Az evési problémákban nagy az igény az önsegítő kézikönyvekre. Ugyanakkor nem egyszerű sem megírni, sem használni egy ilyen könyvet.
Tapasztalatom szerint az evési vagy súlyproblémákkal küzdők először mindig egyedül, szaksegítség nélkül próbálnak megküzdeni a problémájukkal. Bizonyos szempontból ez természetes és érthető, hiszen az evés a hétköznapi életünk része és a megoldást is ebben a közegben keressük. Vannak olyan evési és súlyproblémák, amelyek valóban meg is oldódnak egy meghatározott dietetikai elvek mentén összeállított étrenddel, hiszen előfordul, hogy a tájékozatlanság felelős a túlsúlyért. Még pár évvel ezelőtt én is találkoztam olyan férfival, aki rácsodálkozott arra, hogy naponta 2,5 liter kólát meginni nem egészséges, mint ahogy az sem, ha naponta csak egyszer eszik, késő este, amikor végez a munkájával. Ha a helytelen evési szokások háttérében nincs olyan pszichés ok, amely azt megalapozza és fenntartja (pl. azért nem eszik napközben, mert minden és mindenki fontosabb, mint a saját szükségletei) akkor egy sima információátadás elég ahhoz, hogy a személy változtasson helytelen életmódján. Többszörösen igazolt kutatási adat, hogy az emberek  átlagosan 30%-kal alábecsülik az általuk elfogyasztott ételek mennyiségét és tápértékét. Sokan csak akkor döbbennek rá, hogy mennyi szénhidrátot fogyasztanak el naponta, amikor sziszifuszi munkával hozzálátnak kiszámolni az egyes étkezésekre elfogyasztott mennyiséget.

Manapság rengeteg forrásból tájékozódhatunk arról, hogy milyen táplálkozási elvek mentén kell összeállítanunk étrendünket – és ezek a források egymással szöges ellentétben álló információkat hordoznak. Néha a szénhidrát jó, néha ajánlatos azt teljesen kiiktatni az étrendből a fogyás érdekében. Bűvös számok, kódok kapcsolódnak ételekhez, de szerencsére mindig akad valaki, aki ezeket elkészíti és kiszállítja, így a hétköznapi embernek nem is kell ebbe nagyon belebonyolódnia. Néha az a jó, ha csoportosítjuk az ételeket összetevőik alapján, s egy napon csak az egyféle kategóriába eső ételeket esszük. Aztán arra is adnak tanácsokat, hogy mit nem jó mivel enni, mert akkor hizlal, amúgy meg nem. Megtudtuk azt is, hogy az ősember mi mindent evett össze és úgy kéne nekünk is – bár azóta a táplálékok összetétele némileg változott. Rossz minden ami fehér, főleg ha cukor vagy liszt és az édesítőszer pedig nagyon jó, mert minimális kalóriát tartalmaz. Erről jut eszembe, hogy mindemellett a kalória szitokszóvá vált. És persze nem csak a vagyontárgyainkra, a belső szépségünkre, hanem a ph-értékünkre is fokozott figyelmet kell fordítanunk. És ez a rengeteg elv, elmélet, módszer, kutatási adat, amelyek mindegyike éppen hogy útmutatást akart adni a helyes táplálkozáshoz, oda vezetett, hogy az emberek többsége totálisan összezavarodott abban, hogy mit, mivel, mikor, hol, kivel, mivel és miért kellene megennie.

Aki talált magának egy megfelelő módszert, amellyel elérte az általa kitűzött célt – legyen az a kaotikus evési szokásainak a rendezése vagy bizonyos mértékű súlyvesztés – az nagy valószínűséggel bele sem kezd ennek az írásnak az elolvasásába, vagy ha igen, akkor hamarosan abbahagyja. Róluk, hozzájuk ugyanis nem szól ez a honlap és Az éhes lélek gyógyítása című könyvet se vegyék meg, vagy ha kaptak egyet ajándékba, akkor gyorsan adják is tovább. Őket nem őrölték fel az egymásnak ellentmondó információk, nem érték ezzel kapcsolatban sorozatos kudarcok, nem érzik tehetetlennek, elveszettnek magukat. Elégedettek az elért eredménnyel, használják a fitt, egészséges és esztétikus testüket és örülnek neki. Ők nem olvasnak fogyókúráról vagy evési zavarokról szóló írásokat (hacsak nem szakmai szempontból érdeklik őket ezek a témák), hanem élik az életüket (ami nem mentes a konfliktusoktól és a problémáktól) és a világ legtermészetesebb dolga számukra az étkezés. Ugyanígy van ez a gyógyult evészavarosokkal is.
Azoknál azonban, akik már elveszítették az önmagukba vetett hitüket vagy már eleve nem nagyon bíztak annak sikerében, hogy képesek változtatni az életmódjukon, akik az evészavaroknak enyhébb vagy súlyosabb formáival küzdenek, nem csak a tájékozatlanságból eredő okok, hanem pszichés (azon belül egyéni és családi) hajlamok is állnak a gyógyulás vagy a testsúlyváltoztatás sikertelenségének hátterében.

Mielőtt bárki megijedne a pszichés szótól, előrebocsátom, hogy az evési zavarral küzdő emberek se nem elmebetegek, se nem akarat- és ideggyengék. Ehelyett nagyon mélyen érző, gazdag érzelemvilágú, értékes emberi kapcsolatokra vágyó, másokra – sok esetben túlságosan is – tekintettel lévő, a családot fontosnak tartó (és annak működészavaraitól mélyen szenvedő) emberek, akik időközben elfelejtkeztek önmaguk fontosságáról, lemondtak saját igényeikről és önmaguk teljesebb megismerésének lehetőségéről. Többen közülük nehéz családba születtek, mások úgy nőttek fel, hogy a látszat mindennél fontosabb volt – és annak árnyékában élnek ma is.

Önmagában azzal, hogy az evési problémáját szinte mindenki először házilag kezdi el orvosolni, nincs semmi probléma. A gondok inkább három területen jelentkeznek:

1.    a megoldást kizárólag a táplálkozás és a testmozgás szintjén keresik. A többség innen indul és nem is lép túl ezen, inkább vissza-vissza tér újabb és újabb módszereket váltogatva

2.    túl sok ideig próbálkoznak az önsegítéssel és a kisebb sikerek megtévesztik őket abban, hogy képesek egyedül végigjárni a gyógyulás útját. Ők sok olyan változást könyvelnek el sikerként, amelyekhez hónapok vagy évek során jutottak el, holott azok pár hét alatt is elérhetőek lettek volna egy hozzáértő segítő szakember útmutatásai mellett és azóta már más – a gyógyulás szempontjából lényeges – területek felé fordíthatták volna a figyelmüket

3.    a tünetváltás igen gyakori azok között, akik egyedül gyógyulnak. Ennek irányai, módjai olyannyira sokrétűek, hogy ezt külön részletezem.
A tünetváltás irányai és módjai az evési problémákban

Az evészavarok rendkívül összetett, az egész személyiséget érintő zavarok, ezért sem sikeresek az egy támadáspontú kezelések, ezért sem jelentenek megoldást az egy-egy életterületen véghezvitt változások. Így nem gyógyítja (esetleg átmeneti tünetcsökkenést eredményezhet) ha valakinek új munkahelye vagy párkapcsolata lesz, vagy ha külföldre utazik, elköltözik. Pedig sokan ezekben a megoldásokban bíznak, sőt gyakran az időszakos tünetmentességet azonosítják a gyógyulással. Gyakori, hogy bár az evészavar tünetei csökkennek vagy teljesen el is múlnak, de helyette az érintett személy számára akár teljesen észrevétlenül megjelenik egy másik pszichés probléma, de ő e kettőt nem kapcsolja össze. Pedig kellene. Az alábbiakban megemlítem azokat a pszichés működészavarokat és pszichiátriai kórképeket, amelyek az evészavarokkal kapcsolatban állnak. A kapcsolódás azt jelenti, hogy vannak rokon vonások az evési problémák és ezen zavarok között. Ezen átfedések miatt viszont egyrészt ezek a tünetváltás leggyakoribb irányai, valamint az is előfordul, hogy az evészavar mellé társulva jelennek meg (ezt nevezzük komorbiditásnak).

A leggyakoribb kapcsolódást a depresszióval figyelték meg, az evészavarosoknál ennek gyakorisága a 80%-ot is eléri. A kényszerbetegség, a szociális fóbia és a szenvedélybetegségek (jellemzően alkohol-és/vagy drogfogyasztás) 10-30%-ban fordulnak elő evészavar mellett vagy jelennek meg elégtelen gyógyulás után. Ezektől ugyan ritkábban, de még mindig számottevőek (10%-os előfordulási arány alatti) az impulzuskontroll-zavarok (ide tartoznak a dühkitörések, a kleptománia, a fokozott agresszivitás), a hipochondria, a dysmorphophobia, a pánikzavar, a disszociatív zavarok, a személyiségzavar és a pszichózisok.

A tünetváltás okai az evési problémákban

Az első leggyakoribb és legfontosabb ok, hogy az érintettek nincsenek tisztában azzal, hogy a probléma, amivel küzdenek túlmutat az evés és a testmozgás szintjén. Azt hiszik, hogy ha sikerülne elérniük egy vágyott testsúlyt vagy testalkatot, akkor valóban megszűnne a kisebbrendűségi érzésük másokkal szemben, bátrabbak, sikeresebbek és végre elégedettek lennének önmagukkal. Érdekes, hogy sokszor 2-3 kilogramm hiányzik a „boldogsághoz”, mégsem sikerül elérni hosszú éveken és önsanyargatáson keresztül sem. Mintha valahol mélyen ők is éreznék, hogy ha testtömegben nem is, de lélekben igen távol vannak még az álomsúlytól. De előfordul az is, hogy ideig-óráig sikerül elérni a vágyott súlytartományt, s a személy megtapasztalja, hogy nem múlik el a súlyfelesleggel mindaz, ami zavarta, ami miatt rosszul érezte magát a bőrében. Ilyenkor törvényszerűen jelenik meg a visszahízás, majd kezdődik elölről a vágyakozás folyamata. Néha egy átmeneti betegség vagy sérülés vezet el az alacsonyabb testsúlyhoz, ami annak az illúzióját keltheti, hogy az egészségesen, normál körülmények között is tartható. Ilyenkor fontos tekintetbe venni, hogy a betegséggel járt együtt az a bizonyos testsúly és betegség nélkül nem lenne képes azt megtartani. Ha pedig irreális célokat tűz ki valaki maga elé, a lehetőségeinek és a képességeinek a tudatosítása nélkül, akkor annak csalódás lesz a vége.

Másik meghatározó oka a tünetváltásnak az elégtelen gyógyulás. Vagy mert nem járta végig a személy a teljes utat, vagy mert csak néhány területre koncentrált és számos háttérprobléma megoldatlan maradt. A hasonló háttér miatt a tünetváltás irányainak megfelelően a fentiekben tárgyalt betegségek és zavarok jelenhetnek meg. Sokan ilyenkor tévesen azt hiszik, hogy az evészavar már a múlté, abból meggyógyultak, csak most meg éppen depressziósak, vagy kényszertünetek jelentek meg a viselkedésükben. Mivel az evészavar egyes jegyei a háttérben ilyenkor még felfedezhetőek (még akkor is ha nem mutatkoznak meg rendezetlen evési szokásokban), ezért a tünetváltással megjelenő zavarra irányuló terápia nem lesz elégséges, annak az evési zavar hátramaradt elemeire is ki kell terjednie.

A beavatkozás szintjei a túlevéssel járó evési zavarokban

A bulimia enyhébb formáiban és a túlevéses zavarban a segítés első lépése a táplálkozási szokásokat célzó pszichoedukáció. Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit a fentiekben már részleteztem, annyi kiegészítéssel, hogy nem csak az étkezések alatt elfogyasztott ételek összetételére, hanem annak körülményeire és következményeire is felhívjuk a figyelmet. Ezen körülmények magukban foglalják azokat a személyen belüli vagy környezeti tényezőket is, amelyek feszültséggel járnak és falásrohamokhoz vezetnek.

Az önsegítő kalauzok a második fokozatot jelentik a segítésben. Tehát alapvetően az enyhébb zavarokban alkalmazható hatásosan. Nem ritka azonban, hogy a súlyosabb betegeknek is javasoljuk a kifejezetten erre a célra írt kézikönyvek olvasását és a bennük található változtatások, feladatok végrehajtását.

Tapasztalataim szerint az evési zavarral küzdők fokozottan érdeklődnek az evési problémákról szóló könyvek iránt. Azonban teljesen más megvilágításban, stílusban tálalja az információkat egy szakkönyv vagy egy ismeretterjesztő könyv, mint egy önsegítő kalauz. Előbbiek olvasása kognitív (információfeldolgozási) szinten szolgáltat információkat, a saját magára vonatkoztatást általában nem segíti. Sőt, olykor azzal is találkozom, hogy valaki már rengeteg könyvet elolvasott az evészavarokról magyarul és idegen nyelven is, de csak egyre betegebb lett. Rajtuk azt vettem észre, hogy fejben túlképzik magukat és úgy tekintenek a számukra egyébként fontos információkra, hogy azt már hallották és meg sem próbálják önmagukra vonatkoztatni. A másik ok, amiért a szakkönyvek olvasása nem segít az, hogy „belülről” nem olyan képe van a személynek önmagáról, mint, amit kifelé sugároz. Az evési problémákkal küzdőkre általában igaz, hogy nem látják reálisan önmagukat, és nem csak külső megjelenésben, de személyiségvonásokban sem, ezért nem mérik fel reálisan, hogy mi az, ami vonatkozik rájuk a szakkönyvek információi közül és mi az, ami nem. Az önsegítő kalauzok jellemzően olyan témákat boncolgatnak, amelyek általánosak az evészavarokban. Ezek korlátait viszont az adja, hogy lehetetlen olyan könyvet írni, amely minden emberre jellemző témákat feszeget, illetve az összes őt érintő problémás terület terítékre kerül. A főbb problémakörök kerülnek bemutatásra, amelyek a többséget ugyan érintik, de nem azonos mértékben. Változó, hogy ki mennyire képes ezeket továbbgondolni, felismerni a hétköznapi életében a problémás szituációkat. Az evészavaroknak is vannak nagyon egyéni vonásai (sajátos életesemények, hatások, traumák), amelyek ugyancsak szétfeszítik az önsegítő kézikönyvek kereteit és lehetőségeit.

Összességében az a véleményem az önsegítő kalauzokról, hogy mind az enyhébb, mind a súlyosabb evési zavarban szenvedőket el tudják vezeti egy bizonyos pontig, de az személyenként óriási változatosságot mutat, hogy kit meddig. Ez függ az időtől, az energiától, amit rászánsz, hogy olyan állapotban vagy-e lelkileg és mentálisan, hogy képes vagy önmagadon dolgozni, hogy mennyire összetett a gondolkodásod, hogy hány éves vagy, és hogy hány éve küzdesz a problémával. Létezik a pszichológiai segítségnyújtásban egy elv, amelynek alkalmazását fontosnak tartom: ez a fokozatosság elve. Nem szeretem, ha valaki ágyúval lő verébre. Ennek gondolom azt a helyzetet is, amikor valaki a túlevései miatt antidepresszánst akar szedni még akkor is, ha egyébként képes lenne rá, hogy gyógyszer nélkül dolgozzon a problémája megoldásán. Vannak, akik rögtön hipnózissal akarják kezdeni, holott még meg sem próbálták a beavatkozás más szintjeit.

Az önsegítő kalauzok után az önsegítő csoportok következnek, mint segítségnyújtásra alkalmas lehetőségek. Ezeknél nagyon vigyázni kell arra, hogy az összejövetelek túlmutassanak a problémán való parttalan rágódáson. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul az ún. pszeudo-identitás a csoportban, ami azt jelenti, hogy a betegcsoporthoz való tartozás fontosabbá válik, mint maga a gyógyulás. Ilyenkor a csoport tagjai úgy élik meg, hogy úgysem érti meg őket senki, csak ők egymást. Ez azonban nem visz előbbre senkit és sokszor emlékeztet a „vak vezet világtalant” esetére. Célszerű ezért inkább egy gyakorlott szakember által vezetett önsegítő csoporthoz csatlakozni.

Mivel az evési zavar megszüntetése jóval túlmutat az evés és a testmozgás szabályozásán, ezért ezzel gyakorlatilag az önsegítés lehetőségei ki is merültek. Nem önsegítés az, ha a szülő, a testvér, a barát/barátnő, a férj/feleség, a nagymama és a szomszéd próbál meg segítő szerepkörben tanácsokat adni – még akkor sem ha rendelkezik erre vonatkozó képesítéssel. A hozzátartozók, családtagok szerepköre maximum a támogatás legyen. És most az első gondolata sokaknak az lehet, hogy de miért ne, amikor sokkal okosabbakat tud mondani, mint a pszichológus vagy az orvos. Ezt én nem is vitatom, biztos van ilyen is, meg van olyan is, amikor a legjobb szándékkal vezérelten avatkoznak be az evési zavarba az ismerősök nagyon rosszul. A fő probléma mégis inkább az, hogy jobban jár mindenki (a segített és a segítő fél is), ha a kapcsolatuk megmarad annak, ami: szülő-gyerek, testvéri, baráti, szomszédi, házastársi stb. viszonynak. Az anya anyaként, az apa apaként, a testvér testvérként, a partner partnerként támogassa, így tehet érte a legtöbbet. Ha ezek a viszonyok felborulnak és átmennek egy beteg-segítő szerepkörbe, akkor azon már nagyon nehéz később változtatni.
Ezt követi a pszichológiai tanácsadás, amelyet nem hangsúlyoznak eléggé az enyhe és a mérsékelten súlyos evési és testsúlyproblémákban.

A szubklinikai zavarokban kézenfekvőbb ezt választani, mint a pszichoterápiás formákat. A pszichológiai tanácsadás folyamata kitartó és szívós munkát igényel a kliens részéről is, és egyfajta együttgondolkodás zajlik az ő problémájáról. Nem kap kész válaszokat, esetleg iránymutatásokat, szemléleti fogódzókat. Ha jól zajlik az együttműködés a tanácskérő és a tanácsadó között, akkor a végén a tanácskérő büszke lesz arra az útra, amit bejárt, arra, amit elért és tapasztalt és természetesen mindezeket a sajátjának érzi. A túlsúly és az evési problémákban vannak olyan területek, amelyek rendezése a pszichológiai tanácsadás tárgykörébe tartozik, ilyen például az önkontrollfunkciók javítása, feszültség-levezetési technikák megtanítása, az érzelemkifejezés, az önérvényesítés fejlesztése – hogy csak néhány meghatározó területet említsek. Ha a túlsúlyos vagy elhízott személy ezeken a területeken nem megfelelő módon funkcionál, akkor ha csak és kizárólag a testsúlycsökkentésre koncentráló módszert követ, vissza fog hízni, az evészavaros pedig vissza fog esni vagy tünetet fog váltani.

A családterápia is ugyanezt a szintet képviseli a beavatkozásban. A család teljes létszámban való együttműködését igényli és különösen a fiatalkorú evészavarosoknál elengedhetetlen és hatékonyabb minden más formánál.

A következő beavatkozási szinten a pszichoterápiákat találjuk, ezek között sokféle orientáltságú van. A személyiség mélyebb rétegeit érintik, egyes típusok a tudattalan folyamatokkal is dolgoznak. Evészavarokban a leghatékonyabbnak a kognitív-viselkedésterápiák bizonyultak. Az evési problémák összetettsége miatt jobb többféle pszichoterápiás módszert egyszerre alkalmazni.

A gyógyszeres terápiákat ajánlott kiegészíteni valamelyik pszichoterápiás eljárással. Ha önmagában alkalmazzák a gyógyszeres terápiát, akkor ideiglenes tünetcsökkenés után a gyógyszer elhagyásával tüneti visszaesés vagy annak erősödése következik be.

S végül a kórházi ellátást kell megemlíteni, amelyet a kóros, az életet veszélyeztető vagy azzal összeegyeztethetetlen testsúly, evési szokások vagy testsúlycsökkentő módszerek tesznek indokolttá egyes evészavaros betegeknél. A kórházi felvétel szükségességét a tünetek súlyossága és a családi diszharmónia mértéke határozza meg, ide tartoznak az alábbiak:

–    napi többszöri önhánytatás

–    a testi állapot az életet veszélyezteti (például szívritmuszavarok lépnek fel a káliumhiány miatt)

–    öngyilkossági veszély

–    az evészavar mellett alkohol- és drogfogyasztás is jelen van

–    teljesen kontrollvesztett táplálékfelvétel

–    az ambuláns kezelésre nem javuló makacs tünetek.

Anorexiásoknak – a betegségbelátás, valamint a testi állapot és a kóros evési szokások következményeinek reális mérlegelésének hiányosságai miatt – nem javaslom az önsegítés alkalmazását.

Meg lehet-e gyógyulni az evési zavarokból?

Igen, evési zavarokból, legyenek azok bármilyen súlyossági szintűek meg lehet gyógyulni. Lehetséges és nehéz. Szerintem egyébként nem nehezebb, mint egy szétbulimiázott életet élni, a kaotikus evések következményeit viselni testileg és lelkileg is. Minél hosszabb ideje él valaki a betegséggel annál kevésbé lehetséges és annál nehezebb. Az éhes lélek gyógyítása című könyvemben részleteztem az evési problémák párkapcsolati összefüggéseit, abból kiderül, hogy az evészavar hatásai nem állnak meg a testhatárokon, hanem átszövik a személy teljes kapcsolatrendszerét, gondolkodását és meghatározzák ezáltal a jövőbeni lehetőségeit is. Azért érdemes meggyógyulni, hogy az lehess, aki valójában lehetnél és ne hagyj ki lehetőségeket, ne szalassz el fontos élethelyzeteket amiatt, mert az evéssel való foglalkozás és a testsúlyod miatti aggodalmaskodás tölti ki a napjaidat, emészti fel az energiáidat.

De nem gyógyul meg mindenki. A nagy átlagot és a nemzetközi adatokat is figyelembe véve a betegeknek kb. 50%-a, vagyis mintegy fele épül fel teljes mértékben. 20-30%-uknak sokat javul az állapota, de teljesen sohasem lesznek mentesek az evészavarok valamely felszíni vagy háttértünetétől. És a további 20-30% közül vannak, akik sajnos meghalnak, és vannak, akik életük végéig evészavaros tünetekkel elvegetálnak.

Kilátások, ha hosszú ideje vagy evészavaros…

Semmi meglepő nincs abban, hogy a rövidebb ideje fennálló, enyhébb formák prognózisa lényegesen jobb. Persze jó lenne tisztázni, hogy mi számít rövidebbnek. Mivel az evési problémákra jellemző a krónikusság, ezért a 2-3 éve fennálló zavar még rövidnek számít. A 8-10 éves kórlefolyás viszont már hosszúnak és garantált, hogy ennyi idő alatt nem csak a személy, de a környezet is alkalmazkodott a kóros állapothoz, vagyis több olyan gondolati következtetés, viselkedésforma, érzelmi reakció van jelen, ami már természetesnek tűnik, ez pedig baj, mert ezek mind betegségfenntartó tényezők. A 20-25 éve tartó evési problémáknál igen minimális az esély arra, hogy nyom nélkül gyógyuljanak. Ezeknek ugyanis már vannak olyan következményei, amelyek visszafordíthatatlanok, és most ne csak testi vagy biológiai folyamtokra gondoljatok, hanem egyéni és társas tényezőkre is (pl. pályaorientáció, párválasztás, gyermekvállalás, anyagi körülmények stb.)

A betegség időtartama és a tünetek súlyossága mellett azonban van még néhány szempont, amely döntő lehet a felépülésben. Fontos, hogy hány sikertelen kezelésen van túl az érintett személy, párkapcsolatban él-e (Az éhes lélek gyógyítása című könyvemben részletesen kifejtettem, hogy mi az oka annak, hogy nehezebb gyógyulnia annak, aki párkapcsolatban él), vannak-e kifejezett családi feszültségek. Lényeges, de kevés helyen esik róla szó a prognózis kapcsán, hogy melyik életszakaszban kezdődtek a zavarok és meddig állnak fent. Kevésbé jók a kilátások akkor, ha a serdülőkorban kezdődött evési probléma a harmincas életévek elején még mindig fennáll. Ezen időszak alatt ugyanis fontos élethelyzetekkel, életfeladatokkal kell minden embernek szembenéznie. Ezek a szülőkről való leválás, az intim kapcsolatba lépés és érett párkapcsolat kialakítása, valamint a pályaválasztás. Ha valaki evési zavarral küzd, akkor annak hátterében nagy valószínűséggel olyan hiányosságok húzódnak meg önismeretben, megküzdési készségekben, konfliktuskezelésben stb., amelyek mindezen életfeladatok végrehajtásában akadályozták, s ha ezeket nem oldotta meg sikeresen, akkor a további életszakaszok és az azokkal járó kihívások is nehézséget jelentenek majd. Vagyis nehéz  megfelelő alapok nélkül strapabíró személyiséget felépíteni.

Gyógyulás: esély van, garancia nincs!

A gyógyulásra, a tünetek csökkenésére vagy teljes megszűnésére esély van, de garancia nincs. Sokat elárul egyébként egy személy gyógyulási motivációjáról, hogyan kezd bele a változásba. Ha valaki azt a kérdést teszi fel nekem, hogy „érdemes-e egyáltalán belekezdenem, hisz oly régóta beteg vagyok már?” annak az a válaszom, hogy nem. De nem azért nem, mert régóta beteg, hanem mert ilyen a hozzáállása. És higgyétek el, ez nem a tünetek súlyosságán, hanem a személyiségen múlik.

Judit története (akivel 2008-ban kezdtük el a közös munkát a gyógyulása érdekében) erre kiváló példa:
Judit bulimiája akkor lehetett volna még súlyosabb, ha a falásroham során megevett ételeket a boltból lopja, vagy azokat összeturmixolva eszi meg, hogy könnyebb legyen kihánynia. De Judit ilyeneket nem tett. Ő „csak” evett és hányt egész nap, közben alkoholt ivott és füvezett. Mindeközben még csak jól sem érezte magát, a gondolatait három téma kötötte le: az egyik, hogy mit egyen, a másik, hogy mit ne egyen, a harmadik pedig, hogyan legyen öngyilkos. Egy napon aztán mégis úgy döntött, hogy megérdemel önmagától egy utolsó esélyt. Azt tudta, hogy a bulimiájával való kilenc hosszú éve tartó küzdelem nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy nem akar tovább élni. Így nem. Elhatározását tettek követték és már nem azt guglizta a neten, hogy milyen bulimiásnak lenni és mások mit éreznek, hanem célirányosan keresett magának egy segítőt. Nem tudta ki legyen, nem tudta mi fog ott vele történni, nem tudta mit kell majd csinálnia, sőt arról sem volt halványlila fogalma sem, hogy miért éppen vele történnek ezek a dolgok. Csak egy dologban volt biztos: hogy meg fog gyógyulni. Akkor is, ha évekig tart, akkor is, ha nehéz lesz, akkor is, ha nem mindenkinek sikerül, akkor is, ha meg kell kérdőjeleznie mindent, ami eddig fontos volt, akkor is, ha szembe kell néznie mindazzal, amiket évek óta elnyomni igyekszik önmagában.
Judit meggyógyult.
Judit 2010-ben: „ma 100%-osan az a nő vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni.”
Judit 2015-ben: egy gyönyörű, életvidám 2,5 éves kisfiú édesanyja és varázslatos lámpákat készítő fazekas, aki ott él, ahová egész életében vágyott.

Honnan tudom, hogy teljesen meggyógyultam?

Az evési problémából való gyógyulás során sokan jutnak arra a következtetésre, hogy az evéshez való viszonyuk sohasem volt felhőtlen, esetleg volt olyan időszak az életükben, amikor ez nem foglalkoztatta őket különösebben. Ezért sem könnyű megítélniük, hogy milyen az ételekkel való helyes viszony, mi a megfelelő mérték evésben és testmozgásban. Tovább nehezíti ezt a folyamatot, hogy az evészavarosok önészlelése általában véve problémás. Ez vonatkozik a biológia szükségleteiknek megfelelő ételmennyiség megítélésére és arra is, amilyennek látják magukat a tükörben, valamint arra is, hogy milyen erősségeik és gyengébb képességeik vannak.

A másik, ami gyakran tesz kérdőjelet a meggyógyultam szó mögé, hogy az interneten több helyen lehet olvasni olyan kijelentéseket, amelyek azt fogalmazzák meg, hogy evészavarokból ténylegesen meggyógyulni nem lehet, a maximum, amit el lehet érni, az a tünetmentesség, de az evéssel és a külső megjelenéssel kapcsolatos szorongások megmaradnak. Ezzel így általánosságként megfogalmazva nem értek egyet. Sokszor mondják ezt olyan emberek, akik nagyon régóta küzdenek a zavarukkal és egy bizonyos pontnál tovább nem jutottak a gyógyulásban vagy hosszabb tünetmentes időszakok után visszaestek. Tehát ezek a kijelentések mindig egy adott személy saját tapasztalatai. És azt olvasni, hogy úgysem fog sikerülni – nem segít a még úton lévő sorstársaknak, de önmagadnak sem, ha így gondolkodsz a gyógyulásról, a változásról.

Saját tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy a sok évig fennálló, makacs zavarokban szenvedőknél minden esetben megtalálható a megfelelő minőségű motiváció hiánya és/vagy olyan betegségelőnyök, amelyek a családi kapcsolatrendszerben nyilvánulnak meg, de a személy számára ezeknek csak egy része tudatosítható és megfogalmazott. Ilyen betegségelőny lehet a felelősség átruházása a családtagokra, a konfliktusok elkerülése vagy a szülők házassági problémáról való figyelemelterelés, a félelem az önállóságtól, az intim kapcsolatoktól.

Három területen „tesztelhetjük”, hogy valaki ténylegesen meggyógyult-e vagy sem, s ezek: az evés, a testmozgás és a szexualitás. Ismeri-e ezeken a területeken a saját igényeit, a vágyait, kapcsolódik-e hozzájuk bármilyen kényszer, képes-e megfelelően kommunikálni a környezetének az ezeken a területeken jelentkező szükségleteit, megéli-e azokat, tud-e határokat képezni önmagában és mások felé? Tud-e elutasítani kéréseket, tud-e közel engedni másokat? Képes-e a testével kommunikálni egy intim kapcsolatban? Tekintettel van-e a saját vágyaira vagy a másiknak való megfelelés dominál?

Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ezekre a területekre kell koncentrálni a gyógyulás során, sokkal inkább, hogy az eredmény (akárcsak korábban a deficit) is a szex, az evés és a mozgás rendezettségében minőségében és mennyiségében mutatkozik meg.

2015-12-14

Egyedül gyógyulni – önsegítés az evészavarokban

Az evési problémákban nagy az igény az önsegítő kézikönyvekre. Ugyanakkor nem egyszerű sem megírni, sem használni egy ilyen könyvet. Tapasztalatom szerint az evési vagy súlyproblémákkal küzdők […]
2015-11-19

Anorexia

2015-11-17

Anyaság

2015-11-17

Gyermekkor

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás