A betegségtudat hiánya és annak megtévesztő jelei anorexiásoknál – ne dőlj be!

A párkapcsolat, ami majd meggyógyít vagy segít lefogyni…sajnos, nem létezik!
2016-01-31
Irritáló közhelyek az életmódváltásban I. rész
2016-03-23

A betegségtudat hiánya és annak megtévesztő jelei anorexiásoknál – ne dőlj be!

A klinikai szintű anorexiás betegeknél a betegségtudat hiánya az alapvető kritériumok egyike, amely alapján a kórképet diagnosztizáljuk. Nagyon csalóka azonban ennek megjelenési formája, ugyanis ne úgy képzeljük el minden egyes betegnél, hogy kőkeményen és kitartóan hajtogatja, hogy őt márpedig hagyja mindenki békén, mert nem beteg, csak „egészségesen él”, „ilyen a testalkata”, „egyfajta életstílust követ” stb. Persze sokan vannak, akik ilyen és ehhez hasonló kijelentések fedezékébe vonulva állnak ellen.

Rengetegen vannak azonban olyan krónikus, vagyis hosszú évek óta anorexiás emberek, akik saját bevallásuk szerint is tisztában vannak betegségükkel, hogy nem „tudnak” hízni és „meg kell gyógyulniuk”, sőt „meg is akarnak”. Ezek a kijelentések, pláne, ha sok év betegségtagadás után jelentkeznek nagyon megtévesztik a család és a környezet tagjait és fellélegeznek, hogy „végre már látja önmaga is, hogy beteg” és reménykednek abban, hogy innen már egyenes út vezet a sikerhez. Ez azonban nincs így.

Terápiás gyakorlatom során nagyon gyakran találkozom olyan anorexiás betegekkel, akik azért keresnek fel, mert meg akarnak gyógyulni és tudják, hogy nagyon soványak, na meg azt is, hogy ez így nem mehet tovább. Főleg azért, mert szenvednek az egyéb testi és lelki szövődményektől. Míg a lesoványodás kezdetén az egyetlen következmény gyakorlatilag az egyre kisebb ruhaméret, valamint az átmenetileg megnövekedett önbizalom és sikerélmény, addig pár hónap elteltével megjelennek a kellemetlen szövődménytünetek (ld: itt). Nagyon sok olyan „gyógyulni” vágyó anorexiással találkozom, akik leginkább ezektől a tünetektől szeretnének megszabadulni, talán még hajlandóak is pár kilót hízni, de ragaszkodnak ahhoz, hogy testsúlyuk a kórosan alacsony testsúlytartományban maradjon. Ez a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy „meggyógyulok, de nem vagyok hajlandó 34-esnél nagyobb ruhákat hordani” vagy „nem fogok szénhidrátot enni” vagy „többet eszem, de nem mondok le a heti 10*2 órás edzésemről”. Előfordul tehát az, amikor már a terápiás folyamat kezdetén mindenféle kikötéseket határoznak meg, feltételeket szabnak a „gyógyulás” mellé. Az sem ritka, hogy így kezdik: „alávetem magam a terápiának és meggyógyulok, de azt ne mondja, hogy hízzak”. Laikusként ezekben az esetekben nagyon nehéz eldönteni, hogy akkor ez az ember most gyógyulni akar vagy sem, van betegségtudata vagy nincs. Szakemberként egyszerű: az ilyen „feltételeket szabó” betegek nem köteleződtek el a gyógyulás mellett és nincs reális betegségtudatuk.

Fontos még egy dolgot megemlíteni, ami szintén nagyon gyakori az anorexiások kezelése során. Elhatározzák, hogy meg akarnak gyógyulni és ehhez szaksegítséget kérnek. Úgy néz ki akarják és együttműködőek lesznek. Elhiszem nekik és ők is elhiszik maguknak. A család is elhiszi nekik. Aztán ahogy elindul a folyamat és „enni kell” vagy elkezd megtörni a saját ellenállásuk az ételek elutasítását illetően, ahogy elkezd felfelé csúszni a mérleg mutatója, akkor könnyen megtörik az elszántság. Ez egy természetes folyamat, hiszen – talán elsőre furcsán hangzik, de – még a legszörnyűbb betegségnek is vannak előnyei, amelyektől nem szívesen válik meg senki. Ilyenkor a szakember feladata a megfelelő motiváció fenntartása. Aki egyedül küzd vagy nem hozzáértő segítőkkel, az rendszerint ezeken a pontokon elbukik és gyakran még mélyebben süllyed az evési zavarba, mint korábban.

Meg sem tudom mondani, hányszor hallottam már hozzátartozóktól az alábbi mondatot: „de most tényleg nagyon akarja, most először érzem azt, hogy valóban meg akar gyógyulni”. Rendben van, jó, ennek örülök. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a betegségtudat megjelenése és a gyógyulás melletti megfelelő milyenségű és mértékű elhatározás még nem egyenlő a gyógyulással, egyáltalán nem biztos, hogy az elszántságot siker koronázza. A betegségtudat megjelenése és a megfelelő gyógyulási motiváció szükséges, de nem elégséges feltétele az evészavarokból való felépülésnek!

Végül még egy tipikus példa arra, hogy az anorexiás beteg valójában nem akar gyógyulni: „jó, meggyógyulok, de egyedül, a saját módszeremmel!” („mert az úgy az igazi siker”, „mert be akarom bizonyítani magamnak, hogy ezt is meg tudom csinálni” stb. stb.)

Több éve tartó, klinikai szintű anorexiásként azt elhatározni, hogy de majd én egyedül teszem ezt meg szakember segítsége nélkül az éppen olyan terv, mint megműteni a saját Achilles ín-szakadásomat: biztos van rá vagy 1% esély, hogy sikerül, de az is lehet, hogy valamit nagyon elrontok és soha többet nem tudok majd talpra állni. És az is lehet, hogy életem hátralévő részében keményen sántikálni fogok. De az is lehet, hogy a háziműtét következtében elvérzek és meghalok.

Sokan találkozhattatok már olyan pszichológussal vagy pszichiáterrel is, aki csak abban az esetben vállalja a terápiát, ha a páciens hetente fél-egy kilót hízik. Nem szól bele hogyan, de a lényeg, hogy a heti penzum teljesüljön. Ez egy nagyon ellentmondásos tanács és elvárás, mert egyrészről megérthető a terapeuta is, hiszen óriási felelősséget vállal magára azzal, ha életveszélyes testi állapotban lévő beteget kezel, s ezalatt elnézi, hogy a súlyos fizikai állapot stagnál vagy fokozódik. Másfelől, megérthetők az ezen a kérésen felháborodó betegek is, hiszen éppen a súlygyarapodáshoz szeretnének segítséget, fogódzót és támaszt kapni. Amennyiben az előírt hízást valóban teljes szakértelmével támogatja a terapeuta, s képes átsegíteni az anorexiás beteget a testsúlygyarapodás krízisein, úgy az elvárása szakmailag helyénvaló.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ. A hatályos jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A hatályos jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás