Evészavarok

Kétféle jellegzetes evési mintázatot tapasztalok azoknál, akiknél a pszichés háttér érintettsége figyelhető meg a túlsúlyproblémában.

Az egyik csoportot azok alkotják, akik folyamatos ételmegvonásban élnek, amelyet időnként (akár naponta) falásrohamok szakítanak meg. Ilyenkor főleg olyan ételeket esznek, amiket amúgy nem engednek meg maguknak. Ők saját bevallásuk szerint sem koplalnak, csak „egészségesen próbálnak meg élni”. Akinek a fejében tiltólista van, amelyeket „bűnös ételek” alkotnak és azok elfogyasztása maga a bűnözés…nos, azok nem élnek egészségesen. Ezen elhatározások mögött nincs igazi elköteleződés az egészséges életmód mellett, hanem inkább egy modellkövetés (hallotta a tv-ben, olvasta az újságban, xy is így csinálja…), ami nincs feltétlenül összhangban sem a személy igényeivel, sem az ízvilágával, és az általa fogyasztott ételek merőben különböznek attól, amilyenek gyermekkorában a családi asztalon szerepeltek. Pedig ezek nagyon meghatározó tényezők, amelyeket az életmódváltás során figyelembe kell venni!

Tehát vannak, akiknek falásrohamok állnak a túlsúlyuk mögött. Ennek lehet oka az ételmegvonás, bizonyos mesterséges anyagok az ételekben, amelyeknek étvágyfokozó hatásuk van, de idővel szokássá is alakulhatnak az evési-orgiák. És emellett számos egyéni lelki tényező, melyek közül példaként néhány: érzelemkifejezés nehézsége, konfliktuskerülés, ha eszik megnyugszik, biztonságban érzi magát, a rágással feszültséget vezet le stb. Ahogy azt a „Ha nem zabálnék lefogynék: hogyan szüntethető meg a falásroham?” című blog-bejegyzésben már kifejtettem a falásroham egy nagyon összetett háttérrel bíró TÜNET.

A másik tipikus evési mintázat, amivel találkozom, hogy valaki folyamatosan eszik (ahogy viccesen megjegyzik gyakran azok, akiknek soha nem volt ilyen problémája: csak egyszer eszik egy nap – reggeltől estig). Én őket „zsinórevőknek” hívom, ami egyáltalán nem hivatalos kifejezés, csak hát zsinórban esznek, ezért neveztem el őket így.) Szóval esznek kb. óránként – másfél óránként valamit. Sósra édeset, édesre sósat, majd egy kis keserűt és az azt elnyomandó savanyút enyhítő édeset. Nagyon változatos indokaik vannak a folyamatos evésre. Például:

• más is evett
• akkor lett éppen kész
• kínálták és nem merte visszautasítani
• meghagyta a gyerek
• sajnálta kidobni
• megkívánta
• unatkozott
• nem volt kedve dolgozni/tanulni/vizsgára készülni
• túl sokat főzött
• régen volt alkalma ilyet-olyat enni
• közeleg a bűvös nap, amikor elkezdi azt a bizonyos életmódváltást és addig még, most, utoljára….

Azért fogynak le, akik pszichológiai segítséget kapnak, mert:

• többnyire akkor fognak enni, amikor biológiailag szükségük van rá
• nem lesznek falásrohamaik, azt és annyit esznek, amire és amennyire szükségük van
• megtanulják visszautasítani az ételt anélkül, hogy azzal másokat megsértenének és máshogy jelzik nekik, hogy szeretik és elfogadják őket
• az életkoruknak és személyiségfejlődési szintjüknek megfelelő módon vezetik le a feszültségüket és nem ételekbe fojtják – ami valójában csak kb. 5 percig stresszcsökkentő, majd (az evés következményei miatt) kifejezetten stresszforrássá válik
• megtanulják késleltetni a szükségleteik kielégítését és nem élnek át elviselhetetlen feszültséget ha várniuk kell – ez az élet összes területére vonatkozik, nem csak az evésre
• újra elkezdik reálisan érzékelni a testükből érkező éhség-és jóllakottságjelzéseket, amely hozzásegíti őket ahhoz, hogy újra megtanulják, a testüknek, szervezetüknek mennyi és milyen táplálékra van szüksége. Ez nem egyszerű feladat azoknak, akik már jó ideje bolyonganak a fogyókúrák rengetegében!
• szembenéznek azokkal a reális problémákkal, amelyeknek valójában semmi közük az evéshez, mégis eddig evéssel vagy nem-evéssel reagáltak rájuk
• megtanulják tisztelni, szeretni és használni a testüket.

És mindezek mellett még le is fogynak.

Előfordul, hogy a pszichiáterek gyógyszeres kezelést is alkalmaznak – jó esetben kiegészítő terápiaként evészavaros betegeknél. Elhízásban ugyancsak előkerülnek az étvágycsökkentő szerek.

Mennyire hatékony a gyógyszeres kezelés az evészavarokban?

Önmagában semennyire. Ha nincs mellette pszichés változás, akkor ideig-óráig csökkenhetnek a bulimiások tünetei antidepresszánsok alkalmazása esetén, de borítékolt a visszaesés. Anorexiásoknál nem találtak olyan gyógyszert, amely egyértelműen állapotjavulást hozott volna.

Elhízásban az étvágycsökkentőkkel az a probléma, hogy ha a túlsúlyos ember nem csak akkor eszik, amikor éhes, akkor nem az étvágy a döntő a túlsúlyban. Másrészt: hosszútávon akkor tud valaki karcsú maradni, ha megtanulja érzékelni reálisan a szervezete éhség-és jóllakottság jelzéseit. A gyógyszer pedig ebben éppen hogy nem segít.

Minden esetben fontos elmagyarázni a páciensnek, hogy a gyógyszer olyan, mint egy mankó, amit használhat addig, amíg „megtanul járni”, de nem élhet élete végéig mankóval a hóna alatt! Közben folyamatosan „tanulni kell járni”. Valóban vannak olyan helyzetek, amikor egy jól alkalmazott és jól odaadott gyógyszer lerövidíti a gyógyulás folyamatát, vagy olyan állapotba hozza a személyt, hogy alkalmas lesz a pszichoterápiára. (Előfordul ugyanis, hogy olyan magas szintű a szorongás, hogy az érintett nem tud a lelki tartalmakon „dolgozni”.)

Tapasztalatom szerint nagyon eltérő az evési zavarokban szenvedők hozzáállása a gyógyszeres kezeléshez. Vannak, akik mereven elzárkóznak mindenféle „kemikáliától” és kifejezett igényük van arra, hogy saját erejükből gyógyuljanak. (Megjegyzem: sok-sok saját erő kell akkor is, ha van gyógyszer!) De vannak olyanok is, akik szívesen fogadják, rosszabb esetben azt hiszik, hogy ezzel le van tudva a dolog, „a gyógyszer majd szépen meggyógyít én pedig csak végignézem, mi történik”. Utóbbiból következik, hogy ha nincs megfelelő együttműködés a beteg részéről a gyógyulásban, akkor a gyógyszer a minimális és időleges tüneti javuláson kívül semmit nem fog segíteni.