Judit evési problémái 1993-ban, 15 éves korában kezdõdtek. 19 éves koráig rendszeresen visszatérõ falásrohamai voltak, majd ekkortól rendszeresen hánytatta magát, bulimiás lett, mellette a testsúlya normális volt. Hét év múlva már rendszeresen füvezett, ivott és hányt, lefogyott, alig evett. Az volt a fõ sikerélménye, öröme, hogy egész nap csak egy almát evett. Majd egyre gyakoribbak lettek ismét a falások, újra meghízott, hánytatta magát és drogozott. És ez kezdett egy igen veszélyes körforgássá válni. Rendszeresen visszatérõ öngyilkossági gondolatai voltak.

Judittal 2007. augusztus 23-án találkoztunk elõször. Ekkor 29 éves volt. Naponta több alkalommal tömte magába azokat az ételeket, amiket amúgy megvont magától. Majd kihányta. Ezután megint evett és megint meghánytatta magát. Rendszeresen füvezett, olykor ivott. Nem volt jó véleménnyel magáról, a testét pedig egész egyszerûen utálta és felelõssé tette az összes negatív érzéséért.

Judit 2009. január 2-án hányt utoljára. 2009. szeptembere óta nincsenek túlevései. 2009. novemberében lezártuk a terápiát.

Judit 2010. április 23–án: ”Ma 100%-osan az a nõ vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni.”

Juditnak 2013-ban kisfia született.

Judit 2016-ban ott él és azzal foglalkozik, amire gyermekkorától kezdve vágyott. Az evési problémái nem tértek vissza.

 

Hogyan és mikor kezdõdött az evési problémád?

Gyakorlatilag túlevéssel és hízással kezdõdött. Ekkor még annyiban merült ki a küzdelmem, hogy rendszeresen próbáltam fogyókúrázni, egyre kevesebb sikerrel. Általában koplaltam, amit valameddig bírtam, majd ez újra és újra túlevésbe torkollott. Egyre több ételt iktattam ki az étrendembõl, egyre hosszabb lett a tiltólistám, mégsem tudtam lefogyni. Aztán 21 éves koromban, egy ismerõs srác a munkahelyemen említette, hogy õ szokott hányni ha bezabál és ez milyen jó módszer, mert bármit megehetek és mégsem fogok hízni tõle. Ez a hízás ellen kezdetben megoldásnak tûnt, de valójában már az elsõ hányások után éreztem, hogy ezzel ártok magamnak. Kettõsség volt bennem: egyrészt örültem, hogy van egy „módszer”, ami mellett megehetem mindazt, amit évekig meg akartam vonni magamtól, másrészt lelkiismeretfurdalásom is volt az önhánytatás miatt. De akkor még fontosabb volt számomra az a megkönnyebbülés érzés, hogy az elfogyasztott bûnös és hizlaló ételek nem maradnak bennem.

A környezeted hogyan szerzett tudomást róla és miként reagáltak?

Anyukám már az elején észrevette és jól le is szidott. Nem volt túl megértõ, úgy reagált, mintha ez egy újabb „rosszaság” lett volna részemrõl. Ekkor még sem õ, sem én nem tudtuk, hogy ez egy betegség. Õ azt hitte, hogy elég, ha megtiltja nekem, hogy hánytassam magam, én meg úgy voltam vele, hogy „majd” abbahagyom, de még nem. Meg voltam gyõzõdve róla, hogy ez rajtam múlik és, ha majd akarom, akkor le fogok tudni állni a hányással. Így telt el 7 év az életembõl. Azt kell mondjam, hogy jól elvoltunk, a bulimia és én.

Más nem tudott róla. Amikor eldöntöttem, hogy segítséget kérek, mert egyedül nem tudok megküzdeni vele, akkor avattam be egy barátnõmet, aki támogatott abban, hogy szakembert keressek, de ezt nem tette meg helyettem.

Milyen hatással volt az evészavar az életedre? (munka, tanulás, párkapcsolat, egyéb emberi kapcsolatok)

Már 7 éve voltam bulimiás, amikor elkezdtem füvezni és ezzel még durvább falásrohamaim lettek, ezzel együtt még gyakrabban hánytattam magamat. Nagyon hamar a napjaim arról szóltak, hogy füveztem, ettem, hánytam egész nap, majd bekapcsolódott az alkohol is. Bezártam magamat a saját kis világomba, elszeparálódtam az emberektõl.

A középiskolát nem fejeztem be, harmadikban már annyi hiányzásom volt, hogy nem folytathattam. Ez azóta is folyamatosan nyomasztott, sokáig nem is tudtam róla beszélni és senkinek nem mertem elmondani. 2009. szeptemberétõl újra beiratkoztam és le fogok érettségizni, sõt nyelveket is tanulok és szeretnék majd ezzel kapcsolatosan felsõfokú szakképesítést szerezni.

Amikor nagyon sovány voltam, mert volt egy ilyen idõszak is, akkor azt hittem, hogy majd így nagyon sok fiúnak fogok tetszeni. Valóban sokan érdeklõdtek irántam, de ehhez a soványsághoz társult egy lelkiállapot is, és én ehhez illeszkedõ embereket vonzottam be, akik viszont nem tetszettek. Mintahogy a saját állapotom sem tetszett, csak akkor még nem láttam az összefüggést ezek között. És azt is hittem, hogy biztos jobban fognak majd szeretni, de ez nem így volt. Én nem tudtam magamat szeretni.

A legboldogabb idõszakomat akkor éltem meg, amikor saját magamat megszerettem, ennek kb. egy-másfél éve, akkor 78 kg voltam.

Hogyan és mikor szántad el magadat arra, hogy gyógyulásodhoz szaksegítséget kérj? Azt kaptad-e, amire számítottál?

Amikor már napokig csak ettem-hánytam-aludtam-füveztem, azt éreztem, hogy nem bírom abbahagyni. Úgy tudnám leírni, hogy jött és elvitt, magával ragadott ez az egész és én nem tudtam megállítani. Teljesen elveszítettem a kontrollt önmagam és az életem felett. És akkor rájöttem, hogy ez nem errõl szól, hogy én majd, ha akarom, akkor elegánsan kilépek belõle. De elõtte hónapokig próbálkoztam és egyre jobban õrlõdtem magamban. Ez vezetett oda, hogy elmondtam a barátnõmnek. Elkezdtem olvasni errõl a betegségrõl az interneten, már célirányosan kerestem valakit, akinek ez a szakterülete. Ekkor fogtam fel, hogy már legalább 8 éve bulimiás vagyok. Ekkor már a fûtõl is meg akartam szabadulni, de nagyon féltem, hogy nem fog sikerülni. Egyre gyakrabban éreztem, hogy feladom, nem tudom megcsinálni, nem tudok kijönni belõle és az öngyilkosság tûnt a legkézenfekvõbb megoldásnak ebbõl a kilátástalan helyzetbõl.

Újra beszéltem errõl Anyukámmal, aki már sokkal megértõbb volt és támogatott. A gyógyulás során a legnehezebb idõszakokban mindig ott csengett a fülemben, hogy azt mondta: „amit Te akarsz, azt el tudod érni”. Egyébként a füvezés pont ezt az akarást gyengítette bennem.

A terápiától teljes mértékben azt kaptam, amit vártam. Nagyon jó volt, hogy nekem kellett megtalálnom önmagamban a válaszokat, amikhez viszont kaptam iránymutatásokat. Az evésnapló és az otthoni feladatok nagyon sokat segítettek. Végre konstruktívan kezdtem el foglalkozni a problémámmal, nem csak sötétben tapogatóztam.

Melyek voltak szerinted a legfontosabb pontok a gyógyulásodban?

Ami rengeteget segített, az az álmodozás volt, arról, hogy milyen nõ leszek, hogy magabiztos leszek és nem fogok félni magamtól. Sokszor elképzeltem önmagamat. Láttam magamat boldognak, kiegyensúlyozottnak és ilyen akartam lenni. Készítettem magamnak egy kívánságfalat, amire felírtam, amit szeretnék: hogyan érezzem magamat, hol szeretnék lakni, hogy megfejtsem az evészavarom üzenetét, hogy „ne a keksz irányítson”. És idõvel elhittem magamról, hogy ez így is lesz. És így is lett! Mára azt mondhatom, hogy minden teljesült, amit a kívánságfalamra felírtam.

Aztán szépen lassan elkezdtem nyitni az emberek és új dolgok felé.

Büszke vagyok magamra. Arra az útra, amit bejártam.

Kulcsfontosságú volt ebben az egész folyamatban, hogy megszerettem önmagamat. De amíg ide eljutottam, addig sok egyéb dolgot kellett megértenem az életemmel, a múltammal, a személyiségemmel, a céljaimmal kapcsolatban.

A hit az önmagad szerethetõségében valóban a leglényegesebb pontja a gyógyulásnak. És talán a legnehezebb is, sokaknak ez a legnagyobb küzdelem. Tudom, hogy ezt nehéz megfogalmazni, de esetleg tudnál mondani néhány konkrét dolgot, hogy ez neked hogyan sikerült?

Emlékszel arra amikor mondtam neked, hogy fõztem magamnak és szépen megterítettem az asztalt, leültem és megebédeltem. Úgy ettem ahogy kellett. Szép tányérban, szép szalvétával, lassan, nyugodtan. Megadtam a módját. Élveztem az ízeket és nekem akkor ez annyira jól esett. Erre te ezt válaszoltad : 

– Végre kezded magad szeretni !

Nekem akkor jutott el……. mi az, hogy szeretni magamat. Nehéz ezt megfogalmazni, de onnantól volt az, hogy figyeltem is arra, hogy megadjam magamnak a jót. Nem csak az evésben, minden másban. Valahogy tudatosan is törekedtem arra, hogy megtaláljam a szépet magamban. Amit mások mondtak az is fontos volt, hisz oly sokan mondogatták, hogy fogadd el magad, meg te úgy vagy jó, meg mindenki más és ezért szép stb.

Minden nap egyre több dolog volt ami tetszett magamban és ez már nem csak a külsõségekrõl szólt. Elkezdtem figyelni azt is, hogy mi van belül.

Sok kis apró, magam felé irányuló figyelmességgel: a gyertyagyújtás, a füstölõ, a kényeztetõ fürdõ, az hogy ez én vagyok, meghozta a lassú változást.

Arra is sokat gondoltam, meg hallottam is másoktól, hogyha magamat nem tudom szeretni és elfogadni, hogyan tudnék mást?

Én szeretni is AKARTAM magamat. Nekem nem volt jó az az állapot, ahogy magamra gondoltam.

Ez nagyon nehéz volt, sõt még  ma is vannak pillanatok amikor nem úgy tekintek magamra.

Ha magamat nem fogadom el, hogy fogadhat el más? Ha magamat nem szeretem, hogy szeressen más??? Ez a két mondat mindig ott volt a fejemben. A kívánságfalra is ki volt írva, és még ezek a szavak : nõiesség (akartam magamban meglátni), elfogadás (magammal és másokkal szemben).

Azokra figyeltem, amik tetszenek, pl. a hajam, vagy ha kifestettem a körmöm, vagy a bõröm stb.

A belsõ jó tulajdonságaimat sem hagytam figyelmen kívül, sõt meg is dicsértem magam sokszor. Volt olyan is, hogy a tükörbe mondogattam jó dolgokat magamnak :-)) szerintem ez is hatásos volt.

Úgy szerettem volna létezni, élni, hogy ne a kilóktól függjön az én jó hangulatom és szeretetem magam és mások felé. Ne a negatív gondolatok uraljanak.

Rájöttem, hogy az életben rengeteg csodás dolog van és én nem vettem ezeket észre amikor beteg voltam, vagy csak egy részét.

Most is dolgozom ezen még, de azt hiszem ez az állapot már teljesen jó.

Volt még egy mondatod ami nagyon bennem maradt: Ha a bulimia felé utálattal és undorral fordulok, nem fogok meggyógyulni. Ezt az önmagammal kapcsolatos viszonyomra is érvényesnek gondolom.

Ma milyen az életed? Mi változott meg körülötted, benned?

Az emberi kapcsolataimban most sokkal elfogadóbb vagyok másokkal, valószínûleg azért, mert magamat is megtanultam elfogadni. Régen elvártam a kapcsolatokat, hogy mások jöjjenek, most tudatosan építem a kapcsolataimat, dolgozom rajtuk. Korábban mindig magamra figyeltem, most a másik érdekel. Na, nem azért foglalkoztam mindig magammal, mert önzõ voltam, hanem azért, mert állandóan szorongtam amiatt, hogy mások mit gondolnak rólam. Manapság jobban bele tudom élni magamat a másik helyzetébe egy engem érintõ konfliktus során is. Tudok higgadtan gondolkodni, nem reagálok azonnal, nem önt el a düh vagy a bûntudat. Vannak konfliktusaim, sõt belemegyek konfliktushelyzetekbe sokkal könnyebben, mint régen, nem félek tõlük és nem félek magamtól. Sokkal érettebben kezelem az emberi kapcsolataimat. Nem akarom azonnal megoldani, ha van egy vitás szituáció, hanem hagyom megérni magamban.

A szüleimmel való kapcsolatom is jobb lett. A betegségem alatt Apukámat nagyon ellöktem magamtól, most szorosabb lett a kapcsolatunk. Anyukámban már meglátom a hibákat is, és ezzel együtt szeretem õt. Nem régen történt, hogy mondta nekem, hogy látja mennyire jól vagyok és ne haragudjak rá, amiért sokmindent elrontott korábban. Ekkor az utolsó kis tüske is elmúlt belõlem.

Nagyon sokat segített, hogy a környezetem folyamatosan visszajelezte, hogy pozitív irányban változtam, nyitottabb, nyugodtabb lettem. Ez erõt adott azokban az idõszakokban is, amikor nem voltam olyan jól.

Önmagammal kapcsolatban azt érzem még, hogy van bennem egy óriási vágy a szeretetre és a szexre is. Ennek nagyon örülök, mert korábban ezeket a vágyakat mind elnyomtam magamban

Összességében azt mondhatom, hogy az a nõ lettem, aki lenni akartam. Boldog, kiegyensúlyozott, nincsenek hangulatingadozásaim. Voltak nehéz idõszakok, de azokban is rengeteget tanultam, tudtam meg önmagamról.

Azok nélkül ma nem itt tartanék. Számomra a gyógyulásban a legmeghatározóbb élmény az volt, hogy azt éreztem már nem félek. Akkor tudtam abbahagyni az önhánytatást végleg, amikor már nem féltem, hogy hányni fogok. És ugyanígy volt a túlevésekkel is. Éreztem, hogy kiszáll belõlem a betegség.

Az evésem teljesen normális keretek között van, érzem, hogy mikor elég, mennyire van szükségem és attól többet nem is kívánok.

Én már annyira szeretem magamat, hogy már nem tudnék hányni.

 

Nagyon sokféle gyógyulással találkoztam már. Ezért is a legnehezebben megválaszolható, mégis leggyakrabban feltett kérdések egyike, a „Mennyi idõ alatt lehet ebbõl meggyógyulni?” Erre a kérdésre legszívesebben azt válaszolnám, hogy: „ha szerencséje van, akkor nem túl hamar.”

A tüneti kezeléseket, amelyek idõvel tünetváltással és/vagy visszaeséssel járnak nem tekintem gyógyulásnak Egy evészavaros ember nem akkor gyógyul meg, amikor már nem hány, vagy elérte a normális testsúlyát. Olyan gyógyulás sincs, amikor a tünetek megmaradnak, még ha sok területen jelentõs fejlõdést is ért el a személy. Az sem biztos, hogy a tünet és a háttér változása kéz-a-kézben jár. Talán az a szerencsésebb, akinél késõbb múlnak el a tünetek, mert õ hosszabb utat jár be.

A Judit által bejárt út kiváló példája annak, hogy az evészavar nem feltétlenül egy sorscsapás, hanem egy áldás is lehet, amelyen keresztül megismerhetjük önmagunkat és azzá válhatunk, akivé az álmainkban alkottuk magunkat.

Mindenkinek ilyen gyógyulást kívánok!

2016-09-10

Hit és akarat – Judit példája

  Judit evési problémái 1993-ban, 15 éves korában kezdõdtek. 19 éves koráig rendszeresen visszatérõ falásrohamai voltak, majd ekkortól rendszeresen hánytatta magát, bulimiás lett, mellette a testsúlya […]
2016-01-20

Gyermekkor2

2016-01-08

„Ha nem zabálnék, lefogynék”: hogyan küzdhető le a falási roham?

Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit e-mailben kapok. Ilyenkor mindig felmerül bennem az a viszontkérdés, hogy a kérdező vajon komolyan gondolja-e, hogy létezik néhány biztos előrántható […]
2016-01-08

„Segítség nélkül akarok gyógyulni- és ha sikerül, akkor majd magamnak is elhiszem, hogy mindenre, bármire képes vagyok!”

Evészavarból meg lehet szakember segítsége nélkül is gyógyulni? Nagyon sokan teszik fel nekem ezt a kérdést. Most nekiveselkedem annak, hogy a legtöbb lehetséges oldalát megvilágítsam ennek […]

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás