos személyek arckifejezését, különösen érzékenyek a lelkiállapotaikra. Okosak, kiemelkedő kritikai érzékkel rendelkeznek már gyermekként is, s könnyen átlátják az emberi viszonyok akár rejtett érzelmi töltését, motivációit is. Természetesen ez a fajta érzékenység alapvetően egy nagyon pozitív dolog, s amennyiben a gyermek egy odafigyelő, támogató, az egyediségét elismerő családban nő fel, akkor egy érdeklődő, kreatív, nyitott, empatikus, rugalmas ember válik belőle.

Anyává válni - evészavarosan

Az anyává válás először biológiai síkon történik meg, ez a várandóság időszaka. Ez már eleve kihívást jelent a táplálkozás területén még azoknak is, akiknek soha nem voltak evési problémái. Azok viszont, akik már a terhesség előtt is evészavarokkal vagy túlsúllyal küzdöttek további nehézségekkel szembesülnek. Anorexiásan, bulimiásan vagy jelentős túlsúllyal gyermeket vállalni nem kockázatoktól mentes elhatározás. Mindenféle esettel találkozunk: vannak, akiknek az evési-és súlyproblémából eredő nőgyógyászati és endokrinológiai szövődmények megnehezítik vagy teljesen lehetetlenné teszik a gyermekvállalást. Ugyanakkor sok olyan évek óta anorexiás, bulimiás vagy elhízott nővel találkozom, akik teljesen egészséges újszülöttet hoznak a világra egy problémamentes terhességet követően. Leggyakrabban, de azért ez nem jelent általában véve túl nagy gyakoriságot a bulimiásoknál fordul elő spontán gyógyulás a gyermekvárás időszaka alatt. A többség viszont a gyermek megszületése után is beteg marad, testileg és lelkileg egyaránt, sőt az anyasággal járó pszichés kihívások és társadalmi elvárások mentén keletkező stressz és szorongás következtében a tüneteik súlyosbodnak. Az anyaság szempontjából ez azért különösen nagy veszteség, mert annak az embernek, akinek önmagával vannak elrendezetlen ügyei, gyenge a belső biztonságérzete, problémásak a kötődési mintái nagyon nehéz, sőt sokszor lehetetlen lelkileg is anyává válnia.

Sajnos, nagyon sok olyan nővel találkozom, akik csak biológiailag váltak anyává, másrészről pedig a feleségszerep tökéletesítése teszi ki a mindennapjaikat. Sütnek, főznek, takarítanak, szervíroznak, fuvarozzák a gyerekeket, különórákat, szórakozási lehetőségeket kutatnak a családnak, kikérdezik a leckét, ugyanakkor „elfelejtenek” játszani, beszélgetni, rácsodálkozni a világ apró dolgaira a gyermekükkel, lényegében minőségi időt nem töltenek el velük. Ennek persze számos oka és indoka lehet, de a következményeken ez nem változtat.

Az evészavarok anya-gyermek kapcsolati hátteréről olvashatsz még az Anyaság/várandóság blog-bejegyzései között.

Legutóbbi blogbejegyzések az anyasággal kapcsolatban

Tovább
  • 2015-12-18

    Az elég jó anya elég jól tud etetni

    Az elmúlt néhány évben már nem csak a pszichológiai szakirodalom, hanem a köznyelv is gyakran használja az „elég jó szülő” vagy az „elég jó anya” fogalmát. […]
  • 2015-12-17

    MINDÖRÖKKÉ ANYA, avagy az anyaháj eredete

    Nő és férfi találkoznak, majd idővel összekötik életüket és férj-feleség lesznek (papírral vagy anélkül), s elérkezik az anyává, apává válás ideje. Mint a mesében. Ott hogyan […]
  • 2015-12-16

    Az a bizonyos 9 hónap alatt is ehetsz máshogy!

    Végre valóban eltűnőben van az a nézet, miszerint „egy kismamának kettő helyett kell ennie”. Ma már sokan inkább azt hangoztatják, hogy a baba úgyis elveszi az […]
2015-11-17

Anyaság

2015-11-17

Evészavarok

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás