Az evészavarokról általában

Az evészavaroknak két fő típusuk van: az anorexia (kóros soványság) és a bulimia (kóros falánkság). A pszichiátria mindkettőt a nervosa, vagyis ideges, idegi jelzővel illeti, ami arra utal, ezek a betegségek alapvetően lelki okokra vezethetők vissza, így kezelésük is pszichológiai, pszichiátriai ellátást igényel. Mindkettő kezdődhet egy ártatlannak tűnő fogyókúrával, amit egy kövér, vagy magát annak tartó ember kezd el azért, hogy lefogyjon. Csakhogy a folyamatot egyesek nem képesek kontrollálni, és akkor sem képesek abbahagyni az állandó evés-és súlyellenőrzést, amikor már elérték az eredendően kitűzött célt.

Az amerikai betegségleltár legfrissebb, 2013-ban megjelent kötete már a túlevéses zavart is a pszichiátriai kórképek között említi.

Napjainkig az evészavarok hátterében nem találtak csak egyetlen okot. Számos olyan tényező létezik, amelynek együttes előfordulása esetén nagy valószínűséggel kialakul az evési viselkedés zavara. A leggyakrabban előforduló magatartás, amely evészavarhoz (anorexiához vagy bulimiához) vezet, a diétázás. Persze csak abban az esetben igaz ez, ha a fogyókúrázó személy már rendelkezik azokkal a pszichés háttértényezőkkel (pl.: önértékelési zavar, kényszeres viselkedésre való hajlam, tökéletességre törekvés, érzelemkifejezési nehézségek stb.), amelyek ugyanúgy jellegzetességei ezeknek a betegségeknek, mint a látványos lesoványodás vagy a kompenzáló viselkedésformák (önhánytatás, hashajtó-és vízhajtóhasználat, túlzásba vitt testedzés).

Az evészavaroknál hajlamosító, kiváltó, és betegségfenntartó tényezőkkel egyaránt számolni kell, amelyek mind lehetnek biológiai, pszichológiai és szociokulturális eredetűek. Ahhoz, hogy tartós gyógyulást érjünk el minden területen változásnak kell bekövetkeznie a beteg életében.



Testsúly kategóriák (felnőtt) BMI (kg/m2)
Alultápláltság <18.5
súlyos <16.0
mérsékelt 16.0-16.99
enyhe 17-17.49
Normál 18.5-24.9
Túlsúly (preobesitas) 25.0-29.9
Elhízás (obesitas) ≥30
enyhe (I. fokozat) 30.0-34.9
mérsékelt (II. fokozat) 35.0-39.9
súlyos (III. fokozat) ≥40

Hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezők az evészavarokban

Gyakran találkozom azzal, hogy az evészavarral küzdő személy összekeveri a kiváltó tényezőt a betegség okával. Ez könnyen oda vezethet, hogy évekig rágódik egy-egy eseményen, amelynek nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint amekkorával az valójában bír.

Az evési problémákban az okok háromféle kategóriája van jelen, amelyek ráadásul még kombinálódhatnak is egymással.

A hajlamosító tényezők általában mélyen a gyermekkorig nyúlnak vissza. Ezen belül is vannak egyéni, családi és kulturális jellegűek. Egyéni például a testalkat, a kommunikációs készség, a mozgáskészség, a világra való nyitottság vagy az attól való elzárkózás. A családi minták az evésben, a konfliktuskezelésben, az emberi kapcsolatokban szintén alapvetően meghatározóak. Kulturális szempontból az adott kor vagy társadalom szépségideálja, a fogyasztási szokások, az önérvényesítés hangsúlyozása vagy tiltása is lényeges lehet.

Ha mindezek a hajlamosító tényezők együttesen olyan személyiséget alakítanak ki, akinek nagyon fontos a tökéletesség, a másoknak való megfelelés, a viták és a negatív érzelmek kifejezésének kerülése, akinek gyenge az önismerete, és önértékelése fő horgonypontja a külső megjelenés, azon belül is a testsúly lesz, annál egyetlen esemény is elindíthatja az evési probléma tüneteinek megjelenését.

Tipikus kiváltó tényező anorexiában az első sikeres diéta, a szexuális bántalmazás, bulimiában a várandósság, a vetélés, az abortusz, a párkapcsolat megszakadása, az elköltözés a szülőktől, túlevéses zavarban a párkapcsolati problémák, az elszakadásra való képtelenség, a konfliktus a nő-anya szerepek között. Ezek a legjellemzőbb példák, de ezen kívül rengeteg esemény szolgálhat még kiváltó tényezőként. Közös jellemzőjük, hogy aktuálisan meghaladják a személy megküzdési képességeit.

A fenntartó tényezőkről a legtöbben – sajnos gyakran a professzionális segítségnyújtók is – elfeledkeznek, vagy túlzottan az előző kettőre összpontosítanak a terápia során. Pedig a fenntartó tényezők nagymértékben felelősek ezen problémák krónikussá válásáért. Sokszor hallom azt, hogy „én tisztában vagyok az evészavarom okaival, mégsem tudok változtatni”. Ez két fontos dologra hívja fel a figyelmet. Az egyik, hogy az okok ismerete nem elég a gyógyuláshoz, a változáshoz. A másik, hogy a fenntartó tényezők valójában nem okok, hanem következmények, ennél fogva rendkívül makacsok és nehezen felismerhetők. Észrevétlenül jelennek meg, mélyen beágyazódnak a személy életébe, környezetébe, mindennapjaiba. Teljesen a sajátjai, mintha hozzá tartoznának, éppen ezért kevésbé jellemző, hogy összefüggésbe hozzák őket az evési problémájukkal.

Amikor valaki már régóta küzd egy problémával, megváltoznak az emberi kapcsolatai (például sorstársakkal barátkozik, mert a többiek úgysem értik meg). Ha párkapcsolatban vagy családban él, elmaradnak a közös étkezések, mert ő bizonyos ételeket és adott napszak után már nem eszik. Ez csak először furcsa, idővel a környezet hozzászokik. Az érintett nem szervez olyan programot, amely evéssel-ivással jár együtt. Napirendjét a testedzés „napi penzumához” igazítja. Mivel a stressz jellemzően megborítja a merev étkezési rendszert, igyekszik elkerülni minden olyan helyzetet, amely kibillentheti őt a megszokott kerékvágásból. Egész napi hangulatát megalapozza, hogy előző nap mennyit evett, hogy többet vagy kevesebbet mutat a mérleg.

A fenntartó tényezők között a gondolkodás, a figyelem, az önészlelés, a testkép megváltozásán túl ott szerepelhet a párkapcsolat is.

Mik azok a szubklinikai (atípusos) evészavarok?

Az utóbbi években igencsak megszaporodott azon személyek száma, akiknek a tünetei nem merítik ki a diagnosztikus kritériumokat, átfedéseket mutatnak az egyes zavarok között, és olykor rövidebb-hosszabb tünetmentességet tudnak elérni. Ők a szubklinikai (atípusos) evészavar diagnózist kapják. A szubklinikai zavarok – bár testi tüneti megjelenésüket illetően enyhébbek a klinikai súlyosságú zavaroknál – hasonló területeken fennálló pszichés és szociális hiányokat és elakadásokat sejtetnek a személyiségben.

A legutóbbi, 2008-as hazai kutatásban a szubklinikai anorexia a fiatal nők körében 1,09%-ban fordult elő, míg a szubklinikai bulimia aránya 1,48% volt. Előfordul, hogy a klinikai pszichológia és a pszichiátria csak a már kifejlődött evészavarokkal tud mit kezdeni és az enyhébb típusú formákkal kevésbé. Utóbbiaknak lehet, hogy enyhébb viselkedéses tünetei vannak, például nem heti háromszor van túlevése és hánytatja magát egy evési problémával küzdő személy, hanem „csak” hetente egyszer vagy, havonta kétszer, de ez akkor sincs rendjén. Egyrészt mondhatjuk, hogy a biológiai szövődmények kialakulásának valószínűsége kisebb, ugyanakkor pszichológiai és szociális szövődményekkel is számolnunk kell minden esetben, amelyekben ők ugyanúgy érintettek.

Az úgynevezett szubklinikai zavarok azért érdemelnek nagy figyelmet, mert a kevésbé súlyos tünetek miatt gyakran krónikusak, 15-20 évig is fennállhatnak. A krónikusság pedig azt eredményezi, hogy a torzult evési szokások, gondolkodási jellegzetességek, az érzelemkifejezés gátoltsága és zavarai egyre inkább átitatják a személyiséget és a személy csak közvetett módon (pl. párkapcsolati, munkahelyi, gyermeknevelési sikertelenségek árán) érzékeli, hogy valami nincs rendben vele, valami nem jól működik az életében, a kapcsolataiban. Vannak, akik ezt összefüggésbe hozzák az evési zavarral, de vannak, akik csak egyes részleteit látják a kölcsönhatásoknak, és vannak, akik egyáltalán nem látják a kapcsolatokat.

A média, a tömegtájékoztatás szerepe az evési problémák kialakulásában

A tévé, az Internet, a magazinok hemzsegnek a különböző fogyást ígérő csodaszerek hirdetéseitől, a 100%-osan biztos sikert ígérő fogyasztó diétáktól, így szinte észrevétlenül került bele a köztudatba úgy nagyjából 10-15 éve, hogy fogyókúrázni kell, fogyókúrázni divat. Aztán a fogyókúra fogalma egyre inkább elértéktelenedett, talán azzal, hogy a társadalmi sikertelensége töretlen, hiszen az emberek egyre csak híznak. Mostanában a teljes életmódváltások a népszerűek, amelyek az étkezésen túl, a testmozgásra is kiterjednek, sőt pszichológiai oldalról a pozitív gondolkodás, mint kötelezően elsajátítandó készség is az új, egészséges életvitel alappillérévé vált.

Az elmúlt néhány évtizedben a nyugati kultúra által sugallt testideál a sokszor kórosan sovány testalkat. Sajnos, manapság már a 7-8 éves gyerekek is magukévá tették ezt az ideált, amit korábban a felnőttek képviseltek. A legtöbb nő számára fizikailag lehetetlen elérni a keskeny csípőjű, vékony combú idealizált testformát. Mégis nők milliói a világon nap mint nap ezért küzdenek, s így élik le gyakran az egész életüket.

A zavarok színesedése a női populációban már önmagában felveti a szociokulturális tényezők jelentőségét az evészavarokban. Ennek okai között említésre méltó a testtel foglalkozó iparágak elterjedése, a testkultusz kibontakozása (wellness, fitness megjelenése, a plasztikai sebészet egyes területeinek népszerűvé és elérhetővé válása egyre szélesebb társadalmi rétegekben), továbbá az európai kultúra amerikanizálódása, mely magával hozza a sztárkultuszt és a kompetenciát, testi és lelki erőt, sikerességet sugárzó androgyn (a pozitív nőies és férfias jegyeket egyaránt tartalmazó) ideálokat is.

A szociokulturális változások közül kiemelendő a nemi szerepekben az elmúlt 30-40 évben bekövetkezett és folyamatosan ható változás, amelynek jelentőségét az evészavarok spektrumának a testképzavarok felé való kiszélesedésében alátámaszt a férfi túlsúlyú zavarok megjelenése is. Az evési zavarokban (anorexia, bulimia) a férfiak aránya az összes megbetegedések 2-10%-át teszi ki, az új esetek megjelenésének gyakorisága az utóbbi évtizedekben a nőkben észleltekéhez hasonló.

A média által sugallt irreális testideál egy hajlamosító tényezőt jelent az evészavarok vonatkozásában. Azonban kóros hatása csak azokra az emberekre lesz, akik már gyermekkori tapasztalataik miatt fogékonyak a befolyásolásra, s önértékelésük ingatag, önismeretük szegényes, önérvényesítési képességük gyenge. Tehát önmagában a csontsovány modellek látványa nem indít el anorexiás folyamatot egy embernél sem, ha nem rendelkezik már eleve pszichés hajlamosító tényezőkkel. Ugyanakkor a tömegkommunikáció szerepe hangsúlyos, hiszen ha szélsőséges testideálokat láthatunk a reklámokban, a magazinokban, akkor ezt a hajlamosító faktort eleve adottnak kell vennünk. Az utóbbi években sok olyan próbálkozásnak lehetünk tanúi a médiumok részéről, amely a duci modellek szépségére, s önmagukkal való megelégedésére akarja felhívni a figyelmet. Csakhogy eltelik pár hónap és óriási hírverést kap az a duci modell, aki lefogyott, s mellette a szalagcímek: „bomba formában”, „soha nem nézett ki ilyen jól”….

Az érzelemkifejezés nehézsége, a kommunikációs készség hiányosságai, énhatár problémák, kontroll zavarok – ezek jellemzik leginkább a pszichés hátteret.

Annak a személynek, aki úgy érzi, hogy elveszítette a kontrollt az életében, az evészavar egy lehetséges eszközt jelenthet valamiféle erő vagy kontroll visszaszerzéséhez. Egy olyan kultúrában, amely a testsúlycsökkenést és a soványságot idealizálja, az olyan sérülékeny emberek számára, mint a bulimiások vagy az anorexiások, a fogyás és az alacsony testsúly mindenek feletti kontrollja úgy tűnhet, mintha megoldás lenne minden problémájukra.

Mit tehetünk, ha felfedezzük, hogy környezetünkben valaki evészavarral küzd?

Az evészavarokat nem könnyű megérteni azoknak, akik nem élték át, hiszen bonyolult pszichológiai és viselkedési problémák állnak a hátterében. Kezdetük jóval megelőzi a tünetek első megjelenését. Az anorexiás és a bulimiás betegeknek az evészavar az egész életüket kitölti. Gyakran előfordul, hogy a zavart táplálkozási szokások, a kóros súlycsökkentő viselkedések más személyes problémákat fednek el (iskolai vagy teljesítményproblémák, párkapcsolati vagy családi zavarok, a nővé válás és a női szerep viselésének problémái, tökéletességre törekvés stb.).

Az evészavarok magas halálozási aránnyal jellemzett betegségek. Az anorexiás betegek 8%-a 10 éven belül meghal a szövődménybetegségek következtében. Ugyancsak jelentős az öngyilkosság miatt bekövetkező halál. Emellett az evészavaros személyek a betegségük előrehaladtával egyre inkább elszigetelődnek, bezárkóznak saját világukba, életüket az evéssel, fogyással való foglalkozás tölti ki. Ezért is nagyon fontos, hogy ne menjünk el segítségnyújtás nélkül a környezetünkben élő evészavaros betegek mellett! Fejezzük ki véleményünket, ajánljuk fel segítségünket abban, hogy a az illető szakemberhez forduljon. Mivel az evészavarok rendkívül komplex pszichológiai problémák, amelyeknek súlyos, veszélyeztető következményei vannak, ezért alapvető, hogy a szenvedő fél megfelelő kezelésben részesüljön.

Mielőtt konfrontáljuk ismerősünket a problémával készüljünk fel az esetleges ellenreakciókra. Az, akit szembesítenek egy általa titkolt problémával gyakran zaklatottá, visszahúzódóvá válik. A másik lehetőség, hogy megkönnyebbül, hogy valaki figyel rá és segíteni szeretne rajta. Úgy kell a kérdést elővezetni, hogy azzal a szenvedő félt ne bántsuk meg, ne alázzuk meg, ez ne okozzon számára kellemetlenséget, szégyent.

Segítségnyújtóként is legyünk tisztában a határainkkal!

Legvégül mégiscsak a problémával küzdő rokonunknak, ismerősünknek kell eldöntenie, hogy segítséget kér-e. Ha ő úgy dönt, hogy nem akar ezzel foglalkozni, nagyon kevés az esély, hogy sikert érünk el akkor, ha forszírozzuk egy ilyen döntés meghozatalában. Ez persze nem jelenti azt, hogy magára kell hagyni és le kell mondani a támogatásáról. Néha sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a szenvedő fél észrevegye, hogy dolgok kontrollja kikerült a kezéből. Értessük meg vele, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mert nem tudjuk olyan dologra rávenni, amit ő nem akar, de ennek ellenére vegyük komolyan a dolgot, beszéljünk neki a kezelés előnyeiről és elmaradásának hátrányairól. Azok a betegek, akik felgyógyultak az evészavarukból, gyakran számolnak be arról, hogy családtagjaik, barátaik ahelyett, hogy segítettek volna nekik a probléma megoldásában, rendszerint ugyanazokat a dolgokat ismételgették (Miért eszel ilyen keveset? Nem veszed észre mennyire csúnya, sovány vagy? Mikor ettél utoljára? Egyél még egy kicsit…stb.).

Mit várhatunk a gyógyulástól?

Ha hozzátartozónk, barátunk végül belegyezik a kezelésbe, természetes, hogy várjuk a látványos, gyors eredményeket. Fontos azonban szem előtt tartanunk, hogy az eredményes gyógyulás hosszú folyamat és a változást a viselkedésben és az attitűdben hosszú ideig nem vesszük majd észre. Ahhoz, hogy a felépülés mennyi időt vesz igénybe nagyon lényeges, hogy mióta küzd a személy az evészavarral, ezért is kiemelten fontos, hogy a minél hamarabb szaksegítséget kapjon. A hosszú kórlefolyás nagy mértékben rontja a gyógyulás esélyét!

Hozzátartozóként fel kell készülnünk az evészavarban szenvedő személy változékony érzelmi állapotainak elviselésére. Lesznek visszaesések, nehéz időszakok, a javulás hosszútávon látható. A gyógyulás nagyon sok időt és energiát vesz igénybe (de egyszer el kell kezdeni, mert nagyon ritka az, hogy az evési probléma magától rendeződik), és fontos, hogy eközben folyamatosan biztosítsuk a személyt támogatásunkról, néha kérdezzük meg, hogy van és bátorítsuk. A családtagok és a barátok türelme, kitartása a gyógyulás fontos tényezője a folyamatban.

A családtagok gyakran esnek abba a hibába, hogy előrelépésként, sőt a gyógyulás biztos jelének tekintik, ha az anorexiás beteg korábbi szokásától eltérően megeszik egy egész tányérnyi ételt, vagy a bulimiás nem hányja ki azt az ételt, amelyet korábban mindig bűntudattal fogyasztott el. Evészavaroknál, s túlsúlyproblémáknál is alapvető elv, hogy egy-egy étkezés beiktatása vagy elhagyása nem jelent sem eredményt, sem visszaesést. Mindig a tendenciák számítanak, s csak a hosszútávú viselkedésváltozás tekinthető tényleges előrelépésnek a gyógyulás folyamatában. A tartós viselkedésváltozás feltétele pedig az, hogy a betegség érzelmi-és gondolkodásbeli háttere is változáson menjen keresztül.

A hozzátartozók lehetőségeiről a segítségnyújtásban olvashatsz még Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák című könyvben.

KOGNITÍV DISZTORZIÓK AZ EVÉSZAVAROKBAN, avagy az evészavarok hátterén megbújó gondolkodásbeli jellegzetességek

Az evési problémák viselkedéses megnyilvánulásairól (túlsúly, túlevések, önhánytatás, hashajtás, koplalás, kalóriaszámolgatás, anyagcsere lelassulása stb.) rengeteget lehet olvasni. Részben ez is az oka annak, hogy sokan – még maguk a zavarban szenvedők is – a problémájukat a testi/fizikai/biológiai tünetekkel azonosítják. Ez akkor válik igazán problematikussá, amikor a változást/gyógyulást is kizárólag ezen tünetek elmúlásával hozzák összefüggésbe- ennek pedig szerepe van az időszakos visszaesésekben. Sokan azért kezdenek el ismét túl sokat vagy túl keveset enni, mert hiába csökkennek a tüneteik, nem érzik jobban magukat. (Megjegyzem, a többség azt hiszi, hogy ha elmúlnak a tünetei, amelyektől szenved, akkor teljesen megváltozik az élete: ahol eddig üresség volt az megtelik élettel, ahol motiválatlanság, ott hatalmas tervek keletkeznek…) Ezen csalódásból eredő feszültséget pedig ismét az evési tünetekkel kompenzálják az evészavarban szenvedők. Aki valaha küzdött bármely típusú evési problémával (legyen az bulimia, anorexia, túlevéses zavar vagy bármely újabb típusú forma) jól tudja, hogy az állandóan az evés, ételek, diéta, testsúly körül forgó gondolatok éppannyira megkeserítik az életet, mint az evészavar fizikai tünetei.

Az evészavarokban a testi/fizikai/biológiai tünetek csak a jéghegy csúcsa. Az igazi problémát ezen zavarok makacs fennállásában az a gondolati és érzelmi háttér jelenti, amelyek éppolyan fontos jelei a problémának, mint az, hogy valaki hánytatja magát és/vagy falásrohamai vannak. Csak ezek kevésbé vannak a köztudatban. (Arról nem is beszélve, hogy a kezelést népszerűsítő bulvárlapok sem merészkednek ilyen mélységbe a probléma bemutatásában.)

Biztos, sokan hallottátok - kevésbé szerencsések: tapasztaltátok - már a „tüneti kezelés” kifejezést. Ha az evési problémát csak a túlsúly, kóros soványság és/vagy az abnormális evési szokások, vagyis a viselkedéses tünetek oldaláról közelítjük meg és nem sikerül sem az evészavarban szenvedő személynek, sem a gyógyulásban segítséget nyújtó szakembernek megragadnia a zavar összetettségét az érzelmi és gondolati háttér érintettségével, akkor ugyan ideig-óráig a zavaró testi tünetek elmúlnak vagy kevésbé súlyosak lesznek, de a személy nem gyógyul meg, (elhízás esetén) tartósan nem szabadul meg a túlsúlyától.

Tehát összefoglalóan: három területen kell dolgoznia annak, aki tartósan változni/gyógyulni szeretne. Ezek a viselkedés, a gondolkodás, és az érzelem. Még mielőtt valaki félreértené, itt nem arról van szó, hogy gondolj magadról pozitívakat, szeresd magad és akkor majd jó lesz. Persze, tök jó, ha jó véleménnyel vagy magadról és szereted magadat, csakhogy ezt így innen elindulva, hogy mostantól majd jóban leszek magammal, nos ez így nem fog menni…

Most a gondolkodásbeli jellegzetességeket fogom mélyebben bemutatni, és mivel a gondolataink alapvetően meghatározzák érzelmeinket, ezért látni fogjátok egy gyógyult (egykor bulimiás) lány, Virág példáján keresztül, hogyan befolyásolják a negatív gondolatok, hogy valaki hogyan érzi magát.

Először egy kis tudomány, a szakirodalmi háttér – emészthető formában:

Evési problémákban hajlamosító és betegségfenntartó tényezőkként tartják számon azokat a gondolkodásbeli jellegzetességeket, amelyek a zavar kialakulásáért, hosszútávú fennmaradásáért, a visszaesésekért és a tünetváltásokért (pl. anorexiás személy meghízik, de bulimiás vagy túlevő lesz; bulimiás személy elhízott lesz stb.) egyaránt felelősek. Ezek a gondolkodásbeli jellegzetességek (sajnos, a torzulások a helytállóbb kifejezés) az evéstől független területeken is megjelennek és fokozzák az önértékelés csökkenését, valamint a negatív hangulatot. Ugyanezeket depressziós személyeknél is megtalálták, ami részben magyarázatot ad arra, hogy miért társul gyakran az evészavar depresszióval.

Először a szakirodalomból hozok néhány példát, majd egy ma már gyógyult, egykor anorexiásnak induló, majd bulimiás fiatal lány naplójából idézek.

Tehát evészavarokban az alábbi gondolkodásbeli jellegzetességekkel találkozunk, amelyek a probléma hosszútávú fennmaradásáért felelősek:

Szelektív absztrakció: egymással nem összefüggő történések alapján levont általános következtetés. A személy egyszerűen nem vesz tudomást az egymásnak ellentmondó tényekről és a szembeötlő ellentmondásokat figyelmen kívül hagyja. Ezáltal a következtetése téves lesz, de ő igaznak fogadja el (így aztán a reakciója is ezzel lesz összhangban).

Pl.: „Gyenge vagyok, mert tegnap este túlevésem volt. Többet ettem vacsorára, mint, amennyi elterveztem.”

„Az egyetlen dolog, amiben kontrollálni tudom magam, az az étkezés.”

Túláltalánosítás: általános szabály alkotása egyetlen esemény alapján.

Pl.: „Amikor normális testsúlyú voltam, boldogtalan voltam. Ezért előre tudom, hogy ha hízom, nem fogom jól érezni magam.”

Nagyítás: az események jelentőségének túlbecsülése.

Pl.: „Ha hízom és összeér a combom, soha egyetlen férfi nem fog érdeklődni irántam.”

Minden vagy semmi okfejtés (ezt dichotóm gondolkodásnak is nevezik): szélsőséges és abszolút fogalmakban való gondolkodás.

Pl.: „Ha elkezdek enni, akkor nem fogom tudni abbahagyni az evést és mindent meg fogok enni, ami otthon van.”

„Ha egy kg-ot hízom, az folytatódni fog és 25 kg-ot fogok hízni.”

„Ha nem vagyok sovány, akkor kövér vagyok.”

Saját személyre való utalás: a személytelen események egocentrikus értelmezése.

Pl.: „A munkahelyemen úgy ment el mellettem egy kollégám, hogy nem köszönt, pedig szokott. Biztos azért, mert csúnya vagyok, híztam két kg-ot.”

Babonás gondolkodás: hibás ok-okozati összefüggésekben való hit.

Pl.: „Ha édességet eszem, az azonnal háj lesz a hasamon.”

„Ha csak ránézek egy sütire már attól is hízom.”

Ezen gondolkodásbeli torzulásokra jellemző, hogy automatikusak és hibás következtetésekhez vezetnek. A személy pedig erre a tévhitre fog reagálni (cselekvéssel – pl. túleszi magát, érzelemmel – pl.: szomorú vagy dühös lesz, vagy egy újabb negatív gondolattal – pl.: „értéktelen és gyenge vagyok”).

Minél hosszabb ideje fennáll az evési zavar, annál több területen jelennek meg a téves gondolatok. Az éhezés és/vagy az egyre inkább az evés és a testi megjelenés körül forgó gondolatok fokozatosan beszűkítik az evési problémával küzdő személy gondolkodásmódját.

Tematikától függetlenül jellemző, hogy az evészavaros személy önmagára vonatkozó gondolatai és érzései alapvetően negatívak, illetve szoros kapcsolatban vannak az evés-fogyás szubjektíven megélt sikerességével.

Az evési problémákkal küzdő emberek „harca” csak akkor lehet hosszú távon is sikeres, ha a gondolkodásukban és az érzelmeikben is alapvető változások következnek be. Ehhez viszont elengedhetetlen ezen gondolkodásbeli torzulásoknak a korrekciója. Ezekkel foglalkozik a kognitív terápia, amelyet az evészavarok nemzetközi szakirodalma a leghatékonyabb kezelési módként tart számon.

Ha a személy gondolkodása nem változik, akkor vissza fog esni, vagy tünetet fog váltani, de az is lehet, hogy a testi tünetei elmúlnak, azonban egy önmagával állandóan elégedetlen, boldogtalan, az életet nem szerető és a lehetőségeit ki nem használó ember fog rá visszanézni a tükörből, akinek az evéssel és a testsúlyával való foglalkozás kiemelt helyet fog kapni az életében.

Elképzelhető, hogy a fenti példákon keresztül néhányan magatokra ismertetek, néhányan nem. Ezek a gondolkodásbeli jellegzetességek sokféle tartalommal, megfogalmazással megjelenhetnek. Többet mutat be egy ember gondolkodásából, ha általánosabban, a hétköznapi gondolatok szintjén vesszük ezeket szemügyre. Ezért most egy 23 éves lány – nevezzük őt Virágnak - naplójából idézek, aki 3 évig volt bulimiás, kórházban is kezelték és már több, mint egy éve teljesen tünetmentes. Emellett, hogy miként változott meg az önmagához és a Világhoz való viszonya, azt a saját szavai mutatják a legjobban. Egyben példaként szolgálnak a fentiekre.

Gondolatok és érzések Virág naplójából a tüneti kezelés után (vagyis ekkor már nem hánytatta magát és túlevései sem voltak, de…)

"Ha összeérne a combom akkor azt minden fiú észrevenné és egyetlenegy férfi sem volna a Földön, aki ilyen változás után szóba szeretne állni velem, vagy esetleg arra gondolna, hogy közelebbi kapcsolatunk legyen."

"Ha összeérne a combom, akkor átlagos lennék, és olyan lennék, mint mindenki más, és azt nem akarom."

"Ha valaki hízik, akkor az rosszabb, gyengébb, kevesebb!"

"Félek az evéstől, mert ha csak rágondolok úgy érzem, hogy nem fogom tudni abbahagyni, ha elkezdem."

"Az életemben az evés egy nyűg. Bárcsak ne kellene evéssel egyáltalán foglalkoznom. Bárcsak félre lehetne tenni teljesen, mint a cigarettát vagy az alkoholt."

"Sokkal bátrabban szeretnék öltözködni, viselkedni, de ha ezt tenném, akkor mások azt gondolnák, hogy „Ez a hülye ripacs fel akarja magára hívni a figyelmet a kinézetével. Ez a lány biztos azt hiszi, hogy tökéletes az alakja és bármit felvehet, pedig ez mekkora tévedés! Túl kövér.” És kinevetnek."

" A tavalyi nyárból nem sokra emlékszem, csak arra, hogy boldogtalan voltam. Akkor már tudatosan figyeltem az étkezésemre, igyekeztem visszafogni magam."

"Igazából nem emlékszem, mikor fordultam át a nem-evészetből az önhánytatásba, de egyszer elszakadt a cérna. Erre az időszakra alig emlékszem, olyan, mintha az agyam törölte volna az adatokat. Ősszel, november környékén már hánytattam magam, minden nap elmondtam, hogy holnap már nem teszem, de sose sikerült."

"Én nem bírom! Nem bírom ezt a sok érzelmet, nem bírom ezt a súlyt (!), amit a Világ, Élet jelent! Azt érzem, belehalok! Túl nehéz!"

"Kiábrándultam a világból, a szakmából, az emberekből, a férfiakból, a fiatalokból. Azt érzem, hogy túl bonyolult vagyok, hogy 5-el több kerekem van, mint másoknak (nem úgy értem, hogy zseni vagyok), hanem antiszociális vagyok."

Gondolatok és érzések Virág naplójából a tényleges gyógyulás után:

"A hangulatomat, a napi kedvemet és az önértékelésemet nem a mérlegen mutatott számok határozzák meg. Nincsen szükségem a testsúlyom adatához reggelente, hogy eldönthessem „milyen napom lesz”, „hogyan érzem magam”, „hogyan nézek ki”… stb."

"Hetente, de inkább 2 hetente méretkezem és ezt a tevékenységet teljesen normális gondolatok kísérik. (Ritkán törnek rám a begyakorolt sémák, magyarul, már csak néha kíséri lelki rágódás a mérlegen látott adatokat.)"

"Már nem látom magam kövérnek, de gyakran rámtörő érzés, hogy 1-2 helyen zsírpárnáim vannak, viszont már érzem, hogy túl sok negatív figyelmet kap a testem a gondolataimban. (Régen ez természetes volt.)"

"Már nem tölti ki a mindennapjaimat az ételeken, a külsőmön, a „mások vékonynak látnak-e” című badarságokon való rágódás."

"Élvezettel eszem 3 óránként (de ritkán elcsúszom ebben.). Igyekszem tartani a mértéket és sikerül is. Ha eszem, akkor csak az evésre figyelek, így érzem, hogy mikor elég."

"Figyelek a testem visszajelzéseire (pl. ne egyek sokfélét egyszerre, mert különben fáj a gyomrom.). Rájöttem, hogy a testem nem ellenség, hanem barát. Hálát érzek iránta, mert kitartott mellettem, pedig én nagyon rosszul bántam vele."

"Nem számolom a kalóriákat. Ha eszem nincs bűntudatom."

"Ha nem 3 óránként eszem (mert néha még előfordul) és azt érzem, hogy elrontottam, nem tör rám a most már minden mindegy érzés és a zabálás."

"Tisztában vagyok vele, hogy 22 évesen és 175 cm-es magassággal én nem lehetek 46 kg, mert már tapasztalatból tudom, hogy nem boldogít, hanem szomorít!"

"A testsúlyom normális kell, hogy legyen ahhoz, hogy képes legyek elvégezni a munkám (fizikai részét), hogy boldog és kiegyensúlyozott lehessek és dinamikus életet éljek! Én ilyen életet szeretnék élni! Már most is ezt teszem!"

"Értem a betegségem főbb pontjait, külön tudom választani az „egészséges „ és a „beteg” én gondolatait. Általában már csak az egészséges részre hallgatok."

"Sokkal komplexebben látom magamat."

"Már tudom, hogy túlzottan maximalista vagyok (voltam)."

"Már nincsenek idealizált példaképeim, mert ebből a világból már kiléptem, és már van egy Igazi barátom!"

"Átértékelődött bennem, hogy mi fontos és mi nem."

"Rájöttem, hogy túlságosan vonzottak a felszínes dolgok, felszínes ismerősök, barátok. (Már nem keresem ezeknek az embereknek a társaságát.)"

"Már nem hiszem, hogy az evések alkalmával én folyton csak hízom és kompenzálnom kell bármi áron."

"Hiszem és tudom, milyen ember szeretnék lenni, és ezt a belső értékekkel, tudásvággyal, baráti kapcsolatokkal szeretném megfűszerezni és nem pedig diétákkal és önhánytatással."

"Megértettem, miért van szükség a 3 óránkénti evésre. Tapasztaltam, hogy ez mennyire boldoggá teszi a testemet, és, hogy milyen kiegyensúlyozottságot és biztonságot ad."

"Ma már számomra az étkezés teljesen természetes és tiszta élmény!"

"Sokkal jobban értem és érzem azt, ami bennem van (egyre kevésbé a Világot…)."

"Azt érzem, hogy leírhatatlan az, hogy mennyit fejlődtem. Szeretem a saját gondolataimat, érzéseimet. Ma már tudom, hogy minden az ÉN döntésem. Én irányítom az életemet és nem a betegségem. Már nem azon gondolkodom, hogy „mi lenne, ha…”, hanem élem az életem! Újra!"

Az evészavarok szövődményeiről

Az evészavaroknak vannak szövődményei. Általában jellemző a szövődmények kialakulása a betegségekre, de a pszichés zavarok esetében ezekről kevesebbet hallani. Az evészavarok kiemelkednek az egyéb pszichiátriai betegségek közül, mert jól körülhatárolható testi tünetekkel rendelkeznek, s mindezek egy jellegzetes lelki háttéren jelentkeznek. (Az ilyen zavarokat egyébként a szakirodalomban a pszichoszomatikus jelzővel illetik.)

Az evészavarok szövődményei három kategóriába sorolhatók és amennyiben a zavar elhúzódik, már önálló betegségként is kezelni kell azokat. Tehát megkülönböztetünk biológiai (testi, fizikai), pszichológiai és szociális (társas viszonyrendszereket érintő) zavarokat a szövődménytünetek között.

Ezek közül most a leggyakoribbakat idézem.

Biológiai szövődmények anorexiánál: székrekedés, kiszáradás, az elektrolitháztartás (kálium, nátrium, kalcium) zavara, szívritmuszavar, kórosan lassult szívverés, alacsony vérnyomás, hasi fájdalmak, gyomorproblémák (pl. fekélyek), vérszegénység, a csontvelő fejlődési elmaradása, csontritkulás, kóros pajzsmirigyműködés, hajhullás, nőgyógyászati problémák (petefészek ciszta, meddőség), emlékezeti és koncentrációs problémák.

Biológiai szövődmények bulimiánál: hangszalagvérzés, polip, kiszáradás, székrekedés, gyomorrepedés és vérzés, nyelőcsőrepedés-és vérzés, fogromlás, ödéma, nőgyógyászati problémák (petefészek ciszta, meddőség), csökkent globális agyműködés.

Pszichológiai szövődmények (mindkét esetben): elszigetelődés, negatív önértékelés, kényszeres viselkedés (kényszergondolatok és kényszercselekedetek megjelenése), pszichózis, szexuális zavarok, epilepszia, teljesítményzavarok, fokozott irritabilitás, hangulatingadozások, depresszió, pánikzavar.

Szociális szövődmények (mindkét esetben): párkapcsolati zavarok, elszegényedett kapcsolatok és kapcsolatrendszer, munkahelyi problémák a koncentrációzavar miatt, izoláció. A legnagyobb szociális veszteség szerintem: nem jut el oda (pl. szellemileg, lehetőségek tekintetében, család vonatkozásában), ahová a képességei alapján eljuthatott volna, mert fontos éveket tölt el a betegséggel.

Az, hogy kinél mikor, melyek jelennek meg a szövődményzavarok közül az számos tényezőtől függ, mint például:

- a betegség kezdete

Minél fiatalabb korban jelennek meg az első testi tünetek, annál súlyosabb következményekkel járhatnak, annál több lehet a visszafordíthatatlan változás, amelyet a tartós koplalás és a tápanyaghiány okoz a szervezetben.

- a betegség fennállásának időtartama

A halogatott segítségkérés nem csak az evészavarban szenvedőknél jellemző. Sajnos, hazánk egészségkultúrájának alacsony színvonalát mutatja az is, hogy sokan halnak meg olyan betegségekben, amely korai felismerés esetén gyógyítható lett volna, ld. daganatos megbetegedések, szív-és érrendszeri zavarok). Egy hazai adat szerint a bulimiások 80%-a nem kap kezelést!

- egyéni jellegzetességek (más korábbi betegségek, alapbetegségek).

Egy példa: találkoztam már olyan bulimiás beteggel, aki naponta többször hánytatta magát 11 éven keresztül és gyönyörű fogsora volt, ellenben olyannal is, akinek fél év alatt tönkrement gyakorlatilag az összes foga (ld. a gyomorsav szétmarja a fogzománcot az önhánytatás során).

Alapvető pszichológiai jellegzetesség (ha tetszik: kollektív hiedelem), hogy azt hisszük a „rossz dolgok” mindig másokkal történnek meg. Sajnos, azok is éppen így gondolták, akik meghaltak evészavarban vagy évekig bíztak abban, hogy a kellemetlen szövődményzavarok náluk nem úgy, nem akkor vagy egyáltalán nem fognak megjelenni…

És a végére az a gondolat, amit Coelho is megirigyelhetne (véleményem szerint):

„Az előbb kint álltam a teraszon, cigarettáztam a falnak dőlve és azon töprengtem, ez tökéletes példa arra, hogy én az életemben egészen eddig „támaszkodtam”, dőltem valaminek/valakinek és védtem magam, védtek engem. De volt egy pillanat, amikor fogtam magam és elrugaszkodtam a faltól, már csak álltam, körbejárható voltam és éreztem, hogy körülvesz minden, hogy minden oldalról látható vagyok és én is láthatok mindenfelé. Számomra most még ijesztő úgy állni, hogy nincs biztonság, nincs védelem. Mégis, tudom, hogy megéri és, hogy erre vágyom, mert csak így lehetek Teljes.”

Virág példáján keresztül nem csak az evészavarokra jellemző gondolkodásbeli változásokat láthatjátok, hanem azt is, hogy ezek a zavarok rendkívül komplexek, így a gyógyulásnak is túl kell mutatnia az evési szokások megváltoztatásán. Engem egyébként mindig ez az összetettség vonzott az evési problémákban. Nagyon szeretek evészavarral küzdő emberekkel dolgozni, mert nap mint nap tapasztalom, hogy az összetett zavarok eleve a komplex, színes, sokoldalú, izgalmas embereknél jelennek meg. Ez teszi nehézzé, de egyben széppé, valódi kihívássá a közös munkát.

Legutóbbi blogbejegyzések az evészavarral kapcsolatban

Tovább
2015-11-17

Evészavarok

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás